Orbán lehetetlennek tűnő feladattal bízta meg Pintér Sándort

Legfontosabb

2022. július 8. – 20:13

Orbán lehetetlennek tűnő feladattal bízta meg Pintér Sándort
Rendőrségi járőr a magyar–szerb határon, 2018. április 5-én – Fotó: Balogh László / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az elszálló infláció és a történelmi forintgyengülés közben a kormány újra elővette a témát, amivel már többször növelni tudta támogatottságát: a migrációt. Orbán Viktor szerint migránsok százezrei ostromolják a magyar határt, és mivel az Európai Unió továbbra sem segít nekünk, Magyarországnak egyedül kell megvédenie a déli határt. A miniszterelnök két hónapot adott Pintér Sándornak, hogy a korábbi határőrség mintájára egy új határvadász alakulatot állítson fel civilekből. A kormány elé jövő héten kerül az előterjesztés a pontos részletekkel, de Gulyás Gergely a kormányinfón arról beszélt, hogy egy gyors képzés után már szeptemberben kezdődik a program 2200 határvadásszal. Azt, hogy honnan lesz hozzá ennyi ember, a szakma is csak találgatja.

Megengedhetetlennek, luxusnak nevezte Orbán Viktor múlt pénteken a Kossuth Rádióban, hogy a magyar katonák a déli határnál szolgálnak, miközben a keleti szomszédunkban háború zajlik. Szerinte most minden egyes perc elvesztegetett idő, amit a honvédség nem felkészüléssel, a védelmi képesség megerősítésével és gyakorlatozással tölt.

A katonák és a rendőrök tehermentesítésére egy új határvédelmi szervezet állít fel rohamtempóban a kormány.

Erről először múlt hétfőn, a parlamentben beszélt a miniszterelnök. A belügyminiszter két hónapot kapott a feladatra, de úgy tűnik, az előkészítéssel nem teketóriázott sokat, legalábbis Gulyás Gergely csütörtökön azt mondta, hogy a kormány már jövő héten dönthet Pintér Sándor előterjesztéséről. Ehhez képest némileg váratlanul érkezett a bejelentés pénteken: Orbán Viktor már alá is írta a rendeletet.

Eddig hallani sem akart a kormány az önálló határőrségről

Az önálló határőrséget 2007-ben, a schengeni övezethez való csatlakozás után szüntette meg a Gyurcsány-kormány. A határőrizeti feladatok a rendőrséghez kerültek akkor, az utóbbi években a Készenléti Rendőrség határrendészeti igazgatóságainál működnek a határvadász bevetési osztályok.

A most bejelentett új alakulatokat a megszüntetett határőrség mintájára, ám a rendőrségen belül szervezik meg.

„Az állomány nem rendőrökből, nem is katonákból áll majd, hanem olyan emberekből, akik csak a határőrizeti feladatokat látják el, csak erre kapnak majd kiképzést”

– mondta a közmédiában Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Ez annyiban meglepő fordulat, hogy a kormány eddig hallani sem akart önálló határőrségről. Hat éve, a 2015-ös menekültválság után a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes többsége tárgyalni sem volt hajlandó az önálló határőrség felállítását sürgető jobbikos javaslatról, de azóta többször is – különösebb indoklás nélkül – elutasították az ellenzék erről szóló javaslatait.

Az elmúlt években katonákat és rendőröket vezényeltek ki a déli határhoz, hogy fellépjenek a kerítésen átmászó határsértőkkel szemben. Az ország különböző pontjairól kellett a rendőröknek időszakosan a határnál szolgálniuk, távol a családjuktól, és a rendőrkapitányságuktól, ahol az állandóvá vált létszámhiány problémát jelentett a mindennapi működésben.

„Ez átmenetileg jó volt, egy-két évig elment, de erre most már nem tudunk építeni”

– fogalmazott a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.

A kormány szerint azért van most szükség az önálló határőrségre, mert egyrészt az ukrajnai háború miatt a honvédség erejét a keleti határra kell összpontosítani, másrészt a migrációs nyomás egyre nagyobb a déli határon.

