Menekülj, ha ezeket hallod az eladótól autóvásárláskor!

(A cikk a használtautó-vásárláskor elhangzó furcsa mondatokról szóló minisorozatunk második, befejező része. Az elsőben a vevői kérdésekről írtunk, ez most az érem másik oldala.)

„Megmondom őszintén…!”

Ez valójában azt jelenti, hogy az eladó valamit nem mond meg őszintén, ennyire egyszerű. Amikor ezzel a tagmondattal valaki kérdésre válaszol, rendszerint hozzáteszi azt is, hogy nem tudja. „Megmondom őszintén, nem tudom.” Ez pedig azt jelenti, hogy tudja, csak azt nem tudja, miként mondja el például az autó korábbi sérülésének részleteit, súlyosságát, esetleg valamilyen fenyegető hibát úgy, hogy a vásárló ne rohanjon el fejvesztve.

A „nem tudom” jelenthet még rendezetlen tulajdonviszonyt, esetleg manipulált kilométeróra-állást. A „megmondom őszintén” legmagasabb szintje az egyre gyakoribb „őszintén kérdem!”, bár ezzel legtöbbször eladóként szoktam találkozni „vállalkozó jellegű urak” irányából, és a kérdés az „utolsó árat” hivatott előcsalogatni. Az őszinte szó hallatán érdemes tehát gyanakodni, mert sokszor az kíván ilyen módon nyomatékot adni szavainak, aki valamit épp eltitkolni készül, ám magát győzködi az igazmondásáról.

„A klíma jó, csak fel kell tölteni!”

A mára szinte alapfelszerelésnek tekinthető klímaberendezést egy-két évente takarítani kell, cserélni a pollenszűrőt, ellenőrizni a tömítéseket, a rendszernyomást, és idősebb korban a működést biztosító olajos gáz egy részének pótlása is szükséges lehet, amit sokan elfelejtenek. Amikor sokáig elhanyagolt állapotban hagyják egy autó légkondicionálóját, akkor a kompresszor kenése sem lesz megfelelő, ezért idővel az alkatrészei meghibásodnak, tehát fel kell újítani a rendszert. A művelet ritkán áll meg százezer forint alatt, míg ezzel szemben a „csak fel kell tölteni” csupán húsz-harmincezer forintos kiadást jelent, pontosan ezért hivatkoznak erre sokan az eladók közül, amikor nem működik a klíma egy autóban. Ha tehát tényleg csak fel kell tölteni a rendszert, akkor kérjük meg erre az eladót, és csak akkor csapjunk a kezébe, ha már tényleg stabilan üzemel a légkondi!

További, a nem működő klímával kapcsolatos, gyakran felbukkanó álcamondatok: „tavaly még jó volt”, „télen, 7 fok alatt amúgy sem működik”, „én érzem, hogy hideg, te nem?!”, „pedig a gomb világít!”, „kattant? nem kattant? én hallom, hogy kattant!”, „sosem használjuk, a feleségem nem szereti”.

„Nálam sosem volt sérülve!”

A kisebb-nagyobb sérülések és törések természetes velejárói az autótartásnak, főleg a zsúfolt nagyvárosok forgalmában és a parkolókban. Aki használtautó-vásárláson töri a fejét, kezdjen el megbarátkozni a gondolattal, hogy általában itt-ott utólag fényezett példányok közül kell választania. A sérüléseknek egy része karambolból eredő roncsolódás, a gyakoribbak viszont csupán esztétikai hibákat jelentő horzsolások. Mindkettő helyreállítása fényezéssel jár, ezért ezek a nagyon is különböző fogalmak összekeverednek a fejekben. Az utóbbiak nem jelentenek biztonsági kockázatot, az előbbiek viszont igen, mert akár az életünk is múlhat egy szakszerűtlenül javított gyűrődőzónán, ha az a következő ütközés energiáját nem képes a gyárban kitalált módon elvezetni. A kínai rétegvastagság-mérőkkel szerencsétlenkedés helyett a vásárlás előtti állapotfelmérés a „titkos” tippem.

Egy valóban sérülésmentes, gyári fényezésű autó tulajdonosa komoly erénynek tekinti ezt a tulajdonságot. Eladáskor ennek hangsúlyozásával próbálja felkelteni a vásárlói kedvet, illetve megindokolni a vételárat. A többiek viszont a „nálam sosem volt sérülve” és a „nem tudok róla” állításokkal terelnek, így próbálják elkenni az igazságot. A kockázatokat tovább növelik személyes rossz tapasztalataim, vagyis hogy az apróbb meghúzások javítását egyre többen mondják el már az első megtekintés alkalmával, míg a korábban komolyan sérült autók tulajdonosai inkább „megmondják őszintén, hogy nem tudják”.

