Budapesten egyéniben tarolt az ellenzék, de a Fidesz még így is erősödött

2022. április 4. – 14:43

Budapesten egyéniben tarolt az ellenzék, de a Fidesz még így is erősödött

Másolás

Vágólapra másolva

Sok olyan előrejelzés látott napvilágot a választást megelőzően, hogy a fővárost teljesen elbukhatja a Fidesz–KDNP. Ez nem jött be, de nem is áll nagyon távol a valóságtól, majdnem teljes feldolgozottságnál maximum két olyan budapesti választókerület van, ahol nyerhetnek a kormánypártok egyéniben. Ennek ellenére az ellenzék nem lehet nagyon elégedett, a legtöbb helyen sem szavazatszámban, sem szavazati arányban nem hozott számukra jelentős javulást a mostani eredmény a négy évvel ezelőttihez képest – annak ellenére, hogy most mind a hat párt egy jelöltet támogatott.

Az előzetes mérések és szakértői becslések azt mutatták, magabiztos ellenzéki győzelemre lehet számítani Budapest teljes területén, több olyan előrejelzés is keringett, hogy a Fidesz–KDNP talán egyetlen választókerületet sem fog tudni megnyerni a fővárosban. Ez végül nem valósult meg, a kormánypártok be tudtak húzni egyéni választókerületeket, de elégedettek azért nem lehetnek:

a 2018-ban megszerzett hat budapesti körzet helyett 2022-ben csak kettőben sikerült az egyéni fideszes győzelem (és ebből az egyik akár még borulhat is), régi jobboldali bástyák vesztek el.

  • A 2018-ban a Fidesz–KDNP egyéni jelöltjei által megszerzett fővárosi választókerületek ezek voltak: 2., 3., 4., 6., 13., 14. oevk.
  • A 2022-ben jelen állás szerint megszerzettek pedig ezek: 13. és 14. oevk (de mint látni fogjuk, ebből az egyik még nagyon könnyen átfordulhat).

Az ellenzék pedig hozta ugyan a kötelezőt, de a brutális tarolás elmaradt. Listán majdnem teljes feldolgozottságnál 421 744 szavazatot (47,3%) szerzett az Egységben Magyarországért Budapesten, a Fidesz pedig 368 612 szavazatot (41,34%). Ez a 2018-as eredményekhez képest Fidesz-erősödést jelent, akkor 38,28%-ot szerzett a kormánypárt listán a fővárosban.

Ami az egyéni helyeket illeti, szintén az a helyzet, hogy több választókerületben még erősíteni is tudott a Fidesz a négy évvel ezelőtti eredményéhez képest. Abszolút többséget (50% feletti szavazati arányt) magas feldolgozottságnál úgy néz ki, a 18-ból csak 6 helyen tudtak szerezni az Egységben Magyarországért jelöltjei. Az 50 százalék felett és a nehéz körzetekben győző ellenzékiek többségét a Momentum indította, és nagyobb részük a politikusok fiatalabb generációjához tartozik (pl. Orosz Anna, Tordai Bence, Hajnal Miklós).

Nézzük, pontosan hogyan alakultak a budapesti eredmények 2018-hoz és a mostani felfokozott várakozásokhoz képest.

1. oevk (I., V., VIII., IX. kerület)

Ezt a választókerületet már a legutóbb is simán nyerte az LMP-s Csárdi Antal, nem volt tehát meglepetés, hogy a Fidelitasból ismert Böröcz László nem tudta legyőzni. Talán inkább az némileg meglepő, hogy Böröcz jobb eredményt hozott ellene, mint 2018-ban Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 48 714 fő (76,68%)

  • Győztes: Csárdi Antal (LMP) – 23 345 (48,73%)
  • Második: Hollik István (Fidesz–KDNP) – 20 031 (41,81%)
  • Többiek együtt: 9,46%

2022:

98,61%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Csárdi Antal (Egységben Magyarországért/LMP) – 19 237 (47,61%)
  • Második: Böröcz László (Fidesz–KDNP) – 17 505 (43,32%)

2. oevk (XI. kerület)

Az újbudai választókerületet 2018-ban nagyon szűken tudta hozni a Fidesz a széttagolt ellenzékkel szemben, így abszolút győzelemesélyesnek számított az ellenzék számára idén. A momentumos Orosz Anna magabiztosan, 50 százalék fölötti eredménnyel nyert is a veterán KDNP-s Simicskó István ellen.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 56 006 fő (80,78%)