A csütörtöki kormányinfón ismertetett adatok szerint tavaly január 1. és június 6. között 47 ezer határsértőt fogtak el a rendőrök, míg idén már 110 ezer embert kellett feltartóztatni. A helyzet pedig csak romlani fog, a miniszterelnök legalábbis a következő években még nagyobb menekülthullámra számít, miután az ukrajnai gabonaexport leállása miatt Ázsiát és Afrikát is élelmiszerválság fenyegeti.

Már nyolc általánossal is lehet jelentkezni

Pár hónap alatt négyezer határvadászt szeretnének toborozni, első körben a tervek szerint 2200 ember kezdené meg a munkát egy villámgyors felkészítés után már szeptemberben a Belügyminisztérium alkalmazásában. A kormány döntése után a rendőrség kidolgozza a felvétel kritériumait, és utána hirdetik meg a képzést.

Gulyás Gergely szerint bárki jelentkezhet majd, aki elvégezte nyolc általánost. Azt még nem tudta megmondani csütörtökön a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy mennyit fognak keresni a határvadászok, mivel azonban a rendőrbérek rendszerébe kell beilleszteni az ő fizetésüket is, figyelembe kell venni szerinte, hogy a rendőröknél magasabb iskolázottság, érettségi az elvárás. Az sem derült még ki, hogy a költségvetésből mekkora forrást szán a kormány a határvadászrendszer felállítására, mert ez a bérek megállapításától is függ. Annyit azonban már lehet tudni, hogy a honvédelmi alapba beszedett különadókból fogják finanszírozni a programot.

A határvadászok a rendőrökkel közösen fognak dolgozni a déli határon, és az alakulatok vezetői a Készenléti Rendőrség tisztjei lesznek. Gulyás arról is beszélt a kormányinfón, ha szükséges, a jogszabályokat is módosítani fogják, hogy a rendőrök és határvadászok megfelelő eszközökkel léphessenek fel, miután az elmúlt időszakban a kormány szerint sokkal brutálisabbak és agresszívabbak lettek a határsértések.

„Nyilvánvaló, ha valaki fegyvert fog, akkor azzal szemben fegyverrel is fel lehet lépni”

– mondta Gulyás.

Hat éve lasszóval keresték a határvadászokat

„Magyarország elsőként bizonyította be, hogy a megállíthatatlannak nevezett népvándorlás megfékezhető, megállítható és visszafordítható” – jelentette ki büszkén Orbán Viktor a 2017. júniusi határvadász-avatáson, a Hősök terén.

Balogh János országos rendőrfőkapitány, Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kuczik János Zoltán, a Készenléti Rendőrség parancsnoka (b-j) átadja a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályának debreceni központját, 2019. február 28-án – Fotó: Vajda János / MTI
Balogh János országos rendőrfőkapitány, Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója, Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Kuczik János Zoltán, a Készenléti Rendőrség parancsnoka (b-j) átadja a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályának debreceni központját, 2019. február 28-án – Fotó: Vajda János / MTI

A kormány egy évvel korábban, 2016 augusztusában döntött arról, hogy 3 ezer határvadászt toboroznak, akik egy hat hónapos tanfolyam után járőrtársként kezdték meg a szolgálatot a Készenléti Rendőrség valamelyik határvadász bevetési osztályán. Akkor az az ígéret is elhangzott kormánypárti politikusok részéről, hogy három hónapon belül feltöltik az állományt a kívánt létszámmal.

Nem sikerült, 14 hónap alatt mindössze 3666-an jelentkeztek a képzésre.

Ebből 1422-en kerültek a Készenléti Rendőrség állományába, és közülük csak 1132 személy szerzett őr-járőrtárs szakképesítést, és állt szolgálatba – derült ki Pintér Sándor válaszából, amit a szocialista Harangozó Tamás írásbeli kérdésére küldött 2017 októberében. Később már pontos számokat sem árultak el arról, hogy hányan végezték el a határvadászképzést, majd álltak szolgálatba a határnál. Mi is hiába kértük ki a Belügyminisztériumtól és az Országos Rendőr-főkapitányságtól az adatokat, nem reagáltak.

