Orbán aláírta a határvadász egységekről szóló rendeletet

2022. július 8. – 19:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszterelnök pénteken aláírta a határvadász egységekről szóló rendeletet. A kormány csütörtökön döntött úgy, hogy Magyarország déli határainak megvédésére létrehozza ezeket az alakulatokat. Első lépésben 2200 határvadászt képeznek ki és állítanak szolgálatba, a számukat később 4000-re növelik majd – jelentette be a Facebook-oldalán Orbán Viktor.

A kormányfő elmondása szerint csütörtökön több mint tíz órás kormányülést tartottak. Ennek – mint mondta – az az oka, hogy az ukrajnai háború nem csak a gazdaságot, hanem az ország biztonságát is fenyegeti.

Megállapították, hogy számos afrikai ország élelmiszerellátása veszélybe került. Az élelmiszerválság miatt arra számítanak, hogy tovább nő „a migrációs nyomás” a déli határainkon. Több százezer illegális migráns kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban – mondta a miniszterelnök.

„Ennek előszelét már most érezzük, megnőtt az illegális határátlépők száma.” A szerb oldalon már fegyveres összecsapások is voltak, amelyek halálos áldozatot követeltek. Az sem ritka, hogy Magyarország területére fegyverüket felhasználva próbálnak bejutni – mondta a kormányfő.

A határvadász egységek feladata a határok védelme mellett az ott élő magyarok biztonságának megőrzése is lesz majd, együttműködve a rendőrséggel.

A miniszterelnök július elején a Kossuth rádióban azt mondta: a jelentkezőket a fizikai felkészítés mellett a jogszabályokra is meg kell tanítani. A rendőrség oldalán olvasható egy felhívás, amelyben embereket keresnek „fegyveres biztonsági őrnek határőrizeti/határforgalom-ellenőrzési szolgálatra”. A rendőrség ugyanakkor azt közölte: ez nem a határvadász egységek toborzását jelenti. Két külön feladatnak számít ugyanis az önálló határvadász-testület létrehozása és a rendőrség szervezetébe illeszkedő fegyveres biztonsági őrök folyamatos toborzása, akik közül több százan már évek óta a déli határszakaszon teljesítenek szolgálatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!