El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

A Ryanair arra biztatja utasait, hogy írjanak panaszlevelet az „idióta extraprofitadó” miatt

2022. június 22. – 20:18

Másolás

Vágólapra másolva

3477

Újabb epizódjához érkezett a háború a Ryanair vezetése és Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter között, írja az RTL. A légitársaság levelet küldött az utasainak, amelyben arra biztatják a címzetteket, hogy írjanak panaszlevelet Nagynak az „idióta extraprofitadó” miatt. Korábban a Ryanair azt is jelezte az utasainak, hogy a rájuk kivetett adót áthárítják az utasokra.

A Ryanair annyira komolyan gondolja a tömeges panaszáradatot, hogy a levelük végére kattintva még egy sablonüzenet is előjön, amit a kommunikacio@mk.gov.hu kormányzati emailcímre küld el a rendszer, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetirodának. Az előre megírt, angol nyelvű levélben többek között olyan állítások szerepelnek, hogy a küldő tiltakozik Nagy kapzsisága és butasága miatt, követeli az adónem eltörlését, ami rossz fényt vet Magyarország megítélésére, illetve hogy a miniszter hamisan állította azt, hogy más uniós országok is kivetettek többlet-nyereségadót légitársaságokra.

A kormány által kivetett, a légitársaságokat is érintő extraprofitadó miatt hosszú ideje áll a bál a kormány és a Ryanair között. Mindkét fél a másiktól vár el bocsánatkérést, és amíg a légitársaság konzekvensen idiotizmusként hivatkozik az egészre és Nagy Mártonra, a másik oldalon a kormánymédia is bevetette magát, hogy valótlanságokat állítson a cégről. A szájkaraténak valószínűleg még bőven nincs vége, hiszen a Ryanair ellen soron kívül rendeltek el fogyasztóvédelmi vizsgálatot, ami akár egész nyáron is eltarthat.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,94 Ft
USD 371,68 Ft
További élő árfolyamok!
Partnereinktől