  • Győztes: Simicskó István (Fidesz–KDNP) – 23 403 (42,16%)
  • Második: Gy. Németh Erzsébet (DK) – 22 494 (40,53%)
  • Többiek együtt: 17,31%

2022:

98,72%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Orosz Anna (Egységben Magyarországért/Momentum) – 25 548 (51,29%)
  • Második: Simicskó István (Fidesz–KDNP) – 20 622 (41,4%)

3. oevk (II., XII. kerület)

A Hegyvidék és Belbuda igazi jobboldali bástyának számít a rendszerváltás óta, de már a 2018-as választáson is látszott, hogy itt bajban lenne a Fidesz, ha egyesülten indult volna ellene az ellenzék. Ez a sejtés most bebizonyosodott: bár a kormánypártok a mérsékelt, bizonytalanok számára és könnyen kedvelhető Fürjes Balázst indították, még ő is kikapott a fiatal momentumos Hajnal Miklóssal szemben. Ezzel erős fideszes bástyát bukott a kormányzó párt, talán ez az oevk tekinthető az ellenzék egyik legnagyobb egyéni trófeájának az egyébként nem túl fényes szereplésen belül.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 54 848 fő (81,6%)

  • Győztes: Gulyás Gergely (Fidesz–KDNP) – 23 173 (42,71%)
  • Második: Bauer Tamás (DK) – 21 176 (39,03%)
  • Többiek együtt: 18,26%

2022:

98,77%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Hajnal Miklós (Egységben Magyarországért/Momentum) – 22 831 (47,49%)
  • Második: Fürjes Balázs (Fidesz–KDNP) – 20 504 (42,65%)

4. oevk (II., III. kerület)

Az óbudai választókerület azok közé tartozott, ahol az előző választáson még egy fideszes nagyágyú, a gazdasági miniszter indult egyéniben, és nyert is a megosztott ellenzékkel szemben. De idén Varga Mihály már nem merte megkockáztatni az egyéni indulást (valószínűsíthetően a nehéz nyerhetőség miatt). Így egy viszonylag súlytalan fideszes politikus, Gór Csaba állt ki az egységes ellenzék jelöltje, a párbeszédes Tordai Bence ellen, és ki is kapott.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 58 309 fő (81,63%)

  • Győztes: Varga Mihály (Fidesz–KDNP) – 24 208 (41,82%)
  • Második: Niedermüller Péter (DK) – 21 496 (37,14%)
  • Többiek együtt: 21,04%

2022:

98,73%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Tordai Bence (Egységben Magyarországért/Párbeszéd) – 27 336 (50,96%)
  • Második: Gór Csaba (Fidesz–KDNP) – 22 235 (41,45%)

5. oevk (VI., VII. kerület)

A belvárosi oevk-ban nem született meglepetés, az ellenzéki a DK-s Oláh Lajossal már 2018-ban is lazán nyerni tudott. Oláh az egységes ellenzék jelöltjeként megismételte ugyanezt, eredményén még javított is közel 5 százalékpontot.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 45 399 fő (69,53%)

  • Győztes: Oláh Lajos (DK) – 20 598 (45,85%)
  • Második: Bajkai István (Fidesz–KDNP) – 16 687 (37,14%)
  • Többiek együtt: 17,01%

2022:

98,53%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Oláh Lajos (Egységben Magyarországért/DK) – 18 120 (50,79%)
  • Második: Kovács Balázs Norbert (Fidesz–KDNP) – 13 648 (38,26%)
Szavazatokat számolnak egy kis ötödik kerületi szavazókörben – Fotó: Barakonyi Szabolcs / Telex
Szavazatokat számolnak egy kis ötödik kerületi szavazókörben – Fotó: Barakonyi Szabolcs / Telex

6. oevk (VIII., IX. kerület)

Budapest egyik nagy csatatere volt a 6-os oevk, és bár az ellenzék számára inkább nyerhető, billegő körzetként tartották számon, meglehetős bravúr, hogy kezdő politikusként Jámbor András egészen magabiztosan tudta hozni: a Szikra Mozgalom jelöltje (aki a Párbeszéd-frakcióba ül be) több mint 5 százalékot vert a volt polgármesterre, Sára Botondra. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője 2018-ban simán nyert itt, de idén már Varga Mihályhoz hasonlóan nem indult el egyéniben. A Mi Hazánk egyik legnagyobb neve, Dúró Dóra is szépen teljesített pártja budapesti eredményeihez képest, majdnem elérte az 5 százalékot.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 46 850 fő (64,88%)

