Nincs elnöke a népjóléti bizottságnak, Novák Előd szerint rosszul döntött Kövér László

2022. május 2. – 18:15

Nincs elnöke a népjóléti bizottságnak, Novák Előd szerint rosszul döntött Kövér László
A Mi Hazánk Mozgalom képviselői a Parlament alakuló ülésén – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Miután múlt héten két tárgyaláson sem sikerült megállapodnia a parlamenti pártoknak a bizottsági helyek elosztásáról, Kövér László házelnök tett javaslatot az Országgyűlésnek. A parlament hétfői alakuló ülésén a 15-ből 14 bizottságnak megválasztották az elnökét és az alelnökeit.

A népjóléti bizottságnak azonban nincs elnöke jelenleg.

Az előző ciklusban az MSZP-s Korózs Lajos vezette ezt a bizottságot, de ő idén nem jutott be a parlamentbe. Az ellenzéki pártszövetség Varju Lászlót, a DK képviselőjét ajánlotta a házelnök figyelmébe, ám valami miatt nem került be Varju neve Kövér László javaslatába.

A népjóléti bizottság öt alelnökét csont nélkül megszavazták a képviselők: Kovács József (Fidesz), Kovács Sándor (Fidesz), Selmeczi Gabriella (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP) és Komáromi Zoltán (DK) segíti majd az elnök munkáját. Kerestük a DK-t és az Országgyűlés Sajtóirodáját is, hogy megtudjuk, miért nem kapta meg Varju a népjóléti bizottság elnöki posztját, de nem reagáltak a kérdésünkre.

A Jobbik kapta a nemzetbiztonsági bizottságot

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a múlt heti tárgyaláson a mandátumok eloszlásának megfelelően, kétharmad-egyharmad arányban tett javaslatot a bizottsági helyekre, de hosszas vita folyt arról, hogy az ellenzéki szövetséget hat pártként, hat frakcióként kell-e kezelni, vagy egy nagy listaként.

Az ellenzék pártjai elfogadhatatlannak tartották a kormánypártok által javasolt felosztást. Szerintük a Fidesz elutasította a parlamenti tisztségek és bizottsági tisztségek harmincéves szokásjogának megfelelő, a frakciók létszámarányát kifejező elosztását, és „a Mi Hazánkat kívánja messze parlamenti létszámarányát meghaladó mértékben parlamenti tisztségekkel jutalmazni a demokratikus ellenzéki pártok rovására”.

Tíz bizottság vezetésére tartott igényt a Fidesz–KDNP, és öt jutott az ellenzéki pártszövetségnek, beleértve a Mi Hazánk Mozgalmat is.

Az ellenzéki pártszövetség pénteken elküldte bizottsági helyekről szóló javaslatait Kövér Lászlónak. A Népszava azt írta, összesen négy elnöki tisztségre jelentkeztek be, míg a Mi Hazánk Mozgalom kettőre pályázott. Ez összesen hat, a Fidesz által felajánlott öt helyett.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöki székét nézte ki magának két párt is: a Jobbik Sas Zoltánt, a párt biztonságpolitikai szakértőjét, míg a Mi Hazánk Novák Elődöt, a párt alelnökét javasolta.

Kövér végül Sas mellett döntött, így Toroczkaiéknak be kell érnie egy elnöki poszttal: Apáti István vezeti a vállalkozásfejlesztési bizottságot.

„Még tagként sem enged be engem a Fidesz a Nemzetbiztonsági Bizottságba, melynek elnöki posztját is a globalista ellenzéknek adta, pedig épp a balliberális erők jelentik a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot” – reagált a döntésre Novák Előd Facebookon hétfő délután.

A Mi Hazánk politikusa szerint két olyan képviselőt (Sas Zoltán mellett az MSZP-s Molnár Zsoltot) javasolt Kövér László a bizottságba, akiket „a balliberális oldalon is gyakran illetnek azzal a váddal, hogy eladták magukat a Fidesznek”. Azt írja, nem hagyja ennyiben, „mindent megteszek a közérdekkel ellentétes titkosítások feloldásáért és a nemzetbiztonságot sértő, külföldi összefonódások feltárásáért”. Külön pikantériája az ügynek, hogy Novák korábban hét évig politizált a Jobbikban. A nemzetbiztonsági bizottságnak egyébként hagyományosan ellenzéki elnöke van, az utóbbi években a jobbikos Stummer János töltötte be a tisztséget.

