Őrizetbe vettek egy afgán férfit a határmenti lövöldözés ügyében

2022. július 3. – 19:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy szombaton megírtuk, két egyelőre azonosítatlan csoport – feltehetően menekültek vagy migránsok – támadtak egymásra lőfegyverekkel szombat hajnalban a magyar határhoz közeli szabadkai erdőben. Most az N1 szerb portál a szerb belügyminisztériumra hivatkozva azt írja, hogy egy 26 éves afgán férfit letartóztattak az ügyben.

A szabadkai rendőrségre szombaton hajnal háromkor érkezett bejelentés, hogy a szerb-magyar határ mellett fekvő erdőből fegyverropogás hallatszik. A szombati információk szerint a szabadkai kórházban a támadás hat sérültjét ápolják fegyver okozta sérülésekkel, közül egy 16 éves lány van a legsúlyosabb állapotban, akinek az N1 vasárnapi cikke szerint még mindig válságos az állapota. Egy másik ember – szintén az N1 szerb lap szerint – meghalt.

Az afgán gyanúsítottat egyelőre 48 órára vették őrizetbe, de közben a szabadkai főügyészségre viszik, ahol további elzárásáról dönthetnek. Közben a szerb rendőrség folytatja a többi lövöldöző felkutatását, írja az N1.

Vladimir Cucic, a szerb Menekültügyi és Migrációs Főbiztosság munkatársa az N1-nek azt mondta, egyelőre nem tudják, mi okozta a fegyveres összecsapást, és felelőtlenség nek tartja a találgatást, hogy esetleg embercsempészek voltak-e a támadók. A rendőrségi vizsgálat még folyamatban van.

A magyar kormány is reagált

A magyar kormány tagjai azonnal reagáltak a történésekre. Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon azt írta, hogy „csak idén 100 ezernél többen próbáltak illegálisan Magyarországra lépni, válogatott módszerekkel, hol alagutakon, hol létrán, hol kövekkel, hol fegyverrel”.

Szerinte „a katonák és a rendőrök állják a sarat, de a háború miatt nagy szükség lenne a munkájukra az ukrán határnál is”, ezért itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász egység, ami kizárólag határvédelemmel foglalkozik.

Vasárnap Szijjártó Péter is megszólalt: a külügyminiszter az állami rádióban a határvadász egységek létrehozásának szükségességét hangsúlyozta, szerinte Magyarországnak továbbra is szigorúan kell védenie a határait az „illegális migránsok” elől. Arra is figyelmeztetett, hogy az orosz-ukrán háború miatti gabonahiány migrációs hullámok példátlan megnövekedésére is számítani lehet.

Kocsis Máté és Szijjártó Péter kommentárja abban az értelemben nem újdonság, hogy a héten Orbán Viktor is erről beszélt a parlamentben, majd pedig pénteken az állami rádióban is. Eszerint Pintér Sándor belügyminiszter két hónapot kapott az új szervezet felállítására, a határvadász egységekhez pedig 2-4 ezer új embert kell felvenni, és ki is kell őket képezni.

Migráns, menekült vagy bevándorló?

A migráció olyan, politikailag terhelt téma, hogy a legalapvetőbb kifejezések is felzúdulást, vagy félreértést kelthetnek. Ebben a cikkünkben röviden összefoglaltuk, hogy melyik szót miért használjuk a Telexen, hogy félreértések nélkül olvashassa a cikkeinket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!