  • Győztes: Kocsis Máté (Fidesz–KDNP) – 18 818 (40,51%)
  • Második: Ara-Kovács Attila – 14 947 (32,17%)
  • Többiek együtt: 27,32%

2022:

98,81%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Jámbor András (Egységben Magyarországért/Szikra Mozgalom) – 19 449 (47,62%)
  • Második: Sára Botond (Fidesz–KDNP) – 17 334 (42,44%)

7. oevk (XIII. kerület)

Újlipótváros és Angyalföld régi szocialista bástya, az MSZP jelöltje mindig brutális többséggel nyer, most sem volt ez másképp. Hiszékeny Dezső közös jelöltként még legutóbbi számain is javított, a főváros legjobb, 60 százalék fölötti eredményét érte el.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 59 654 fő (73,85%)

  • Győztes: Hiszékeny Dezső (MSZP–Párbeszéd) – 33 412 (56,48%)
  • Második: Harrach Tamás (Fidesz–KDNP) – 16 854 (28,49%)
  • Többiek együtt: 15,03%

2022:

98,72%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Hiszékeny Dezső (Egységben Magyarországért/MSZP) – 32 426 (60,36%)
  • Második: Harrach Tamás (Fidesz–KDNP) – 16 408 (30,54%)

8. oevk (XIV. kerület)

Zuglóban már az előválasztás is nagy csatát hozott a független Hadházy Ákos és az ellenzéki oldalon (azóta a fideszesen is) különféle bűncselekményekkel megvádolt MSZP-s Tóth Csaba között, míg Tóth vissza nem lépett. A kerület tuti ellenzéki győzelemként volt elkönyvelve már előre, és erre nem cáfolt rá, Hadházy magabiztos, bőven 50 százalék fölötti eredménnyel húzta be a kevéssé ismert fideszes Borbély Ádámmal szemben.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 59 256 fő (76,41%)

  • Győztes: Tóth Csaba (MSZP–Párbeszéd) – 27 736 (47,23%)
  • Második: Jelen Tamás (Fidesz–KDNP) – 20 588 (35,06%)
  • Többiek együtt: 17,71%

2022:

98,46%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Hadházy Ákos (Egységben Magyarországért/Momentum) – 27 687 (53,47%)
  • Második: Borbély Ádám (Fidesz–KDNP) – 19 181 (37,4%)

9. oevk (X., XIX. kerület)

A kőbánya-kispesti körzet nagyon szoros volt a legutóbbi választáson, hajszálon múlt, hogy végül az akkor még MSZP-s (azóta párbeszédes) Burány Sándor be tudta húzni. Idén az előválasztáson a DK egyik fontos arca, Arató Gergely lett a befutó, de hiába állt össze mögötte a teljes ellenzék, nem volt nagyon sokkal könnyebb dolga, a fideszes Pap Sándor megközelítette. Az ellenzék mindenesetre itt is hozta a kötelezőt, meglett neki a körzet.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 54 398 fő (70,88%)

  • Győztes: Burány Sándor (MSZP–Párbeszéd) – 22 010 (40,78%)
  • Második: György István (Fidesz–KDNP) – 21 222 (39,32%)
  • Többiek együtt: 19,9%

2022:

98,92%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Arató Gergely (Egységben Magyarországért/DK) – 21 617 (45,53%)
  • Második: Pap Sándor (Fidesz–KDNP) – 20 402 (42,97%)

10. oevk (III. kerület)

Szabó Tímea Óbudán nagyot nyert a legutóbb, így most sem lehetett másra számítani, bár a volt polgármester, Bús Balázs személyében komolyabb kihívót kapott, mint 2018-ban. A Párbeszéd társelnöke az egyesült ellenzék jelöltjeként a mostani állás szerint több mint 48 százalékét szerzett, vagyis nagyjából megismételte a korábbi eredményét, ami talán egy kicsit halványabb eredmény az összefogva elérhető potenciális lehetőségeknél (legutóbb az LMP ugyan visszalépett a javára, de Jobbik még elindult ellene).

