Péntekre újra lesz víz Solymáron, kormányzati szintre került a probléma

2022. június 30. – 21:28

frissítve

Péntekre újra lesz víz Solymáron, kormányzati szintre került a probléma
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Most a II. kerület „segíti ki” vízzel Solymárt, hosszútávon azonban egy 16 milliárdos fejlesztés lehet a megoldás a vízhiányra, ami egyébként a csütörtök este lakossági fórumot tartó polgármestert is személyesen érintette: nála is elapadtak ugyanis a csapok szerdára. Szente Kálmán nemcsak a napok óta tartó szárazság azonnali orvoslását ígérte meg, de azzal is nyugtatott, most már „kormányzati szinten van a probléma hosszútávú megoldása”.

Hát ebbe jól belecsöppentünk! – mondja egy idős férfi, miközben vízért áll sorba Solymáron, a Budai Nagy Antal és a Kisfaludy utca sarkán posztoló narancssárga lajtoskocsinál. Két nagyobb palackot hozott magával, egyszerre 6-7 litert tud elvinni bennük, főzéshez és fürdéshez kell neki a víz. Közben befut egy fiatal nő is, Károly segít neki tartani a flakont és a vödröt, amíg megtelnek vízzel.

Mindketten Solymár magasabban fekvő részén laknak, ahol napok óta nincs víz, egyes utcákban már hétfő délután is hiába nyitották ki a csapokat. A lakók lajtoskocsikból juthatnak vízhez, hogy tudjanak mivel fürdeni, mosni, vécét öblíteni, és legyen ivóvizük is. A helyzet körülbelül ezer háztartást, háromezer embert érint, ezt mondta legalábbis csütörtökön a körzet fideszes országgyűlési képviselője, Menczer Tamás.

A képviselő azt mondta, hogy a szolgáltató, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. tájékoztatása szerint a probléma oka nem a víz hiánya, hanem a rendszer kapacitása és a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás. Azt is mondta, hogy a szerdai hatról tízre növelték a vízvételi pontok számát a település vízhiányos részein. Így csütörtökön már hat 500 és 1200 liter kapacitású lajtoskocsi, két 7 köbméteres és két 5 köbméteres autó biztosította a vízellátást, továbbá két vízszállító autó is a településre tartott délelőtt.

Az alacsonyabban fekvő háztártatásokat nem érintette a probléma, azoknak még jut víz, csak a magasabban fekvő tározókat nem tudják már feltölteni. Az önkormányzat hiába rendelt el szerdán első fokú vízkorlátozást, a vízhiányt azt sem oldotta meg.

A strandon bekkelték ki a vízhiányt

Károly márciusban költözött Solymárra idős feleségével, a közeli Budaligetet hagyták ott a falu kedvéért. Az idei az első nyaruk a településen, emiatt nem tudta nekünk megmondani, mennyire gyakori a mostani jelenség arrafelé.

Semmi előjele nem volt a vízhiánynak, egyik napról a másikra ütött be a szárazság.

Egyik reggel azt vették észre, hogy nem jön a víz a csapból, aztán már a tévéből hallották, hogy vízhiány van Solymáron. „Ebbe is belekóstolunk”, jegyezte meg sztoikus nyugalommal. Károly egyébként úgy hallotta, hogy húsz éve történt hasonló, akkor majdnem egy hétig nem volt víz a településen. Reméli, most hamarabb megoldódik a dolog, mert nagyon szeretne már végre rendesen lezuhanyozni.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Bea rögtön kétszer fordult a vödörrel és a flakonnal, másodszorra a férje és a kisfia is besegített a vízhordásba. Kilenc éve élnek Solymáron, olyan már volt, hogy egy rövid ideig alacsony volt a nyomás a vezetékekben vagy fél napig akadozott a vízellátás, de még soha nem fordult elő, hogy napokig egyáltalán ne legyen víz, mint most. Az utcájukban már kedd délután nem volt víz, este a lajtoskocsiról jutottak csak hozzá. A szerdai napot az egyik közeli strandon bekkelték ki, így le tudtak zuhanyozni, és a gyerek is jól szórakozott legalább.

Lehetett hallani olyan véleményeket is, hogy a locsolás és a medencék okozták a vízhiányt, az önkormányzat kommunikációjában is előkerült ez a motívum. Bea szerint azonban nincs is sok medence a környéken, és ahol van is, ott már korábban feltölthették azokat a tulajdonosok. Károlyhoz hasonlóan Bea is azon a véleményen van, hogy az elavult infrastruktúra és a hamar jött hőség miatt alakult ki a vízhiány.

Szerdára a polgármesternél is elment a víz

A napok óta tartó vízhiány miatt csütörtök estére lakossági fórumot hívott össze Solymár fideszes polgármestere, Szente Kálmán. Érhető módon felfokozott hangulat fogadta a falu vezetőjét, körülbelül 50-100-an gyűltek össze a buszfordulóban. Mindenki arra a kérdésre várta a választ, hogy mikor lesz újra víz? Szente Kálmánt személyesen is érintette a probléma, elmondása szerint nála szerda reggel ment el a víz.

