Gulyás Gergely szerint a kommunizmus és a fasizmus veszélyeztetné a magyar jogállamiságot

Legfontosabb

2022. február 16. – 12:36

frissítve

Gulyás Gergely szerint a kommunizmus és a fasizmus veszélyeztetné a magyar jogállamiságot
Fotó: Kovács Attila / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre közvetítjük a szerdai kormányinfót.

A pedagógus-szakszervezetekkel folynak tárgyalások most is. A kormány megérti a tanárok problémáját, a nehéz bérhelyzetet. Szívesen tárgyalnak velük a béremelésről, azt kérik, hogy a jogszabályokat tartsák be. A polgári engedetlenség Gulyás szerint nem megfelelő eszköz. Az sem jó, hogy a szakszervezetek mintha a választásokba akarnának beavatkozni azzal, hogy március közepére hirdettek sztrájkot – mondta a miniszter. Azt nem tudta megmondani Gulyás, hogy a munkát megtagadó tanárok milyen retorziókra számíthatnak.

A benzinkutak kompenzációja nem merült fel azután sem, hogy a kormány meghosszabbította a benzinárstopot. Gulyás azt mondta: nem akarják kisegíteni a benzinkutakat.

Mennyibe kerül Magyarországnak, hogy az Európai Bíróság döntése nyomán a perköltséget meg kell fizetnie? – kérdezték Gulyástól. Ez egy elhanyagolható összeg, nemzetgazdasági szempontból szinte nulla.

Azzal soha nem lesz bajunk, ha a bírói függetlenséget kéri számon az EU, de az, hogy két férfi házasodhasson-e, vagy sem, az nemzeti hatáskör, ehhez az EU-nak semmi köze. Mi nem engedjük a melegek házasodását, és ehhez tartjuk magunkat, ezekhez a területekhez, mint például a gyermekvédelem, az EU-nak semmi köze. Bele akarnak avatkozni a belügyeinkbe.

A kormány a lehető legdemokratikusabb választ választotta: népszavazást tartanak a gyermekvédelmi kérdésekről. Magyarország a jogállam alapértékeit kiemelten fontosnak tartja, a gyermekvédelmi törvény is kiemelt fontosságú. Ha a baloldal kormányfőjelöltje szerint a kommunisták és a fasiszták jutnának hatalomra, az nem lenne összeegyeztethető az EU alapelveivel – mondta Gulyás Gergely.

Gulyás itt ismét az ellenzéket ekézi: az nem jogállami, ha az ellenzék az alkotmányt feles többséggel akarja megváltoztatni. Amíg polgári kormány van, mondja, az uniós forrásokat nem veszik el.

Őt nem tudják kérdezni az újságírók, Gulyás Gergely folytatja a kormányinfót.

A 2021-es GDP-adat a második legmagasabb az EU-ban, csak Lengyelországban volt magasabb gazdasági növekedés, ott 7,7 százalékos volt, nálunk 7,1 százalék. Ez az utóbbi idők legmagasabb értéke – mondta a miniszter.

Ott 7,7 százalékos a növekedés, nálunk 7,1. Ez az EU két legjobb növekedési adata.

Az infláció hamarosan vissza fog térni a tolerálható 2-4 százalék közötti sávba.

Nem tud a kormány arról, hogy 5 kilométeren belül több üzemanyagkút is bezárt volna az benzinárstop miatt. A kormány rendeletet hozott, ha szükséges, kijelölnek olyan kutakat, amiknek mindenképpen nyitva kell tartania. Ha kell, a Mol átveszi az ilyen kutak üzemeltetését.

Az Európai Bíróság politikai döntést hozott a magyar gyermekvédelmi törvény ügyében. A döntés nem érte meglepetésként a kormányt. Egy nagy, nyílt, nemzetközi vita zajlik a gyermekvédelmi törvény miatt. „Hihetetlen támadás zajlik az ország ellen” – mondta. Ezt a kérdést elviszi a kormány az emberek elé, népszavazás fogja lezárni a vitát. A gyerekeket meg kell védeni a szexuális propagandától – mondta.

Az igazságügyi miniszter is válaszol az újságírói kérdésekre.

Visszautasítja Magyarország és Lengyelország keresetét, és a két országot a perköltség megfizetésére kötelezi – így ítélt az Európai Unió Bírósága a jogállamisági mechanizmusról szóló kondicionalitási rendelet ügyében. A luxembourgi székhelyű testület szerdán kora délelőtt hirdette ki ítéletét az ügyben, amit még tavaly márciusban indított el a magyar és a lengyel kormány a mechanizmus ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!