Menczer Tamás katasztrófahelyzetnek nevezte a solymári vízhiányt

2022. június 30. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos, háromezer embert érintő vízhiány van Solymáron, mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem folyik a csapból a víz – közölte Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, aki a helyszínen tartott rendkívüli sajtótájékoztatót.

A képviselő azt mondta, hogy a szolgáltató, a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. tájékoztatása szerint a probléma oka nem a víz hiánya, hanem a rendszer kapacitása és a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás.

A képviselő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára katasztrófahelyzetnek nevezte a vízhiányt, amelynek kezelésére csütörtök reggel helyi operatív törzset alapítottak.

Azt is mondta, hogy a szerdai hatról tízre növelték a vízvételi pontok számát a település vízhiányos részein. Hat 500 és 1200 liter kapacitású lajtoskocsi, két 7 köbméteres és két 5 köbméteres autó biztosítja a vízellátást, továbbá két vízszállító autó úton van a településre.

„Beszéltem Gulyás Gergely miniszter úrral, Rétvári Bencével, a Belügyminisztérium államtitkárával és Góra Zoltán tábornokkal, a Katasztrófavédelem vezetőjével. Mindent meg fogok tenni a helyzet enyhítéséért” – írta korábbi Facebook-posztjában a képviselő.

Menczer azt kérte azoktól a solymáriaktól, akiknél van víz, hogy csak a szükséges mennyiséget használják, mert így segíthetnek a bajban lévőkön.

A solymári önkormányzat szerdán közölte a honlapján, hogy a település magasabban fekvő utcáiban vízhiány alakult ki, főleg a hajnali locsolások miatt. A Duna Menti Regionális Vízmű arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a solymári ivóvíz-tározók nem tudnak feltöltődni, ez tartósabb hiányt is eredményezhet a nyári szárazabb hónapokban.

A vízmű dolgozik a hiány megszüntetésén, tartós megoldást azonban a kapacitások növelése hozhat. A vízmű lokális vízhiány esetén haladéktalanul lajtos vízellátást biztosít, de arra kérik a lakosokat, hogy törekedjenek az ivóvíz észszerű felhasználására.

Solymár nemcsak a budapesti agglomeráció, de Magyarország legnépesebb nagyközsége, 2019-ben 11 277 fő lakott itt. A vízhiány nem újdonság a Budapest környéki agglomerációban, tavaly jó pár településen alakult ki. Az odatelepülők száma évtizedek óta meredeken emelkedik, a vízügyi infrastruktúrát azonban nem fejlesztették megfelelő ütemben. Tavaly a Telex munkatársa az egyik leginkább érintett településen Pécelen járta körbe a problémát, és egy urbanisztikai szakértőt is megkérdezett, hogy milyen jövő vár a főváros környéki régióra.

A kitelepülés hátulütőiről ebben a cikkben is részletesen írtunk, az agglomeráció problémái pedig már Lázár János építésügyi és beruházási miniszterhez is eljutottak, és még az idén elkezdik felülvizsgálni a kiköltözéssel kapcsolatos többszintű építési szabályokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!