Gyakori kérdések, amelyektől hülyét kapnak az autókereskedésekben

2022. január 22. – 19:09

Másolás

Vágólapra másolva

Lassan tíz éve dolgozom egy budapesti használtautó-kereskedésben, ahol a napról napra felbukkanó meglepetések mellett rendszeresen ismétlődő élethelyzetekkel és igényekkel találkozom. Az olyan, mostanában egyre gyakoribb óhajok, mint dízelmotoros autóról benzinesre vagy korszaktól függetlenül jellemző, idősebbről fiatalabbra váltás mellett akadnak szállóigévé váló kérdések is. Kétrészes minisorozatunk első részét olvashatják, és nemsokára jön majd az érme másik oldala is: kereskedői mondatok, amelyeket hallva azonnal menekülj.

„Nem szoktam telefonon alkudozni, de messziről hívom, szóval mennyi a vége?”

A távolság relatív fogalom. A Felvidékről és Erdélyből a harmadik kerületi telephelyünkre érkező vásárlóink csak elszórtan hivatkoznak arra, hogy sokat kell utazniuk az autóért, pedig ők jogosan mondhatnák ezt. Az Újpestről és Zuglóból telefonálókat viszont jelentős jóindulattal sem tudjuk távol élőnek tekinteni, és eleve céltalannak látjuk a telefonon alkudozást. A fenti kérdésre azért nem válaszolunk egyébként sem, mert sokan a későbbi személyes megtekintés alkalmával már az előzőleg elhangzott kedvezményes árat tekintenék alkualapnak, és abból ismét megpróbálnának faragni a próbakört követően.

Telefonos alkudozás helyett érdemes inkább személyesen megnézni, és ha tetszik, kipróbálni az autót, majd vételi ajánlatot tenni, de azt is csak készpénz birtokában. Előfordult már, hogy akinél elfogadtuk volna a kialkudott összeget, az egyetlen forint nélkül indult csatába, így végül az autót megvette a mögötte várakozó érdeklődő. Persze ilyen esetekben ránk haragudott a messziről érkezett érdeklődő. Egy átlagos használtautó-kereskedő tíz százalék körüli haszonnal és jelentős felelősségvállalással (az úgynevezett szavatossági kötelezettségeivel) számol egy részleteiben ismeretlen állapotú autó felvásárlásakor, így ha nem sikerül háromszázezret alkudni az egymillió forintért hirdetett 3-as BMW árából, az nem a véletlen műve.

„Évek óta ilyen autót keresek, félre tudjátok nekem tenni néhány hétre?”

Minden normálisan működő kereskedelmi vállalkozás alapvető érdeke, hogy minél gyorsabban pörögjön a készlet és forogjon a pénz, vagyis esetünkben hamar találjanak gazdára az autók. Pályafutásunk kezdetén még igyekeztünk félretenni az autókat a magát későbbre ígérő vevő kedvéért, hogy aztán a megbeszélt időpontban végül ne érkezzen meg az illető, majd megkeresésünkre kinyomja, esetleg kikapcsolja a telefonját. Általában azokat az autókat szeretnék sokan szóban lefoglaltatni, amelyek eleve többeket érdekelnek, ezért várhatóan órák alatt el tudjuk őket adni.

Így érthető okokból és a már kifejtett tanulságok miatt nem rakunk félre bemondásra semmit. Kivételt jelentenek azok az esetek, amikor valaki több száz kilométert utazna egy kiszemelt példányért. Ilyen esetekben, ha az illető indulás előtt telefonál, nem fogjuk eladni az autót, amíg úton van felénk. Azt hiszem, a kereskedések többsége hasonlóan működik, vagy fog működni, ha életben akar maradni.

„Nyitvatartási időn kívül meg tudom nézni az autót? Csak akkor érek rá, mert dolgozom…”

Korábban számtalanszor megvártuk a munkaidőn kívül érkező ügyfeleket, mert dugóba kerültek, rossz helyre navigálta őket a Google Maps, vagy mert ilyen-olyan oknál fogva nem tudtak befutni záróráig. Sokszor épp ők voltak azok, akik végül sosem vettek semmit, és az esetek többségében kiderült, hogy több másik autó megnézése, illetve egy hirtelen jött Tropicarium-látogatás miatt nem tudtak megérkezni Balatonakarattyáról Budapestre 6 óra leforgása alatt, zárásig a beszámításra szánt autójukkal.

