Megkezdődhet a budakalászi Lenfonó-terület kármentesítése

Az Agrárminisztérium Környezettechnológiai és Kármentesítési Főosztálya levélben tájékoztatta dr. Göbl Richárd polgármestert az egykori szövőgyár területének kármentesítéséhez szükséges teljes körű felmérés elindulásáról, írja a budakalászi önkormányzat honlapja. Hozzáteszik: a október 31-ig tartó kutatások célja, hogy alapos vizsgálatokkal és mérésekkel feltérképezzék a szennyezés mértékét és kiterjedését a teljes gyárterületen. Az állapotfelmérés során feltárásokra, 10-től 200 méteres mélységig akkreditált talaj- és talajvíz-mintavételre, geofizikai és vízföldtani vizsgálatokra kerül sor.

Mint arról egy éve lapunk beszámolt, a budakalászi önkormányzat és az evangélikus egyház óvodát szeretett volna építeni az egykori Lenfonó és Szövőgyár mellett, ám kiderült: határértéket meghaladó toxikus szennyeződés van a talajban. Sőt, mivel a talajvíz- és talajszennyezés a szentendrei regionális déli vízbázis védőterületén található, veszélyeztetheti a Dunakanyar vízellátását is.

Az elmúlt egy évben az önkormányzati vizsgálat eredményeinek ellenőrzése és annak megállapítása zajlott, ki fogja helyreállítani a környezetet ért károkat, az egykori állami irányítású gyár okozta szennyezést. Az Agrárminisztérium most hivatalosan is megkereste az önkormányzatot annak érdekében, hogy elkezdődhessen a terület szennyezésének több tízmillió forint értékű részletes feltárása, ami a Lenfonó rehabilitációjának első állomása.

De hogy került egy textilgyárba kőolaj?

A vizsgálat idején előkerültek szemtanúk, régi textilüzemi munkások, akik visszaemlékeztek, hol milyen tevékenység zajlott a gyárban. Ezek szerint vasúti kocsikkal hozták a kőolajszármazék tüzelőanyagot az üzembe, és a legkritikusabb rész az volt, amikor ezt az anyagot csöveken kiszippantották-lefejtették. Annyira nehéz és gusztustalan munka volt, hogy nagyon kevesen vállalkoztak rá. Van, aki emlékszik olyan estére, amikor a munkások elaludtak, éjszaka kifolyt a szmötyi, reggel pedig már térdig lehetett gázolni benne. Már akkoriban is nagyon elavultnak számított a lefejtésnél használt technológia, de nem akartak rá költeni, mert sokba került volna, ehelyett azt várták, hogy a földgáz odaérjen, és akkor majd kidobják az egészet – csak nem ért oda.

A könnyű kénes fűtőolajat, más néven pakurát kazánfűtésre, valamint a gyártási technológiához szükséges gőz- és melegvíz-termelésre használták. A különféle vasúti tartálykocsikon más és más méretű leeresztő csatlakozások voltak, a telepen pedig csak egyfajta volt, így a lefejtéskor rengeteg mellé folyt. A kifolyt pakura miatt a környéken éveken át állandósult az olajsár. A lefejtő állomás messziről mindig úgy nézett ki, mintha hatalmas eső után állna mindenütt a víz, de a szagok pontosan jelezték a fényképen is látszó és állandóan bokáig érő sár valódi okát. 1989–90-ig napi egy vasúti tartálykocsit fejtettek le így. A gyár fénykorában egyébként 1700 főt foglalkoztatott.

Hol vörös, hol indigókék volt a patak

A Budakalászi Textilművek, Klinger Henrik gyára 1923-ban kezdte meg működését. Az 1948-as államosítás után Budakalászi Textilművek néven önállóan működött, majd 1963-ban az állami gazdaságirányítás a hazai gyárak összevonásából létrehozta a Lenfonó- és Szövőipari Vállalatot, áll a Wikipédia oldalain. Az állami vállalat központja Budakalászra került, a Buda-Flax védjegyet a cégnévben az 1970-es évek végétől használták. A társaság az 1970-es években mintegy hatezer dolgozót foglalkoztatott. 1994 végén felszámolási eljárás indult a Buda-Flax Budakalászi Textil Rt. ellen, amely 1998 júliusában zárult le.

A budakalászi önkormányzat a felszámolási eljárás során, 1996-ban megvásárolta az 5,5 hektáros területet 66 millió forintért. A felszámolóbiztos nem tájékoztatta az önkormányzatot a környezeti állapotról, csak a közeli Barát-patak rekultivációjára volt utalás. A Barát-patak esete szembetűnőbb volt, a lakosság gyakran tapasztalta a visszaemlékezések szerint, hogy a patak vize hol vörösre, hol indigókékre változott, attól függően, hogy épp milyen vásznat festettek az üzemben. Az indigókék gyakori volt, mert itt gyártották a korszak nagy slágerének, a Trapper farmernak az alapanyagát. A patakmedret később rendbe hozták, a gyár területét pedig műhelyként, raktárként bérlők hasznosították az elmúlt húsz évben.