„A kettő lehet, hogy elnevezésében ugyanaz, de mégis teljesen más”

– válaszolta csütörtökön Gulyás Gergely arra a kérdésünkre, hogy miben lesz más a most bejelentett határvadász rendszer, mint a 2016-ban elindított program.

A miniszter válasza alapján nem lettünk sokkal okosabbak, a különbség valószínűleg az lehet, hogy a határvadászoknak a jövőben nem lesznek más feladataik. A Készenléti Rendőrség honlapja szerint ugyanis eddig a határvadászok a határőrizet mellett részt vettek megyei rendőr-főkapitányságok közterületi járőrszolgálatában, rendezvények biztosításában, valamint más csapatszolgálati feladatokat is elláttak.

Az is elképzelhető, hogy a határvadászok képzése is átalakul, és jelentősen egyszerűsödik, rövidebb lesz (korábban hat hónap volt), ha már szeptemberre 2 ezer új embert szeretnének a határra. „Egy gyorstalpaló után egyenruhát és fegyvert adnak majd az embereknek?” – tette fel a kérdést Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára a Népszava cikkében. Szerinte néhány hetes vagy hónapos tanfolyammal nem lehet pótolni a megfelelő képzettséget.

Rejtély, honnan lesz rá ember

Azt pedig még a szakma is csak találgatja, hogy mégis honnan lesz ember, amikor a rendőrség mindennapi működésében is nehézséget okoz a létszámhiány, és több helyen túlóráztatásokkal pótolják a hiányzó embereket. Ráadásul a rendőrségen belül is évek óta gond a fluktuáció. Pongó Géza szerint a járvány előtt évente 2000-2500 rendőr hagyta el a pályát, majd június elején, az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók számára elrendelt felmondási moratórium lejárta utáni első héten 299 hivatásos állományú rendőr adta be a felmondását.

De a rendőrképzések sem bizonyultak túl népszerűnek az utóbbi években. A Népszava cikke szerint 2017 óta felére csökkent a jelentkezők száma, még úgy is, hogy két éve bevezettek egy könnyített, mindössze 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó képzési formát.

2020-ban összesen 1825-en jelentkeztek a középfokú rendészeti képzésre és a rendőrjárőr szakképesítést adó tanfolyamra, tavaly pedig 1874-en adták be a pályázatot.

Jól láthatóan már a felvételinél nagy volt a lemorzsolódás: két éve 803-an, 2021-ben pedig mindössze 879-en kezdhették meg a képzést.

Mindezt figyelembe véve merész, már-már lehetetlennek tűnő vállalás a kormány részéről, hogy 2-4 ezer embert szeretnének pár hónap alatt toborozni. Pláne úgy, hogy a határvadász munka helyhez kötött, azaz olyan jelentkezőket kell találni, akik vállalják, hogy gyakorlatilag odaköltöznek a déli határhoz.

Pár napja az Azonnali talált rá a rendőrség honlapján arra a felhívásra, amelyben fegyveres biztonsági őröket keresnek határőrizeti/határforgalom-ellenőrzési szolgálatra. Az alapbér a felhívás szerint bruttó 260 ezer forint, ezt bruttó 400 forintos órabér egészíti ki, ha valaki ténylegesen a határnál szolgál, valamint éjszakai műszak esetén éjszakai pótlékot adnak. Ezenkívül évi bruttó 200 ezer forintos cafeteriát kínálnak, viszont a jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a Bács-Kiskun megyei, valamint a Csongrád-Csanád megyei rendőr-főkapitányság területén dolgoznak majd.

Bár a feladatok leírása kísértetiesen hasonlít ahhoz, amit a kormány eddig csöpögtetett információiból a leendő határvadászokról tudunk, a rendőrség közleményben cáfolta a sajtóban elterjedt feltételezést.