A nyitvatartási időt feszegető érdeklődések többnyire telefonon jelentkeznek. Ilyenkor sokszor már a kérdés hangszínén érződik az autókereskedővel szembeni megvetés, munkája munkaszerűségének megkérdőjelezése a valódi ősmesterségek árnyékában. Az elutasító választ követően szinte sosem maradhatnak el a „de hát nem akarjátok eladni az autót?” és az „oké, akkor nem nálatok költöm el a pénzem!” fenyegető frázisok sem. A magyarok átlagosan négy-öt évente cserélnek autót, és az ingatlanvásárlás után ez a legnagyobb kiadás a többség számára, és éppen ennek megfelelő a téma körül kialakult felhajtás is. Valós elhatározás esetén érdemes áldozni legalább egy nap szabadságot a szent ügyre, és nem a kereskedőt hibáztatni, amikor napi 8-9 óra munka után nem elég motiváló számára a vevő belebegtetett érkezése.

Az autókereskedők többsége ugyanolyan ember, mint bárki más. Van családja, élete, szabadideje, amikor nem arra vár, hogy a bizonytalan érdeklődő megérkezzen péntek este negyed nyolckor a havazásban, majd megköszönje az egyórás maszatolást, mert meglepetésére lement a nap.

„A kilométer valós? Milyen főbb események történtek az autóval, eddig? Volt valaha bármi hibája?”

Igen, a kilométer-számláló állása valós, legalábbis a mi autóinkban. Elhiszi a többség? Nem. Mégis felmerül a kérdés, hogy milyen választ vár erre a kérdésre a gyanakvó vevő. Az óratekerésre hajlamos autókereskedő telefonban fog színt vallani, mert messziről hívják?

Szerencsére 2022-ben a kilométer-számláló manipulációjával elkövetett csalás egyre kevésbé bevett módszer, ezt a felvásárolt autók általunk végzett lekéréseiből is látjuk, és örülünk neki. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy az eladásra kínált, sokszor 5–15 éves autókkal előzőleg nem tölt együtt éveket a kereskedő, és a vasárnapi ebédet sem az ezredfordulós Ford Mondeo előző gazdájánál fogyasztjuk el, hogy megbeszélhessük a kézifékbovden és a főtengelyszimmering cseréjének esedékességét, mert előre tudjuk, hogy az autó 19 éves korában ez majd lényegi kérdés lesz.

Valójában az esetek többségében mi ugyanazt a filmet nézzük, mint a vevőink, és nem tudunk visszautazni a múltba, hogy visszanézzük a Ford élete főbb eseményeit. Szerencsés esetben van szerviztörténeti összefoglalónk, egy friss diagnosztikai eredményünk és egy rétegvastagság-mérőnk, amellyel ellenőriztük az autó karosszériáját. A többit a szemünkre bízzuk, ami a vevő oldalán álló, független használtautó-állapotfelmérő szeme is lehet, ha megrendeli ezt a szolgáltatást.

A kilométeróra-visszatekerésről eszembe jutott egy friss történet. A múlt héten keresett meg egy idősebb úr, aki újonnan vásárolt egy Audi SQ3-at, amit négyévesen szeretne eladni. Ez a sokak által eleve megbízhatóbb forrásként kezelt magánszemély-tulajdonos jelezte, hogy szándékosan nem vitte el az autót az első időszakos műszaki vizsgájára a negyedik év után, mert így visszatekerhetjük majd a kilométerórát kedvünk szerint, és nem fog látszódni a Jármű Szolgáltatási Platformon, vagyis az állami rendszerben, ahol a vizsgákon és az átíratások alkalmával rögzítik ezeket az adatokat. Az úr a tőlünk elvárt árat is a már szerinte jobb (értsd: piacképesebb) kilométerszámmal kalkulálta, hiszen egy rendes tulaj mindenre gondol. A bizalom persze ugrott, ahogy a magánszemély eladók nimbusza is alábbhagyott a szemünkben.

„Három nap után visszahozhatom indoklás nélkül, ha nem tetszik, ugye?”

Ez kérdés az online vásárlási lehetőségek szaporodásával terjed a köztudatban. A válaszunk egyértelmű nem, és ez akkor is érvényes, ha „ezt olvastad az interneten” és ha „egy barátod is visszaküldte” az autót, amivel nem volt elégedett. Ez nem a Mediamarkt és nem egy Candy mosógépet vásárolsz újonnan, garanciával, online. A használt autókkal kapcsolatos szavatossági szabályokat és a reklamáció lépcsőfokait nagyon részletesen és közérthetően leírja a polgári törvénykönyv kellékszavatosságról szóló passzusa.

