Súlyos talajszennyeződést találtak a dunakanyari vízbázis területén

Az önkormányzat közösségi hasznosítást, óvodaépítést és zeneiskola-bővítést tervezett a Budakalász közepén fekvő egykori Lenfonó és Szövőgyár harminc éve folyamatosan pusztuló területén, mondta lapunknak Péterffy Gábor, a budakalászi polgármesteri hivatal kabinetfőnöke. A beruházás előtt pályázatot írtak ki az ingatlanrész talaj- és talajvízvizsgálatának elvégzésére. A vizsgálat azonban olyan eredményt hozott, ami miatt le kellett állítani a tervezett projektet.

A debreceni székhelyű Mertcontrol HL-Lab öt mintavételi ponton végzett vizsgálata szerint a tervezett közintézmények területének talajában és a talajvízben is jelentős koncentrációban találhatók magas környezeti és egészségügyi kockázattal bíró vegyületek. (A vizsgálati jelentés innen letölthető.)

Határértéket meghaladó szennyezettséget mutattak

• a TPH csoportba tartozó vegyületek, melyek a gázolaj, a pakura, illetve a kenőolajok fő alkotórészei;
• a BTEX csoportba tartozó illékony, monoaromás vegyületek (a benzol, toluol, etil-benzol és a xilolok) is, amelyek már kis koncentrációban is toxikusak;
• valamint a policiklikus aromás szénhidrogének, vagyis az úgynevezett PAH vegyületek, amik a tökéletlen égés, valamint a növényi, állati szervezetek bomlása során keletkező vegyületek, de a nyers kőolajban is megtalálhatók.

De hogy került egy textilgyárba kőolaj?

A vizsgálattal párhuzamosan előkerültek szemtanúk, régi textilüzemi munkások, akik visszaemlékeztek, hol milyen tevékenység zajlott a gyárban. Ezek szerint vasúti kocsikkal hozták a kőolajszármazék tüzelőanyagot az üzembe, és a legkritikusabb rész az volt, amikor ezt az anyagot csöveken kiszippantották-lefejtették. Annyira nehéz és gusztustalan munka volt, hogy nagyon kevesen vállalkoztak rá. Van, aki emlékszik olyan estére, amikor a munkások elaludtak, éjszaka kifolyt a szmötyi, reggel pedig már térdig lehetett gázolni benne. Már akkoriban is nagyon elavultnak számított a lefejtésnél használt technológia, de nem akartak rá költeni, mert sokba került volna, ehelyett azt várták, hogy a földgáz odaérjen, és akkor majd kidobják az egészet – csak nem ért oda.

A könnyű kénes fűtőolajat, más néven pakurát kazánfűtésre, valamint a gyártási technológiához szükséges gőz- és melegvíz-termelésre használták. A különféle vasúti tartálykocsikon más és más méretű leeresztő csatlakozások voltak, a telepen pedig csak egyfajta volt, így a lefejtéskor rengeteg mellé folyt. A kifolyt pakura miatt a környéken éveken át állandósult az olajsár. A lefejtő állomás messziről mindig úgy nézett ki, mintha hatalmas eső után állna mindenütt a víz, de a szagok pontosan jelezték a fényképen is látszó és állandóan bokáig érő sár valódi okát. 1989-90-ig napi egy vasúti tartálykocsit fejtettek le így. A gyár fénykorában egyébként 1700 főt foglalkoztatott.

Az ivóvíz is veszélyben

A friss vizsgálat tehát megállapította, hogy a területen magas kockázattal bírna bármilyen középület elhelyezése. De nem az óvodaépítés elhalasztása a legnagyobb baj. A szennyezett terület a Szentendre Regionális Déli Vízbázis ötvenéves elérési idejű hidrogeológiai „B” védőövezetének része. Ez a besorolás azt jelenti, hogy ha itt szennyeződik a talaj, akkor az ötven év alatt elérheti az ivóvízkutakat is. Mivel a szennyezés valószínűleg évtizedekkel ezelőtt, a Lenfonó és Szövőipari Vállalat, (a névváltás után Buda-Flax Budakalászi Textil Rt.) fénykorában történhetett,

a mérgező anyagok ez alapján már közel járhatnak az ivóvíz kutakhoz, ahonnan 14 dunakanyari település ivóvize származik.

