Menekültek lőttek egymásra a szerb-magyar határnál, halottak is lehetnek

2022. július 2. – 11:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

nekCikkünk frissül!

Menekültek két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben, a helyszíni beszámolók szerint több súlyos sérült van, a rendőrség, a katonaság és a mentőszolgálat is nagy erőkkel vonult a helyszínre, írja az MTI.

A szabadkai rendőrségre éjjel háromkor érkezett bejelentés, hogy a szerb-magyar határ mellett fekvő erdőből fegyverropogás hallatszik. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a rendőrség különleges egységei, amelyek golyóálló mellényben közelítették meg a helyszínt. Az erdőt és az arra vezető utakat lezárták.

Az M1 tudósítója a helyszínről azt mondta, megérkezett Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter, aki megtekinti a rendőri akciót. Egy rendőr azt mondta a tudósítónak, hogy állítólag a menekültek a rendőrökre lőttek, ezért a hatóság munkatársainak tűzparancsuk van. Egy csoport továbbra is szökésben van.

A legutóbbi információk szerint a szabadkai kórházban hat menekültet ápolnak fegyver okozta sérülésekkel, közül egy 16 éves lány van a legsúlyosabb állapotban. A szabadkai erdőben egyébként családos menekültek is vannak.

A Pannon Rtv, a magyar közmédia délvidéki tudósítópontja szerint a Szabadkai Közkórházban délelőtt hat súlyos sérültet láttak el, közülük egy 16 éves lány lehet a legsúlyosabb sérült. A Pannon RTV korábban azt írta, információi szerint egy halott van.

A szerbiai Magyar Szó azt írja, hogy afgán és pakisztáni csoportok csaptak össze egymással. A környékbeliek szerint körülbelül 150 illegális bevándorló lehet az erdőben. A Makkhetes erdő felé vezető utakat lezárták, és a lakók sem mehetnek ki az utcára.

Egy szabadkai lakos a Telexnek azt mondta, sok menekült lakik a makkhetesi erdőben a legkülönbözőbb társadalmi és kulturális háttérrel, így az nem újdonság, hogy összevesznek, de fegyveres összetűzés még soha nem fordult elő. „Attól tartok, hogy ez fordulópont lehet” – mondta. Szerinte egyébként nem jellemző, hogy az itt élő menekültek másokkal kommunikáljanak, a tehetősebbek motelekben, szállodákban laknak, mások a tanyavilág elhagyatott házaiba húzódnak, nyáron pedig sátoroznak. „Átutazóban vannak, nem nagyon beszélnek a helyiekkel” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!