Novák Katalin: Mindenkit sokkolt Oroszország agresszív fellépése

2022. március 25. – 08:32

Másolás

Vágólapra másolva

Köztársasági elnökké választása óta először adott interjút Novák Katalin, a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában, Orbán Viktor szokásos nyilatkozatának időpontjában beszélgetett Nagy Katalin műsorvezetővel. A miniszterelnök külföldön van, fontos tárgyalásai miatt hagyta ki a megszólalási lehetőséget.

Novák Katalin elmesélte, mit tapasztalt négynapos határszemléjén. Tizenkét települést látogatott meg Kelet-Magyarországon, ahová rengeteg menekült érkezett Ukrajnából az elmúlt egy hónapban. „Magyarország szíve ott dobog, abban a térségben” – mondta. Megindító az összefogás, amit tapasztalt.

Mi volt a látogatás célja? Tolmácsolta a magyar emberek köszönetét, „úgy érzem, hogy az ország vezetőinek ott kell lenniük, ahol baj van” – tette hozzá. Azt tapasztalta, hogy a segítő munka rendkívül szervezetten zajlik, az elején természetesen még nem így volt, mert a település-vezetőkre hatalmas munka hárult. Sehol sem látott eldobott szemetet, és a közbiztonság is rendben van.

A koronavírus-járvány után most drámaian új helyzet van, szerinte

„mindenkit sokkolt Oroszország agresszív fellépése”.

Úgy fogalmazott, hogy két hadseregünk van: a fegyvereseink és a segítők. A 1357-es adományvonalra már több mint 800 millió forint érkezett, de ez csak egy része annak a pénznek, amiből a segélyszervezetek gazdálkodhatnak.

A műsorvezető kitért arra, hogy az ellenzék szervezetlenséggel vádolta az államot, Novák Katalin erre úgy reagált, hogy „rémhírterjesztésre nincs szükség”, ő csak pozitív tapasztalatokat szerzett. Ez most egy pártoktól független helyzet, amelyben kétféle ember van: segítségre szoruló és segítő.

Kitért arra is, hogy Kárpátalján sosem volt könnyű magyarnak lenni, „nem volt könnyű ott az élet az elmúlt száz évben szinte semmikor, mostanra viszont kialakult ott egy olyan magyar életkultúra, oktatás, ami nemcsak hogy élhető, hanem reménységet ad arra, hogy még száz év múlva is lesz magyar szó”. Szerinte most ez került veszélybe, mert sokan elmenekültek, sokan maradtak, de a magyar óvodákat, iskolákat át kellett alakítani menekültszállásokká.

Szóba került a parlamenti választással egy időben rendezett, gyermekvédelminek nevezett népszavazás is, amit Novák Katalin fontosnak nevezett, mert ez lehetőséget ad arra, hogy a szülők véleményt mondhassanak a nevelési kérdésekről.

Novák szerint nincs fontosabb kérdés, mint a gyermekeink jövője, és büszke arra, hogy egy olyan országban él, ahol ez a téma van központban, „a család az origó, az alfa és az ómega”.

Januárban írtunk arról, hogy az új tényellenőrző újság felfedte: a nemátalakító műtétek ellen félrevezető számokkal harcol a Fidesz. A magyar kormány úgy állít be brit, svéd és spanyol adatokat, mintha ezekben az országokban gyerekek tömegeit operálnák ellenkező neművé, valójában rendkívül félrevezető adatokat közölnek, ilyen műtéteket nem is lehet kiskorúakon végezni ezekben az országokban.

Novák Katalint március 10-én választotta meg államfőnek az Országgyűlés, ő Magyarország első női köztársasági elnöke, róla szóló portrénkat itt olvashatja el újra. Novák még megválasztása előtt beszélt arról egy interjúban, hogy köztársasági elnökként is szívügye marad a magyar gyerekek és családok sorsa. Áder János megbízatása május 9-én ér véget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!