A Jobbik a frakció éléről is leváltotta Jakab Pétert

2022. július 15. – 11:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leváltották a Jobbik frakcióvezetői posztjáról Jakab Pétert, így már a parlamentben sem ő vezeti a pártot. Helyére Lukács László Györgyöt választotta meg a párt parlamenti képviselőcsoportja pénteken, írják egy közleményben.

Az általános frakcióvezető-helyettes Brenner Koloman, a frakcióvezető-helyettes Sas Zoltán lett. A párt azt írja, köszönik Jakab Péter eddigi munkáját, és „tevékenységére képviselőcsoportunkban továbbra is számítunk”.

Maga Jakab minderre úgy reagált a Facebookon, „a Jobbik ma leváltott a parlamenti frakció éléről, teljesítve a Fidesz vágyát. Ti azonban ne aggódjatok. Az igazság kimondásához, a kormányellenes küzdelemhez nincs szükségem titulusokra. Csak rátok! Hogy a Jobbik merre tart, nem tudom. Egy biztos: én maradok a nép pártján!”

Lukács László György a parlamentben 2019-ben, a bal sarokban Jakab Péter – Fotó: Illyés Tibor / MTVA
Lukács László György a parlamentben 2019-ben, a bal sarokban Jakab Péter – Fotó: Illyés Tibor / MTVA

Jakab júniusban mondott le a Jobbik pártelnökségéről a párton belüli belharcok miatt, de a frakcióvezetői posztját akkor megtartotta. A párt elnöke Gyöngyösi Márton lett.

A politikus azóta nem használja pártja logóját a közösségi médiában. Jakab lemondásának hátteréről és a párt közelmúltbeli ügyeiről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Az április 3-i választás legnagyobb vesztese ellenzéki oldalon egyértelműen a Jobbik lett. Míg 2018-ban a második legnagyobb frakciót tudta alakítani a Jobbik 26 képviselővel, most csak 10 képviselőjük jutott mandátumhoz. A Jobbik volt az egyetlen párt az ellenzéki összefogásban, amely egyetlen egyéni választókerületet sem tudott hozni, és a fővárosban egyetlen körzetben bukott az ellenzék, pont ott, ahol jobbikos jelölt indult. Hogy a Jobbik hogy jutott ide az elmúlt négy évben, azt ebben a cikkben próbáltuk megfejteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!