A polgármester azzal kezdte, hogy sikerült kidolgozniuk egy megoldást, és azt ígérte:

lehet, hogy már csütörtök este, de másnap reggelre biztosan lesz víz Solymáron.

Vízszállító teherautókkal fogják ugyanis feltölteni a kiapadt víztározókat. A Fővárosi Vízművekkel is egyezettek, hogy melyik kútról tudnak óránként 16 köbméter vizet venni, végül a II. kerületből jön majd az ellátmány. A teherautók 10-12-szer fordulnak reggelig, amivel a tervek szerint 200 köbméter víz kerül majd a rendszerbe. Addig csinálják, ameddig nem jön el az a pillanat, amikor a rendszer újra tudja tölteni magát, mondta.

Fotó: Szalma Baksi Ferenc / Telex
Fotó: Szalma Baksi Ferenc / Telex

Többször megismételte, hogy a szakemberek úgy számoltak, hogy talán már csütörtök estére, de péntek hajnalra-reggelre biztosan lesz víz a vezetékekben. „Tengelyen kell szállítani a vizet, máshogyan sajnos nem lehet megoldani.” Előfordulhat, hogy péntek délre ismét lecsökkenhet a víznyomás, de a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) és a katasztrófavédelem igyekszik folyamatosan tölteni a tározókat, ígérte.

Ettől függetlenül takarékoskodni kell az ivóvízzel, mert ez nem megoldás hosszútávon

– tette hozzá a polgármester. Azt is mondta, hogy a mostani időjárási viszonyok között a közeljövőben is kialakulhat hasonló, vízhiányos helyzet. Abban bíznak ugyanakkor, hogy enyhül a hőség, és akkor a vízhasználat is mérséklődik.

Szente Kálmán szerint a szolgáltató, a DMRV a felelős a vízhiányért. Azt is állította, hogy a jegyzővel együtt már a hét elején javasolták a vízszállítós megoldást, de a közműcég akkor még lesöpörte az ötletet. Azt is felrótta a DMRV-nek, hogy nem szóltak időben, hogy elfogyhat a víz Solymár egyes részein, holott pontosan tudják, hogyan alakul a tározók töltöttsége. Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a fővárosi vízművektől kapják a vizet, és azt is megnézik, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek a vízhiány miatt.

Az előzetes figyelmeztetés elmaradásáról – egyebek mellett – megkérdeztük a szolgáltatót, amely ugyanakkor erre nem válaszolt. A DMRV mindössze annyit közölt lapunkkal:

„A rendkívüli időjárás miatt országszerte megnőtt és folyamatosan emelkedik az ivóvízfogyasztás. A vízellátást biztosító rendszer teljes kapacitással működik, azonban a Pilisi-medence egyes településein vízhiány alakult ki. Ezért a DMRV Zrt. június 28-án vízkorlátozást rendelt el az érintett településeken, és a vízhiányos területeken tartályos vízellátást biztosít.”

A infrastruktúra fejlesztése nem követte a lakosság növekedését

Szente Kálmán szerint hosszú távon a rendszer „felbővítése” lesz a megoldás. 16 milliárdot nyert a DMRV a kapacitások bővítésére, így 2024-re készülhet el a beruházás. „Kiböjtöljük” – mondta erre valaki a hallgatóságból, a polgármester pedig úgy magyarázta a helyzetet, hogy sok vezeték 50-70 éve épült, elavult technológiával, ezeket mind ki kell cserélni a jövőben. Ehhez jön még, hogy az elmúlt 30 évben megduplázódott Solymár lakossága, a valós lakosságszám 13 ezer körül mozog, az infrastruktúra azonban a 70-es évek szintjén van, folytatta a településvezető.

A térség országgyűlési képviselőjével, a fideszes Menczer Tamással is konzultált az ügyben,

„kormányzati szinten van a probléma hosszútávú megoldása”

– nyugtatta a kedélyeket, hozzátéve: lehet, hogy már ősszel elkezdődnek a munkálatok.

A fórumon abból alakult ki némi vita, hogy a locsolás és a medencék töltése mennyiben felelős a kialakult helyzetért. A polgármester ragaszkodott ahhoz, hogy ez a baj forrása, ezt azonban többen kétségbe vonták a megjelentek közül, inkább a fejlesztések elmaradását és a kapacitáshiányt emlegették.

Solymár nemcsak a budapesti agglomeráció, de Magyarország legnépesebb nagyközsége, 2019-ben 11 277 fő lakott itt. Az odatelepülők száma évtizedek óta meredeken emelkedik, a vízügyi infrastruktúrát azonban nem fejlesztették megfelelő ütemben.

A vízhiány nem újdonság a Budapest környéki agglomerációban, tavaly jó pár településen alakult ki a solymárihoz hasonló szituráció. Akkor az egyik leginkább érintett településen, Pécelen jártuk körbe a problémát, és egy urbanisztikai szakértőt is megkérdeztünk, hogy milyen jövő vár a főváros környéki régióra. A kitelepülés hátulütőiről ebben a cikkben is részletesen írtunk, az agglomeráció problémái pedig már Lázár János építésügyi és beruházási miniszterhez is eljutottak, és még az idén elkezdik felülvizsgálni a kiköltözéssel kapcsolatos többszintű építési szabályokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!