Ez egyebek mellett a felek kölcsönös együttműködését írja elő, vagyis ha egy autó meghibásodik, először jelezni kell ezt a kereskedőnek, amely a probléma jellegétől függően, indokolt esetben saját költségén gondoskodhat a javításról. Ilyen indokolt eset, ha nem kopó-fogyó alkatrész megy tönkre, illetve ha nem a vásárláskor tisztázott, említett és dokumentált hibáról, illetve sérülésről van szó. Bizonyos esetekben utólagos árcsökkentést vagy akár a szerződés felbontását és a pénz, illetve az autó visszacserélését is kérheti a vásárló, de a három napon belüli, indoklás nélküli csere nem szerepel a lehetőségek közt. A fentiek egyébként a tavalyi év végéig magánszemély és kereskedés közt lezajlott ügyletekre vonatkoznak, ugyanis a polgári törvénykönyv szavatossági rendelkezései éppen január 1-től változtak. Erről hamarosan részletes cikkben írunk.

Közvetlenül az ünnepek előtt egy család még azt is megkérdezte, hogy az ünnepek beletartoznak-e a három napba, mert rokonlátogatásra vennék az autót kétmillió forintért. Hát persze, vízkeresztig visszavesszük!

„Rajtam akartok ennyit keresni?!”

Vannak olyan szerencsétlen esetek, amikor egy vásárló megtudja, hogy a kereskedő előzőleg mennyit fizetett egy autóért. Ez egyebek mellett olyankor szokott előfordulni, amikor az eredeti eladó nem veszi le a saját hirdetését, leadja nálunk az autót, majd ő és a mi vevőnk egymásra találnak, esetleg amikor megmutatjuk a vásárlás számláját, hogy az érdeklődő megnyugodjon: nem áfacsalt autót kívánunk eladni neki.

A legutóbbi ilyen történet egy Jaguarral fordult elő. Négyszázezer forintot kívántunk kaszálni a szerencsétlen vevőn, aki az összeg ismeretében elfogadhatatlannak tartotta ezt, és a haszon megfelezését követelte.

Egy másik esetben egy autónak még azelőtt elromlott az automata váltója, hogy meghirdettük volna. A javításra egymillió forintot költöttünk, így a fenti logikát követve kézenfekvőnek tűnhet a profit mellett ezt a váratlan kiadást is elfelezni bármelyik autó vevőjével. Senki nem rajong egy ilyen ötletért, inkább kifizetik a megjavított autót. A tény, hogy valaki frissen fényezett hátsó sárvédővel együtt is olcsóbban vehette meg a Jaguart, mint amennyiért a magáneladó eredetileg kínálta, sem gyógyította a fájdalmát.

A vásárlói paranoia sarokpontja a rejtett hibáktól való rettegés mellett a „rajtam akar keresni a kereskedő” téveszméje, de a szavatossági esetekből és a még eladás előtt meghibásodott autók javíttatásából összetevődő kiadásokba senki sem akar hasonló lelkesedéssel beszállni. Szerencsére a többség elfogadja, hogy kereskedésként flottaértéket nézünk, és az összes autó eladása után akarunk profitot megállapítani, nem pedig éppen az ő általa kinézett autón óriásit kaszálni.

Az összeállításban olvasható tipikus kérdések kapcsán fontos megjegyezni, hogy az érdeklődők egy része óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. Sokan elfogadták, hogy a kereskedő olcsóbban vesz és drágábban ad el, ez a működésének az alapja. Elfogadták, hogy az autókereskedés nem kínálhatja drágábban az autókat, mint ahogy a piaci viszonyok engedik, ráadásul a szavatossági kérdéseket is egyszerűbb egy jó hírű céggel elintézni, mint az esetleg eltűnő magáneladókkal. A legálisan működő autókereskedésből származó autó esetében a polgári törvénykönyv fokozottan védi a vásárlót, így a reklamáló ügyfélnek szélesebb terepe van érvényesíteni megalapozott panaszát, mint ha magánszemélytől vette volna az autót. Ha a autókereskedők le-lemaradozó harmadának is sikerül végre felvennie a 21. század tempóját, és a vevők sem tesznek fel többé furcsa kérdéseket, ez a tendencia tovább tisztítja majd a piaci viszonyokat, és marad a tény: a vevő vásárolni akar, a kereskedő pedig eladni.

A cikk szerzője Balló Marcell használtautó-kereskedő.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!