Lázár alá kerülhet Budapest fejlesztése, sokan a BFK megszüntetésétől tartanak

2022. május 16. – 15:28

Lázár alá kerülhet Budapest fejlesztése, sokan a BFK megszüntetésétől tartanak

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint a napokban Fürjes Balázs államtitkár a Budapest Fejlesztési Központ vezetése előtt bejelentette, hogy a komplett terület, tehát a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárság a BFK-val együtt várhatóan átkerül a Gulyás Gergely vezette miniszterelnökségtől Lázár János építési és beruházási miniszterhez.

Mivel a múltban Lázár János számtalanszor beszélt arról, hogy a vidék fejlesztése sokkal fontosabb, mint a fővárosé, többen már most arra számítanak, hogy a BFK jelenlegi formájában megszűnik. Ráadásul értesüléseink szerint BFK-s beszélgetésen elhangzott az is, hogy a kormány tervei között már nem szerepel prioritásként Budapest fejlesztése, hiszen a főváros nélkül is megvolt a választáson a kétharmados győzelem.

A 18 választókerületből 17-et az ellenzék jelöltjei vittek a választáson, a listán már teljesen más volt az arány: 47 százalékot szerzett az ellenzéki tömörülés, a Fidesz viszont 41 százalékot. Ez a 2018-as eredményekhez képest Fidesz-erősödést jelentett, akkor ugyanis 38 százalékot szerzett a kormánypárt listán a fővárosban.

Az ügyben hívtuk Lázár Jánost, akinek a kommunikációs munkatársa későbbre ígért választ.

Az, hogy Budapest várhatóan nem fog sok fejlesztési pénzt kapni, természetesen csak a fővárosi önkormányzat által várt és kívánt, valamint a BFK által belengetett nagy közlekedési projektekre vonatkozik. A kormány által korábban is dédelgetett nagyberuházások – mint a budai Vár építkezései – szinte biztos folytatódnak, sőt, azok a városligeti beruházások is, aminek folytatásáról Orbán Viktor korábban azt ígérte: ha a főváros nem akarja, akkor nem építik meg.

Lázár hozzáállását Tarlós István (Fidesz által támogatott) volt főpolgármester már egy évvel ezelőtti kijelentésében előre vetítette, miszerint a politikus

„Budapestet soha nem szerette”.

Ez a kijelentés nyilvánvalóan a korábbi idők (2014-2015) tapasztalatain alapul, amikor Tarlós és Lázár nagy csatákat vívott azon, hogy Budapest egyáltalán kapjon fejlesztési forrásokat, például a 3-as metró felújítására. Lázár ugyanis ez utóbbi fejlesztésre sem adott volna egy forintot sem. Ebben a harcban akkor végül Tarlós győzött.

Mint megtudtuk, a helyzeten az sem változtat, hogy a fővárost érintő uniós projektek finanszírozása Navracsics Tibor pedig területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszterhez tartozik, mert magáról a projektekről Lázár fog dönteni.

Arról, hogy mit tett a Budapest Fejlesztési Központ a megalapítása óta eltelt két évben, itt írtunk. Arról pedig, hogy a Karácsony Gergely által vezetett fővárosnak mi sikerült ezalatt, itt.

A cikk megírásakor kerestük Fürjes Balázst is, aki cikkünk megjelenése után lapunknak így reagált: „nekem és a kormánynak Budapest, a nemzet fővárosa mindig is szívügyünk volt, marad és lesz. Sosem lesz olyan, hogy Budapest építése nem prioritás, a Telex újságíróját valaki félretájékoztatta.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!