2018:

Összes szavazat, részvétel: 56 731 fő (77,48%)

  • Győztes: Szabó Tímea (MSZP–Párbeszéd) – 27 017 (48,15%)
  • Második: Menczer Erzsébet (Fidesz–KDNP) – 20 403 (36,36%)
  • Többiek együtt: 15,49%

2022:

98,8%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Szabó Tímea (Egységben Magyarországért/Párbeszéd) – 24 375 (48,31%)
  • Második: Bús Balázs (Fidesz–KDNP) – 20 952 (41,52%)

11. oevk (IV., XIII. kerület)

Újpest-Angyalföldön semmi meglepetés nem történt: a DK-s Varju László korábbi, szintén jó eredményén még erősítve is, 50 százalék fölötti eredménnyel behúzta a választókerületet. Ellenfele ezúttal a korábbi polgármester, Wintermantel Zsolt volt, aki azonban meg sem tudta közelíteni, a budapesti fideszesek közül az egyik leggyengébb eredményt produkálta.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 57 446 fő (74,91%)

  • Győztes: Varju László (DK) – 23 238 (40,8%)
  • Második: Zsigmond Barna Pál (Fidesz–KDNP) – 20 080 (35,26%)
  • Többiek együtt: 23,94%

2022:

98,59%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Varju László (Egységben Magyarországért/DK) – 26 443 (50,5%)
  • Második: Wintermantel Zsolt (Fidesz–KDNP) – 20 601 (39,34%)

12. oevk (IV., XV. kerület)

Az Újpest egy részét és a XV. kerületet magába foglaló választókerület biztos ellenzékiként volt elkönyvelve a 2018-as sima győzelem után, és a DK-s Barkóczi Balázs be is húzta, de érdekes módon gyengébb eredménnyel, mint tette azt párttársa 4 évvel ezelőtt: 2 százalékot sem tudott ráverni Pintér Gáborra, ellenzéki tarolásról tehát itt semmiképp sem beszélhetünk.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 55 462 fő (73,25%)

  • Győztes: Hajdu László (DK) – 23 212 (42,25%)
  • Második: László Tamás (Fidesz–KDNP) – 20 622 (37,54%)
  • Többiek együtt: 20,21%

2022:

98,75%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Barkóczi Balázs (Egységben Magyarországért/DK) – 21 195 (44,75%)
  • Második: Pintér Gábor (Fidesz–KDNP) – 21 195 (42,73%)

13. oevk (XIV., XVI. kerület)

Az egyik legnagyobb harcra ebben az oevk-ban lehetett számítani, hiszen a fővároson belül a XVI. kerületben az egyik legerősebb a Fidesz. De a kormánypárt feltételezett fővárosi népszerűségvesztése és az ellenzék összefogása miatt ezt sem tartották lefutott meccsnek az elemzők.

A körzet végül olyan szorosan alakult, hogy még most, a választás másnapján sem tudjuk, ki viszi: jelen állás szerint (több mint 98 százalékos feldolgozottságnál) ugyan Szatmáry Kristóf áll nyerésre, ez azonban még akár változhat is. A különbség Vajda Zoltán és Szatmáry között mindössze pár tucat szavazat, miközben több száz külföldi szavazatot még nem számoltak meg. Ha az eredmény mégis így marad (tehát fideszes lesz a kerület), az kudarc az összefogott ellenzéknek, hiszen a legutóbbi eredményéhez képest Vajda Zoltán alig tudna javítani az Együtt helyett a hatpárti összefogással a háta mögött.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 56 285 fő (80,61%)

  • Győztes: Szatmáry Kristóf (Fidesz–KDNP) – 23 328 (41,91%)
  • Második: Vajda Zoltán (Együtt) – 22 245 (39,96%)
  • Többiek együtt: 18,14%

2022:

98,63%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Szatmáry Kristóf (Fidesz–KDNP) – 23 684 (45,06%)
  • Második: Vajda Zoltán (Egységben Magyarországért) – 23 646 (44,99%)

14. oevk (X., XVII. kerület)

A 13-as oevk-hoz hasonlóan a 14-esben is hagyományosan erős a Fidesz, így erősen billegőként azonosították be, és végül itt sem sikerült a kormánypárti jelölt legyőzése, hiába az ellenzéki összefogás. A jobbikos Szilágyi György nagyon megközelítette ugyan Dunai Mónikát, nyerni nem tudott, ezer körüli szavazattal kapott ki. Ezzel a két, egymás szomszédjában fekvő választókerülettel azonban vége is a Fidesz–KDNP sikereinek a fővárosban.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 58 244 fő (76,43%)