Kövér László házelnök – Fotó: Bődey János / Telex
Kövér László házelnök – Fotó: Bődey János / Telex

Sas Zoltán mellett az LMP-s Keresztes László Lóránt és az MSZP-s Vajda Zoltán kapott elnöki posztot az ellenzéki pártszövetségből, és várhatóan a népjóléti bizottság élére is ellenzéki képviselő kerül. Varju mellett a párbeszédes Szabó Tímea, a jobbikos Varga Ferenc és a momentumos Sebők Éva ül a bizottságban, a DK-s Komáromi Zoltánt pedig alelnöknek választották.

Az ellenzéki pártszövetség – jelenlegi állás szerint – összesen tizenhét alelnöki tisztséget kapott a bizottságokban, míg a Mi Hazánk csak egyet.

Ez azonban még változhat, Kövér László ugyanis a hétfői alakuló ülésen jelezte: a honvédelmi és rendészeti, nemzetbiztonsági és külügyi bizottságba most csak olyan tagokat tudtak megválasztani, akik már átestek a nemzetbiztonsági átvilágításon.

A Momentum korábban bejelentette, hogy nem vállalnak semmilyen „parlamenti díszpozíciót”, így sem jegyzője, sem alelnöke nem lett a pártnak, mint ahogy a bizottságok élén sem találkozni momentumos névvel.

A parlamenti bizottságok vezetői:

  • az európai ügyek bizottsága elnöke: Hörcsik Richárd (Fidesz), alelnökei: Tessely Zoltán (Fidesz) és Balassa Péter (Jobbik),
  • a fenntartható fejlődés bizottság elnöke: Keresztes László Lóránt (LMP), alelnökei: Bencsik János (Fidesz), Turi-Kovács Béla (Fidesz) és Szabó Rebeka (Párbeszéd),
  • a gazdasági bizottság elnöke: Bánki Erik (Fidesz), alelnökei: Barcza Attila (Fidesz), F. Kovács Sándor (Fidesz), Molnár Ágnes (Fidesz), Witzmann Mihály (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Dávid Ferenc (DK) és Mellár Tamás (Párbeszéd),
  • a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke: Kósa Lajos (Fidesz), alelnökei: Bartos Mónika (Fidesz), Simon Miklós (Fidesz), Lukács László György (Jobbik) és Harangozó Tamás (MSZP),
  • az igazságügyi bizottság elnöke: Vejkey Imre (KDNP), alelnökei: Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz), Kovács Zoltán (Fidesz), Vitányi István (Fidesz) és Sebián-Petrovszki László (DK),
  • a költségvetési bizottság elnöke: Vajda Zoltán (MSZP), alelnökei: Kara Ákos (Fidesz), Szűcs Lajos (Fidesz), Tilki Attila (Fidesz), V. Németh Zsolt (Fidesz) és Z. Kárpát Dániel (Jobbik),
  • a kulturális bizottság elnöke: Pósán László (Fidesz), alelnökei: Demeter Zoltán (Fidesz), Dunai Mónika (Fidesz), Hoppál Péter (Fidesz), Kállai Mária (Fidesz), Simon Róbert Balázs (Fidesz), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabadi István (Mi Hazánk),
  • a külügyi bizottság elnöke Németh Zsolt (Fidesz), alelnökei: Balla Mihály (Fidesz), Zsigmond Barna Pál (Fidesz), Juhász Hajnalka (KDNP), Brenner Koloman (Jobbik),
  • a mentelmi bizottság elnöke Hargitai János (KDNP), alelnöke Kálmán Olga (DK),
  • a mezőgazdasági bizottság elnöke: Font Sándor (Fidesz), alelnökei: Czerván György, Győrffy Balázs (Fidesz), Varga Zoltán (DK)
  • a nemzeti összetartozás bizottság elnöke: Pánczél Károly (Fidesz), alelnökei: Bóna Zoltán (Fidesz), Szászfalvi László (KDNP) és Molnár Zsolt (MSZP),
  • a nemzetbiztonsági bizottság elnöke: Sas Zoltán (Jobbik), alelnöke: Halász János (Fidesz).
  • Nem lett elnöke a népjóléti bizottságnak, az alelnökök: Kovács József (Fidesz), Kovács Sándor (Fidesz), Selmeczi Gabriella (Fidesz), Nacsa Lőrinc (KDNP) és Komáromi Zoltán (DK).
  • A vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke: Apáti István (Mi Hazánk), alelnökei: Bányai Gábor (Fidesz), Szatmáry Kristóf (Fidesz), Kordás László (DK),
  • a törvényalkotási bizottság elnöke: Hende Csaba (Fidesz), alelnökei: Bajkai István (Fidesz), Herczeg Tamás (Fidesz), Salacz László (Fidesz), Vécsey László (Fidesz), Hiller István (MSZP), Komjáthi Imre (MSZP).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!