Külön gyűjt aláírásokat Jakab Péter és a Jobbik

2022. július 29. – 10:16

frissítve

Külön gyűjt aláírásokat Jakab Péter és a Jobbik
Forrás: Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Fokozatosan távolodik Jakab Péter a Jobbiktól. Külön kezdett petíciót gyűjteni a rezsiemelés ellen, mert nem elégedett a pártja követeléseivel az áfa eltörléséről, és szerinte neki vannak olyan szavazói, akik nem támogatják a Jobbikot. A Jobbik nem tudott a képviselője akciójáról, és nem is vállal érte felelősséget. Egy új párt építésére használhatja az adatokat Jakab, aki a Jobbik tiltása ellenére folyamatosan építi az új, önálló politikai arculatát.

Az orbáni megszorítások ellen kezdett aláírásokat gyűjteni a Jobbik Stop, Orbán! Stop, Megszorítások! címen. A petícióval azt szeretnék elérni, hogy nulla százalék legyen az áfája az alapvető élelmiszereknek, a gyermeknevelési cikkeknek, az energiaáraknak és a tűzifának. A párt szerint ideje, hogy Orbánék a saját zsebükbe nyúljanak az emberek kizsákmányolása helyett.

Az akciót Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke jelentette be csütörtökön. Aznap a párt volt elnöke és frakcióvezetője, Jakab Péter is aláírásgyűjtésbe kezdett. Csakhogy ő a pártjától független, külön honlapon a rezsi emelése ellen gyűjt támogatói aláírásokat. Ezt ő maga jelentette be Facebookon, a sajtót pedig asszisztense, Molnár Enikő tájékoztatta az akcióról emailben. Jakab szerint a Fidesz hazudott és becsapta a magyarokat, amikor azt ígérte a választások előtt, hogy megvédik a rezsicsökkentést.

Jakab: A Jobbik és az én szavazóim sok esetben nem fedik egymást

„Jakab Péter semmilyen formában nem tájékoztatott minket arról, hogy aláírásgyűjtés indítását tervezi. Nincs tudomásunk arról, hogy ki fér hozzá a Jakab Péternek és személyes tanácsadójának megadott adatokhoz, a Jobbik biztosan nem” – válaszolták a párttól a Telex megkeresésére.

Azt írták, bíznak benne, hogy az elindított kezdeményezés minden jogszabályi feltételnek megfelel, és az emberek adatait biztonságosan kezeli Jakab Péter.

„Az általa okozott kárért és vétett hibákért a Jobbik felelősséggel nem tud és nem is fog tartozni”

– tették hozzá.

Azt is írták, hogy minden olyan akciót támogatnak, ami az embereket segíti, azonban csak akkor tudnak bármit is támogatni, ha arról legalább tájékoztatják őket. „Jakab Péter és személyes tanácsadójának akciójának okairól, és hogy miért külön indított aláírásgyűjtést, Jakab Pétert vagy személyes tanácsadóját kell kérdezni” – fogalmaztak a Jobbiktól.

Megkerestük Jakab Pétert is, aki azt írta a Telexnek, hogy az aláírásgyűjtést mint magánszemély indította, a Jobbiktól függetlenül.

„Az országjárásom során világossá vált számomra, hogy a Jobbik és az én szavazóim sok esetben nem fedik egymást teljes mértékben. Sokan vannak, akik rám szavaznának, de a Jobbikra nem, és minden bizonnyal ez fordítva is így van”

– fogalmazott, majd hozzátette: két petícióval több embert érhetnek el, mint eggyel.

Azt magától értetődőnek nevezte, hogy a Jobbik petícióját is támogatja, mert vérlázítónak tartja az alapvető élelmiszerek 27 százalékos áfáját. „A rezsi vonatkozásában azonban nem tartom elégségesnek a Jobbik követelését, az áfa elengedését. Ez még önmagában nem elég ott, ahol a gáz árát épp a hétszeresére akarják emelni” – írta a Jobbik korábbi elnöke.

Az ő petíciója abban is más, hogy mindennemű áremelés ellen tiltakozik. Azt szeretné, hogy egy forinttal se nőjön a villany és a gáz ára. „A kormány ezt ígérte, teljesítse” – tette hozzá.

Egyre távolodik a Jobbik és Jakab Péter

A mostani fejlemény azért is érdekes, mert pár hete a Jobbik vezetősége megtiltotta Jakab Péternek, hogy saját arculatot használjon.

A párt korábbi elnöke az utóbbi időben saját logóval és „A nép pártján” szlogennel jelenteti meg anyagait a Facebookon, de új Facebook-oldalt is indított, és országjárásba kezdett. Emiatt elindultak a találgatások, hogy esetleg kilép a Jobbikból, és önálló politikai formációt hozna létre, mint láttunk már korábban erre példát Toroczkai Lászlónál, Bencsik Jánosnál, Varga-Damm Andreánál és Volner Jánosnál.

Ezt a vélekedést erősíti meg most az is, hogy saját felületen, külön kezdett aláírásokat gyűjteni. Az adatkezelési tájékoztató szerint az adatkezelő nem a Jobbik, hanem Jakab Péter, és elérhetőségként nem a jobbikos emailcímét adta meg, hanem egy gmailes emailcímet. A dokumentum szerint a megadott adatokat 2026. május 31-ig kezelheti, és nem adhatja át másnak, így a saját pártjának sem.

Jakab Péter a párton belüli belharcokra hivatkozva júniusban mondott le a Jobbik elnöki posztjáról. A frakcióvezetői posztját szerette volna megtartani, az új elnök, Gyöngyösi Márton azonban pár héttel később leváltotta. Jakab szerint ezzel a Fidesz vágyát teljesítette a párt új vezetősége.

„Sem a Jobbikból, sem a frakcióból nem léptem ki. Amennyiben ebben vagy más kérdéskörben lesz bejelentenivalóm, megteszem”

írta pár hete Jakab Péter a Telexnek. A Jobbiktól is megerősítették, hogy a volt elnök nem jelezte kilépési szándékát, és továbbra is tagja a pártnak és a frakciónak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!