A fentiek miatt a magyar gyakorlatban a hirdetésekben beállítható „sérülésmentes” állapotot néhányan elkezdték alternatívan alkalmazni, és az autó aktuális állapotára utalnak vele, még akkor is, ha egy korábban összetört, majd így-úgy megjavított példányt kívánnak eladni.

„Már mi is így vettük”

Az egyik kedvenc mondatom, amit az eladóktól rendszeresen hallok, a „már én is így vettem!”. Egyszerre próbálják meg elbagatellizálni egy-egy probléma súlyát (ti. ő is így vette, márpedig ő nem hülye) és kifejezni hozzáértésüket, hiszen ők tudják, hogy a feltárt hibával nem szükséges foglalkozni, ellentétben azzal, amit a paranoiás vevő meg a szerelője állítanak.

Motorindítás után is látható világító motorkontroll-lámpa (check engine), ABS-visszajelző, esetleg légzsák-LED? – az eladók egy része szerint ezek csupán a diagnosztikai rendszer megfelelő működését tanúsítják, ami inkább erény, mint valós probléma. Az igazság az, hogy a felsoroltak külön-külön is komoly biztonsági kockázatot jelentenek, olykor több százezer forintért javítható hibára utalnak, tehát érdemes jobban kivizsgáltatni a hibajelzések okát egy megfelelő diagnosztikai eszköz és ezt készség szinten ismerő szakember bevonásával, még a szerződéskötés előtt.

A következő jellegzetes mondatok hallatán szintén kezdjen el bizseregni vevőként a tarkónk: „a szerelőm szerint nem kell foglalkozni vele”, „használatban nem mutat problémát”, „ez típushiba”, „a légzsák biztos működni fog, ez csak kontakthiba lehet”, „biztos a lambdaszonda rossz!”, „eddig még nem világított, útközben gyulladhatott ki!”.

„Megafull, executive, tripla S line!” (avagy a nem létező extrák)

Csóró ország vagyunk, kettőnél több elektromos ablak egy autóban még mindig sok vevő fejét elcsavarja, egy színes kijelzős fedélzeti navigáció pedig mélyen beszippantott herbálként hipnotizálja a bácsbokodi ex-Lada-tulajdonost. Az autóik felszereltségével kérkedők dolga könnyebb, mint gondolnánk, hiszen gyakran sem a vevők, sem az eladók nincsenek tisztában azzal, hogy mely extrák érnek valamit, ráadásul a hiányzó extrákról képesek nagyvonalúan megfeledkezni, mielőtt a „fullos” jelzőt beírják a hirdetésbe.

Egy prémium kategóriás autó nem a bőrülésektől vagy a „bigxenon” fényszóróktól lesz különleges, és egy középkategóriás autó tolatókamerájától sem kell eldobni kapát-kaszát. A „fullos”, „megafull”, „teljes felszereltség” kifejezéseket tartalmazó hirdetések láttán biztosak lehetünk abban, hogy az autó nem a legmagasabb felszereltségű, csupán minden benne van, amitől az eladónak csillogott a szeme hajdanán, amikor megvette. Ha fontos számunkra, hogy kimagaslóan extrázott példányt vásároljunk, olvassuk el a korabeli brosúrákat az interneten, így nem járunk hasonlóan, mint az a vevő, aki a reális értékénél egymillió forinttal többet fizetett egy szövetbelsős, kézi váltós Audi A6-ért, csak mert a 2006-os autóban kétzónás klímát, ülésfűtést és tolatóradart talált.

Az eladók által jelzett „fullos” kifejezés tízből tízszer jelenti azt, hogy minden extra benne van az autóban, amit az illető ismer, a tények viszont azt mutatják, hogy ez rendszerint jóval kevesebb, mint amit a gyártó kínált eredetileg a típushoz.

„Egy barátom kért meg, hogy adjam el!”

Tegyük fel, hogy valóban igazat mond az eladó, és egy barátja kérte meg, hogy a jelenléte nélkül adja el az ötmillió forintos BMW-t egy félig kitöltött adásvételi szerződéssel. Egy alternatív valóságban viszont megtörténhet az is, hogy egy önjelölt zugnepper megvette olcsón az autót egy adásvételivel, majd hamisított egy másikat, amin továbbpasszolja az első szerencsétlennek, vagy ha annak van egy kis esze, akkor másnak.

A félig kitöltött adásvételi szerződés eladó rovatában szereplő ismeretlen nem csak egy magánszemély lehet, hanem egy frissen alapított, székhelyszolgáltatóhoz bejelentett, majd néhány hónap után bedöntött úgynevezett „dobós” cég is. Ez az illegális, de szinte megfoghatatlan üzleti modell a később felmerülő reklamációk vagy akár már az átírás alkalmával felmerülő problémák kapcsán jelenthet hatalmas kockázatot.

