Tájékoztató kampányt indított a kormány a melegellenes népszavazásról

2022. február 12. – 12:27

Tájékoztató kampányt indított a kormány a melegellenes népszavazásról
A kormány tájékoztató plakátja a Váci úton, a Lehel csarnoknál. Fotó: Szilágyi Máté / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Tájékoztató akciót indított a kormány az országgyűlési választás napjára, április 3-ára kitűzött népszavazásról, mellyel a gyermekvédelminek nevezett, melegellenessé tett pedofiltörvény sarkalatos pontjairól kérdezik majd az embereket. A kampány egyelőre a hagyományos felületeken indult el, az utcákon már lehet találkozni a „Védjük meg a gyerekeket! Április 3-án szavazzunk nemmel!” feliratú plakátokkal, de a hivatalos tájékoztatás szerint hamarosan tájékoztató honlap is indul majd.

A kormány pénteken számolt be az akcióról, mint írták, úgy gondolják, hogy a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőké, és nem az aktivista csoportoké. A kormány álláspontja szerint számos európai országban úgy hoztak döntéseket erről, hogy nem kérték ki az állampolgárok véleményét, bezzeg ők biztosítják ezt a lehetőséget. Azt is hozzátették, hogy a népszavazáson való részvétellel mindenki kiállhat a gyermekvédelmi törvény, így a gyermekek védelme mellett, ezért mindenkit arra biztatnak, hogy vegyen részt a referendumon. A kampány fő illusztrációja egy, a fent idézett felirattal ellátott kép lesz, melyen alighanem egy anya és lánya néznek a kamerába.

A melegellenes népszavazás az utóbbi időszakban elég forró téma volt, ahogy arról a héten írtunk, a MÚOSZ egyenesen azt állította, hogy a kiküldött választási értesítőkben a kormány összemosta a választást és a melegellenes népszavazást. A szervezet egészen pontosan azt kifogásolta, hogy a Nemzeti Választási Iroda összevonta a népszavazási és a választási értesítőt, ráadásul ebbe beleírta a népszavazás kérdéseit.

Az Igazságügyi Minisztérium a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy az ellenzék kezdeményezte, hogy lehessen egy napon tartani választást és népszavazást – ami amúgy igaz is, azért tettek így, mert szerették volna, ha az ő kérdéseikről is lehet szavazni április 3-án, ám erre ugyan elméleti esély még van, de gyakorlati már lényegében nincs –, és azt is hozzátették, hogy már a 2016-os népszavazás értesítőjében is ott voltak a konkrét kérdések, tehát nem csak a névjegyzékbe való felvétel menetéről tájékoztatták az embereket. Ez tényleg így is van, ám fontos kiemelni, hogy akkor nem volt országgyűlési választás, tehát nem kerülhetett egy papírra a két téma.

Az Alkotmánybíróság korábban egyhangú határozatában helybenhagyta a népszavazást kiíró országgyűlési határozatot, így azt minden jel szerint meg lehet majd tartani – noha ahogy arra a TASZ nemrég felhívta a figyelmet, elméletben még mindig meg lehet akasztani a folyamatot, ennek érdekében pedig az Alkotmánybírósághoz fordultak. A döntés nyomán több magyarországi civil szervezet is érvénytelen szavazásra biztatott mindenkit, ami annak fényében annyira nem is meglepő, hogy az alábbi kérdések szerepelnek majd a szavazólapon:

  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?”
  • „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?”

Orbán szerint a népszavazásra azért van szükség, mert „Brüsszel az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli. Sérelmezik, hogy nálunk nem lehetséges az, ami Nyugat-Európában már állandósult” – érvelt a miniszterelnök. A kérdések értelmét korábban külön cikkben próbáltuk megfejteni, ezt itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!