Ha a tanárok nem kapnak érdemi béremelést, szeptembertől újra sztrájkolhatnak

2022. augusztus 8. – 20:14

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha nem lesz most 10-én a következő sztárjktárgyaláson látható béremelésről szóló ajánlat, egészen biztos, hogy szeptember 1-től folytatni fogjuk a sztrájkot, és nagyon sok kollégánk bejelentette, hogy a polgári engedetlenségbe is beleáll”

– mondta az ATV Híradónak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja.

Nagy szerint az álláshirdetések alapján azt látják, hogy a betöltetlen tanári állások száma országosan már a 11 ezret közelíti. Ezért a PDSZ egy olyan akcióba kezd, amelyben iskolánként fogják bemutatni, hol mekkora szakemberhiány van – tette hozzá.

A tanárhiányos körülményekről beszélt a másik érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Toyik Tamás is, aki azt mondta, már olyan súlyos a helyzet, hogy „a működőképesség határát súrolja most már a köznevelési rendszer”.

Totyik szerint olyan nehéz embert találni, hogy minden ötödik intézményben van már olyan tanár, aki pedagógusi szakképesítés nélkül tanít:

„Tudunk olyanról, hogy a labdarúgó edző – és ez még a jobbik eset– a labdarúgó edzői végzettséggel testnevelésórát tart. De tudunk olyanról is, aki idegenvezetőként dolgozott – és ez is a jobbik esetek közé sorolható –, és nincs pedagógusdiplomája, és idegen nyelvet tanít.”

Az ország különböző pontjairól rendszeresen érkeznek hírek tanárhiányról, májusban például ilyen okból szűnt meg két képzés Balatonfüreden, ami miatt a diákoknak Veszprémbe kell átjárniuk. Egy januári felmérés szerint leginkább a matematikát, a természettudományt és a szakmát tanító tanárokból van hiány.

Magyarországon mindig alacsonyak voltak a pedagógusbérek más értelmiségi szakmákhoz képest. Az elmúlt pár évben látványosabb leszakadást látni, már a bérminimum is beérte sok tanár fizetését, a diplomás átlaghoz viszonyítva pedig sereghajtók vagyunk a fejlett országok között. Öt év múlva tízezrek hiányozhatnak a pályáról – írtuk márciusi elemzésünkben. A nemzetgazdasági átlagbért egy pedagógus 61 éves korára éri el.

Az Európai Bizottság májusi jelentése is arra jutott, hogy nincs még egy olyan ország az Európai Unióban, ahol annyira magas lenne a tanárok kötelező óraszáma, mint Magyarországon, míg ezzel párhuzamosan lesújtóan alacsony az általános iskolai tanárok fizetése a másik három visegrádi országgal összehasonlítva.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!