  • Győztes: Dunai Mónika (Fidesz–KDNP) – 23 784 (41,17%)
  • Második: Lukoczki Károly (MSZP–Párbeszéd) – 21 512 (37,23%)
  • Többiek együtt: 21,6%

2022:

98,8%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Dunai Mónika (Fidesz–KDNP) – 24 421 (44,98%)
  • Második: Szilágyi György (Egységben Magyarországért/Jobbik) – 23 660 (43,58%)

15. oevk (XVIII. kerület)

Az MSZP egyik legismertebb arca, Kunhalmi Ágnes majdnem beleszaladt egy pofonba választókerületében, ahol négy éve még simán nyert. Míg korábban több mint 6 százalék volt a különbség közte és fideszes ellenfele között, most 1 százalékon belülre került kihívója, Lévai István. Bár ez a választókerület meglett az ellenzéknek, az eredményre nem lehetnek kifejezetten büszkék.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 60 720 fő (75,96%)

  • Győztes: Kunhalmi Ágnes (MSZP–Párbeszéd) – 27 813 (46,3%)
  • Második: Kucsák László (Fidesz–KDNP) – 23 848 (39,7%)
  • Többiek együtt: 14%

2022:

98,68%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Kunhalmi Ágnes (Egységben Magyarországért/MSZP) – 24 763 (44,31%)
  • Második: Lévai István Zoltán (Fidesz–KDNP) – 24 314 (43,5%)

16. oevk (XIX., XX. kerület)

Pesterzsébeten maradt ugyanaz a felállás, mint 2018-ban. Hiller István MSZP-s nagyágyú indult Földesi Gyulával szemben, és az eredmény is nagyon hasonló lett: Hiller javított 1 százalékot, de fideszes ellenfele is profitált a megváltozott felállásból, korábbi eredményéhez képest 5 százalékpontot javított. Itt sem jött össze tehát hatalmas ellenzéki tarolás, az összefogás hozta a kötelezőt.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 52 754 fő (72,54%)

  • Győztes: Hiller István (MSZP–Párbeszéd) – 22 572 (43,23%)
  • Második: Földesi Gyula (Fidesz–KDNP) – 19 462 (37,28%)
  • Többiek együtt: 19,49%

2022:

98,78%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Hiller István (Egységben Magyarországért/MSZP) – 21 530 (45,91%)
  • Második: Földesi Gyula (Fidesz–KDNP) – 20 023 (42,7%)

17. oevk (XXI., XXIII. kerület)

Csepelen a papírforma szerint történt minden, Németh Szilárdot 2018-ban is maga mögé utasította már az Együtt színeiben induló Szabó Szabolcs, aki most megismételte ezt a teljesítményt az Egységben Magyarországért jelöltjeként is. Ugyanakkor itt is elmondható, hogy a Fidesz jelöltje jobb eredményt ért el, mint 4 éve, 3 százalékon belülre került Szabóval szemben, tehát nem beszélhetünk kimagaslóan jó ellenzéki eredményről.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 56 685 fő (72,65%)

  • Győztes: Szabó Szabolcs (Együtt) – 23 637 (42,45%)
  • Második: Németh Szilárd (Fidesz–KDNP) – 20 653 (37,09%)
  • Többiek együtt: 20,46%

2022:

98,94%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Szabó Szabolcs (Egységben Magyarországért/Momentum) – 23 177 (45,98%)
  • Második: Németh Szilárd (Fidesz–KDNP) – 21  264 (42,17%)

18. oevk (XI., XXII. kerület)

A legutóbbi választáson az MSZP-s Molnár Gyula éppenhogy behúzta Budafok-Budatétényt Németh Zsolttal szemben, a fiatal momentumos Tóth Endre ehhez képest most jócskán rá tudott verni. Közel mint 48 százalékot ért el a Fideszből egyedüliként az oroszok ukrajnai inváziója ellen valamilyen szinten felszólaló Németh ellen.

2018:

Összes szavazat, részvétel: 60 798 fő (78,4%)

  • Győztes: Molnár Gyula (MSZP–Párbeszéd) – 24 983 (41,45%)
  • Második: Németh Zsolt (Fidesz–KDNP) – ​​24 144 (40,06%)
  • Többiek együtt: 18,49%

2022:

98,67%-os feldolgozottságnál:

  • Győztes: Tóth Endre (Egységben Magyarországért/Momentum) – 27 169 (48,01%)
  • Második: Németh Zsolt (Fidesz–KDNP) – 24 031 (42,46%)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!