A kórházszövetség új elnöke szerint az egész nyugati világ legnagyobb krízise az ápolóhiány

2022. június 4. – 07:39

frissítve

A kórházszövetség új elnöke szerint az egész nyugati világ legnagyobb krízise az ápolóhiány
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója beszédet mond a külhoni magyar gyermekpszichológusok képzéséről szóló konferencián a Benczúr Hotelben 2022. május 18-án – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az ápolóhiány az egész nyugati világ legnagyobb krízise, az egészségügy Belügyminisztérium alá rendelése pedig izgalmas lesz a két terület eltérő kultúrája miatt – mondta az Rtl.hu-nak adott interjúban Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a hazai kórházak vezetőit tömörítő Magyar Kórházszövetség frissen megválasztott elnöke.

  • Ápolóhiány – „Amit az egész nyugati világ legnagyobb krízisének tartok, az az ápolóhiány. Nagyon nagy az igény az ápolókra, és a mai világban nagyon kevesen választják ezt a több műszakos, éjszakázós, hétvégi életformával járó hivatást” – mondta az interjúban. Velkey szerint a gazdagabb országokban ez a hiány jelentős részben a keletről és délről érkező dolgozókkal pótlódik. Magyarországra nincs ilyen jellegű mozgás. Az orvosi bér most a négyszerese az ápolókénak. Velkey azt tartaná elfogadhatónak, ha az ápolói bér körülbelül a fele lenne az orvosi bértáblának, de „ettől most viszonylag távol vagyunk”.
  • Az egészségügy Belügyminisztérium alá rendelése – Velkey szerint az önálló egészségügyi minisztériumnak lett volna előnye, örültek is volna neki, de szerinte nincs „borzasztó nagy jelentősége ennek a kérdésnek”. Pozitív, hogy a járvány idején tapasztalt szétszabdaltság csökkenni fog, amikor különböző minisztériumok irányították az egyes területeket. Velkey szerint „izgalmas dolog a Belügyminisztérium kultúráját és az egészségügy kultúráját egymás mellett elképzelni”. Az egészségügy kicsit művészszerű, tudományos gondolkodású és mellette nagyon erősen humán gondolkodású, hálózatos, egymásra utalt helyzetben dolgozó szereplőkből áll. „Érdekes helyzet lesz az érthetően hierarchikusabb belügyminisztériumi gondolkodás és munkamódszer találkozása ezzel.”
  • Járványkezelés – Arra a kérdésre, hogy mennyire tartja sikeresnek a járványkezelést a kórházak szempontjából, a kórházszövetség elnöke azt mondta: a halálozási arányok mérése nagyon a módszertantól függ, ezeket az adatokat ő nem meri összehasonlítani (ezekről itt és itt írtunk), és „semmiképpen sem merem azt mondani, hogy a magyar védekezés ne lett volna jó.” Visszatekintve azt látta, hogy az adott pillanatban, az adott feltételek között meghozott döntések reálisak és józanok voltak. Az orvosok és ápolók heroikus küzdelmet folytattak, éjjel-nappal dolgozva majdnem belepusztultak, vagy ténylegesen belepusztultak ebbe a küzdelembe. Velkey semmiképpen sem tartja szerencsésnek utólag olyat mondani, hogy mit kellett volna csinálni. Szerinte rengeteg tapasztalat felhalmozódott, amit lehet használni, ha jön egy hasonló krízis.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!