„Az önálló határvadász testület létrehozása és a fegyveres biztonsági őrök – folyamatos – toborzása két külön feladat”

– írták honlapjukon. A rendőrség szervezetében jelenleg is 1923 fegyveres biztonsági őr dolgozik munkavállaló, illetve rendvédelmi igazgatási jogviszonyban, közülük több százan már évek óta a déli határszakaszon teljesítenek szolgálatot. Hozzátették, a határvadászok toborzása csak a kormány döntése után kezdődhet meg, a részletek (szervezet, jogviszony, feladatkörök stb.) kidolgozása pedig még folyamatban van.

Orbánnak B terve is van, Gulyás nem kételkedik Pintérben

Orbán Viktor szeptemberig adott határidőt Pintér Sándornak a határvadász századok felállítására. „Ha a belügyminiszter megoldja, akkor ez a Belügyminisztérium keretein belül marad, ha nem, akkor attól függetlenül, azon kívül kell majd megoldanunk” – fogalmazott Orbán múlt héten a Kossuth Rádióban.

A miniszterelnöknek – állítása szerint – van arra is egy terve, hogy miként lehetne ezt a Belügyminisztérium nélkül, „egy kicsit nyersebb formában” felépíteni. Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy pontosan mire gondolt Orbán Viktor, amikor erről beszélt, de nem reagált a megkeresésünkre.

A magyar miniszterelnök sajtóirodája által közzétett képen Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter beszélget Orbán Viktorral 2019. május 2-án, a magyar–szerb határon – Fotó: Szecsődi Balázs / MAGYAR MINISZTERELNÖKI HIVATAL / AFP
A magyar miniszterelnök sajtóirodája által közzétett képen Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter beszélget Orbán Viktorral 2019. május 2-án, a magyar–szerb határon – Fotó: Szecsődi Balázs / MAGYAR MINISZTERELNÖKI HIVATAL / AFP

Az eddigi előkészületeket látva ugyanakkor Gulyás Gergely bizakodó, és úgy érzi, a belügyminiszter képes lesz megbirkózni a feladattal.

„Miután az elmúlt 10-12 évben Pintér miniszter úr vállalásai szinte kivétel nélkül teljesültek, én nem kételkedem abban, hogy ez most is így lesz”

– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Az MSZP-s Harangozó Tamásnak elképzelése sincs, hogy fognak 2-4 ezer új embert felvenni erre a feladatra, ha a rendőrséghez is egyre kevesebben jelentkeztek az elmúlt években. A parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke arról beszélt a Telexnek, hogy ő nem látja, honnan jelentkezne több ezer ember, amíg a kormány nem rendezi a rendőrök bérét. Ha többet fizetnének a határvadászoknak, mint a rendőröknek, Harangozó szerint sok rendőr válthatna, de akkor még pont az eredeti cél ellenkezőjét érné el a kormány, és a kapitányságokon lenne a mostaninál is nagyobb hiány.

A rendőröknél alacsonyabb fizetésért pedig várhatóan nem fognak sorban állni a jelentkezők.

Harangozó a hét elején írásbeli kérdésben fordult a belügyminiszterhez. Arra volt kíváncsi, hogy két hónapon belül valóban meg fogja-e kezdeni működését az új szervezet, és ha így lesz – mint Gulyás Gergely is ígérte –, miként fogják megszervezni az állomány toborzását, kiképzését, felszerelését és szolgálatba állítását ilyen rövid idő alatt. Az MSZP országgyűlési képviselője arra is szeretne választ kapni, hogy milyen jogviszonyban fogják ellátni a szolgálatukat az új szerv tagjai, és mekkora létszámmal tervezik az új szervezet felállítását. A belügyminiszternek 15 napja van válaszolni, de a kormány jövő heti döntése után talán már többet is megtudhatunk.

A hét elején mi is megkerestük kérdéseinkkel a Belügyminisztérium sajtóosztályát, és interjút is kértünk a témában Pintér Sándortól. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!