Ezért a budakalászi önkormányzat haladéktalanul a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz és a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztályához fordult, hogy adatokat kapjon a talajszennyezés korábbi mértékéről. (A gyárterületen ugyanis két, a nyolcvanas évek közepén létesített megfigyelőkutat is találtak.) Azonban egyik intézmény sem rendelkezett korábbi adatokkal, monitoring eredményekkel.

Péterffy elmondta, hogy az önkormányzat azt szeretné elérni, készüljön a teljes üzemi területre egy átfogó felmérés, és derüljön ki mielőbb, milyen mértékű a szennyeződés. Hozzátette: az önkormányzat és a helyiek érdeke az, hogy a hatóságok az egykori lenfonó teljes területét feltérképezzék, hogy a szennyeződést körül lehessen határolni, és ennek ismeretében lehessen felmérni és elindítani a rekultivációs lehetőségeket. Az ötpontos talajvizsgálat 1,2 millió forintba került, de az átfogó felmérés több tízmilliós tétel, amire nincs pénze az önkormányzatnak, a milliárdos költségű kármentesítésre pedig pláne nincs.

Megkerestük a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságot és a Pest megyei Kormányhivatalon belüli Zöldhatóságot, milyen lépéseket szándékoznak tenni az ügyben. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól azt a választ kaptuk, hogy vízvédelmi igazgatási hatáskörében eljárva, a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet alapján megindították a kivizsgálási eljárást, ami jelenleg folyamatban van. A Zöldhatóságtól egyelőre nem érkezett válasz.

Trapper farmer és az indigókék patak

A feltáró vizsgálat és a kármentesítés költségét elvileg a „szennyező fizet elve” alapján az egykori Buda-Flax Budakalászi Textil Rt.-nek kellene állnia, a céget azonban már rég felszámolták.

A Budakalászi Textilművek, Klinger Henrik gyára 1923-ban kezdte meg működését. Az 1948-as államosítás után Budakalászi Textilművek néven önállóan működött, majd 1963-ban az állami gazdaságirányítás a hazai gyárak összevonásából létrehozta a Lenfonó- és Szövőipari Vállalatot, áll a Wikipédia oldalain. Az állami vállalat központja Budakalászra került, a Buda-Flax védjegyet a cégnévben az 1970-es évek végétől használták. A társaság az 1970-es években mintegy hatezer dolgozót foglalkoztatott. 1994 végén felszámolási eljárás indult a Buda-Flax Budakalászi Textil Rt. ellen, amely 1998 júliusában zárult le.

A budakalászi önkormányzat a felszámolási eljárás során, 1996-ban megvásárolta az 5,5 hektáros területet 66 millió forintért. A felszámolóbiztos nem tájékoztatta az önkormányzatot a környezeti állapotról, csak a közeli Barát-patak rekultivációjára volt utalás. A Barát-patak esete szembetűnőbb volt, a lakosság gyakran tapasztalta a visszaemlékezések szerint, hogy a patak vize hol vörösre, hol indigókékre változott, attól függően, hogy épp milyen vásznat festettek az üzemben. Az indigókék gyakori volt, mert itt gyártották a korszak nagy slágerének, a Trapper farmernak az alapanyagát.

A patakmedret később rendbe hozták, a gyár területét pedig műhelyként, raktárként bérlők hasznosították az elmúlt húsz évben. Több átfogó hasznosítási elképzelés is felmerült az elmúlt évtizedekben, többek között egy több száz lakásos lakópark megépítése is, de mindegyik eltűnt a süllyesztőben. A városvezetés most kizárólag közösségi hasznosításban gondolkodik, de a kármentesítésig ez csak terv marad.