Bűnügyi felügyelet alá került 42 éves K. István, Berki Krisztián feltételezett dílere, írja a 24.hu. Ez azt jelenti, hogy nyomkövetőt kell viselnie és nem hagyhatja el Budapest és Pest megye közigazgatási területét. Az ügyészség fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges.
A férfit azzal gyanúsítják, hogy drogot adhatott el korábban Berki Krisztiánnak. K. István tagadja bűnösségét.
„Azt állította, hogy ismeri az elhunytat, de soha nem adott neki drogot”
– közölte Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
A feltételezett dílert május 10-én fogták el a Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói Vecsésen. A 24.hu úgy tudja, kokain lehetett az a kábítószergyanús anyag, amit Berki lakásán találtak a kiérkező rendőrök, és a vecsési férfi adhatta el neki azt.
K. István lakásán 50 gramm kokaint és marihuánát, valamint kábítószerrel szennyezett eszközöket, digitális adathordozókat és két nagy értékű személyautót foglaltak le a rendőrök. Emellett kábítószer birtoklása miatt egy 48 éves férfit is őrizetbe vettek az ügyben.
Berki Krisztián médiasztárt múlt hét péntek reggel találták holtan IX. kerületi otthonában. Az idegenkezűséget kizárták, de egyelőre nem lehet pontosan tudni, mi vezetett a 41 éves férfi halálához, volt-e hozzá köze például annak a kábítószergyanús anyagnak, amit nála találtak. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy milyen reakciókat váltott ki a közösségi médiában Berki halálhíre. Az egykori sportoló-celeb-influenszerről készült portrénkat itt olvashatja.