Előfordulhat, hogy egy használt autó már a hazautat sem bírja ki, vagy kibírja, csak egy NAV-terhelés, esetleg egy más okból bejegyzett elidegenítési tilalom miatt nem lehet átíratni, az eladó telefonszáma pedig nem csöng ki többé, és a kifejezetten csalásokhoz alapított cég sem létezik már. A csalók rendszerint komoly háttérsztorit gyártanak az eladás köré, mert felkészülnek a vevők kérdéseire, de még akkor sem érdemes elhinni mindent, amikor lehetőség nyílik egy telefonbeszélgetésre egy a papírokon szereplő tulajdonosként bemutatkozó személlyel.

A taktikázó eladók lényegtelenként próbálják beállítani a ködös tulajdonviszonyt, és gyakran csak az utolsó pillanatban jelzik ezt a vásárlóknak, mert a rossz hírek időzítésén múlhat az üzlet, hiszen a vevők sokszor érzelmi döntést hoznak. A nyilvánvalóan csalásgyanús eseteket nem szabad összekeverni a telephellyel rendelkező, sokéves múltú használtautó-kereskedések megbízási szerződésen alapuló értékesítésével, mert számos magánszemély veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat, a megfelelő jogszabályok betartásával.

A felsorolt gyanús mondatok jellemzően a személyes megtekintések alkalmával hangzanak el, vagyis túl későn ahhoz, hogy helyes döntést hozzon a smaragdzöld Opel Astra csillogásától megrészegült autóvásárló. Jó hír azonban, hogy az autóhirdetések kritikus értelmezésével, egy alapos telefonbeszélgetéssel és a gyanús mondatok dekódolásával a vevő kerül előnybe.

„A hirdetés nem minősül ajánlattételnek!”

A „hirdetés nem minősül ajánlattételnek” megjegyzéssel is egyre gyakrabban találkozhatunk a hirdetéseket böngészve. Miért nem minősül annak? Talán az eladó nem tudja pontosan, hogy mit árul, vagy más az ok? A jelenség lehetséges hátteréről Dr. Herpy Miklós közlekedési szakjogászt kérdeztem, aki szerint, idézem:

„A gépjármű adásvételi szerződés nincs alakszerű követelményekhez kötve, ezért azt szóban is meg lehet kötni érvényesen, és ennek alapja lehet akár az autóhirdetés tartalma is. Ne zavarjon meg senkit, hogy az átíráshoz szigorú tartalmi követelményeket kell teljesítenie az írásbeli szerződésnek, vagyis ahhoz, hogy az okmányirodában átírják az autót. A törvények alapján jogilag lehetséges az, hogy valaki egy hirdetésben szereplő autót felkínál eladásra egy ajánlott vételáron, és egy vevőjelölt nyilatkozik a hirdetőnek, hogy elfogadja az ajánlatot. Ezzel az adásvételi szerződés érvényesen létrejöhet akár úgy is, hogy pusztán ez alapján az okmányirodán nem lehet átíratni az autót. Ez az elméleti oka annak, hogy beleírják a hirdetésbe: nem minősül ajánlattételnek.”

Dr. Herpy szerint a gyakorlatban viszont azért írják sok hirdetésben, hogy az nem minősül ajánlattételnek, mert az autókereskedők egy része valótlan információkat közöl az autóiról, amelyek egy adásvétellel kapcsolatos félretájékoztatás miatt problémát jelenthetnek, ha később nyomozás indul az ügyben. A „hirdetés nem minősül ajánlattételnek” passzus beiktatásával az eladó a hirdetés tartalmáért való felelősségét hárítja el, vagy át, mondjuk, az előző tulajdonosra. Más esetekben nincs rossz szándék a megjegyzés mögött, csupán a kereskedő, eladó nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni az autó tévesen megadott tulajdonságai miatt. A „hirdetés nem minősül ajánlattételnek” magyarul tehát azt jelenti, hogy nem hivatkozhat a vevő a hirdetés tartalmára, ha később kiderül, hogy az autó nem felel meg a hirdetésben leírtaknak.

Szakmámból adódóan naponta kell autókat vásárolnom, és úgy látom, nincs két egyforma eset, ráadásul az eladók többsége rendes, becsületes ember. Vannak viszont jellegzetes vonások, melyekből előre következtethetünk az eladó szándékára. Bízom benne, hogy a tanulságokból merített példák egy része eszébe jut majd éles helyzetben az olvasónak, és segítséget nyújt, amikor épp palira venné egy kevésbé jó szándékú autókereskedő vagy egy gazember magánszemély.

A szerző Balló Marcell használtautó-kereskedő.