Csak idén 21 milliárd ment kormánypropagandára, szórják a tízmilliókat a Fidesz-közeli „civileknek” is

2022. február 4. – 18:15

Csak idén 21 milliárd ment kormánypropagandára, szórják a tízmilliókat a Fidesz-közeli „civileknek” is
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Felkerült a kormány honlapjára a Miniszterelnöki Kabinetiroda friss szerződéslistája, ebből derül ki, hogy mire mennyit költöttek az utóbbi években, hónapokban.

Ebből például azt látni, hogy 1,8 milliárdba, azaz közel kétmilliárd forintba került a kormánynak a tavaly nyári, járvány utáni konzultáció összeállítása és kipostázása. Ebben a fő csapásirányok a koronavírus utáni élet újraindítása, csatározás az EU-val, járvány, migráció.

A konzultációban tizennégy kérdés volt, köztük például olyannal, hogy: „Vannak, akik azt mondják, Magyarországot úgy lehet megerősíteni, ha alkotmányos védelmet nyújtunk a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak, hogy a válságok alatt egyetlen kormány se vehesse el azokat az emberektől. Mások szerint erre nincs szükség, a válságok árát fizessék meg az emberek. Ön mit gondol?” Soros György három kérdésben is felbukkant, például így: „Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt”. De szó volt még benne a gyereket nevelőknek visszatérítendő szja-ról, a globális minimumadóról vagy a hitelmoratóriumról.

De arra is elment plusz 100 millió forint tavaly, hogy a nemzeti konzultáció után Orbán Viktor kiküldött az állampolgároknak egy köszönőlevelet.

A Rogán-féle Kabinetiroda a korábbi évekhez hasonlóan 2021-ben és már 2022-es szerződésekkel is is milliárdokat adott az állami hirdetéseket és propagandamédiát kezelő New Land Media Kft.-nek, Balásy Gyula cégének ugyanolyan célokra. Ezek pedig tételesen:

  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 17., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 25.” – 7,8 milliárd forint;
  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 18., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 26.” – 10 milliárd forint;
  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 20., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 28.” – 7,8 milliárd forint;
  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 21., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 29” – 2,7 milliárd forint;
  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 22., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 30.” – 3,5 milliárd forint;
  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 23., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 31.” – 1,4 milliárd forint;
  • Már a 2022-es évben: „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 24., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 32.” – 7,8 milliárd forint;
  • „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása 25., valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása 33., és a gyermekvédelmi népszavazásra vonatkozó kormányzati kommunikációs kampány megvalósítása” – 12 milliárd forint.

A Kabinetiroda tehát már csak idén közel 21 milliárd forintot költött kormánypropagandára.

Ezek mellett 2022-ben 256 milliós forrást biztosítanak a Pénzügyminisztériumnak és a NAV-nak ahhoz, hogy meglegyen a forrásuk a „családi adóvisszatérítéssel kapcsolatos kormányzati tájékoztató levelek küldéséhez”, valamint 444 millió forintot a Pénzügyminisztériumnak és az Államkincstárnak ahhoz, hogy legyen pénzük kiküldeni a „tizenharmadik havi nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati tájékoztató leveleket”.

Ősszel újabb 6,1 milliárd forintot kapott a Batthyány Lajos Alapítvány, „pénzbeli vagyoni juttatás teljesítése az alapítvány alapító okiratában meghatározott célok elérése érdekében” címszó alatt. Az alapítványról a Magyar Narancs írta, Antall József alapította 1991-ben, hogy egy kereszténydemokrata, jobbközép, elkötelezetten nyugati vonalat képviseljen. Egy idő után egyre inkább elkezdett a Fideszhez kötődni, egy időben Rogán Antal volt a titkára – és most már Rogán kabinetirodája ad neki milliárdokat. Míg 2018-ban több mint 1 milliárdot kapott az alapítvány, 2019-ben már összesen 3,5 milliárdból gazdálkodhatott, tavaly ősszel pedig már 6,1 milliárdot kapott.

Fotó: Rostás Bianka / Telex
Fotó: Rostás Bianka / Telex

Ennél kicsit kisebb összeget, 15 millió forintot kapott a Pesti Fiatalokért Egyesület, aki a nyáron szállt be a Fidesz és a kormánysajtó Karácsony Gergely elleni dugókampányába kampányába. Az egyesület például a parkoló autókat szórta meg szórólappal, amilyen ez a szöveg állt: „Karácsony Gergely üzenete a dugóban állóknak: Szálljon ki a kocsiból, és menjen gyalog!” Róluk a HVG írta, hogy a 2019-es önkormányzati választás után az Erzsébetvárosban alakultak, céljuk egy Trianon-biciklitúra szervezése és a környezettudatos nevelés. A cikk írásakor az egyesület Facebook-oldalának 86 kedvelője van.

Jól feküdt a Kabinetirodánál Király Nóra, aki 2002 óta a kormánypárt tagja. Király egy időben Újbuda alpolgármestere, fideszes önkormányzati képviselője, és a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltje is volt. Király férje, Vámos a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó óriásplakátcég, a Publimont vezetője volt, később a cégével 1,8 milliárdos megbízást nyert el a közmédiától, írta erről a Népszava korábban.

Király kereken 40 millió forintot kapott az úgynevezett Mindennapok Női Szemmel Egyesület. Az egyesületet Király Nóra, korábbi fideszes újbudai alpolgármester alapította, és a Népszava cikke szerint 2017 és 2020 februárja között összesen 66 millió forintot kaptak. Dömötör Csaba államtitkár minderről azt mondta Szél Bernadett országgyűlési képviselőnek, hogy a pénz egy részét arra költötték, hogy létrehozzanak egy online kommunikációs felületet, a Női Szemmel 2.0-át, ami „az egyesület tagjai és partnerei számára készült”, másik 20 milliót pedig a honlap fejlesztésére olyan indokokkal, mint „aloldalak létrehozása megadott sablonok alapján”. Az egyesület előszeretettel népszerűsíti a kormány családügyi intézkedéseit.

De a szintén Király Nórához tartozó Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete is jól feküdt a Kabinetirodánál: 2021-ben 40 milliót kaptak a „családok környezetvédelemmel kapcsolatos érzékenyítése és egy új minősítési rendszer kialakítása” elnevezésű célra, és a szintén Király Nórához tartozó Zöld Követ Egyesület pedig 50 millió forintot, „az egyesület környezetvédelmi programjai megvalósításának érdekében támogatás nyújtása” címszó alatt. A Ficsak például online petíciót indított azért, hogy a koronavírus alatt a főváros térítse vissza a bérletek árát az utazóknak (néhány tucatnyian írták alá), és közben szintén népszerűsítik a Fidesz családügyi intézkedéseit.

2021-ben 100 millió forintot kapott egy balatonszepezdi képzési központ létrehozására a Kommentár Alapítvány, de 2020-ban ennél jóval többet is kaptak: 1,7 milliárd forintot „az alapítvány budapesti ingatlanának állagmegóvása és oktatási központ célú felújításának előkészítése”, és 1,5 milliárdot a „Balatonszepezdi Képzési Központ megvalósítása kapcsán multifunkciós épület létesítésére”. A HVG korábbi cikke szerint az alapítvány 2010 óta szinte minden évben kapott néhány milliós, olykor néhány tízmilliós költségvetési támogatást, 2018-ban aztán ez százmillióra ugrott már, és állami szervezetek, mint a Magyar Villamos Művek vagy a Szerencsejáték Zrt. is elkezdte tízmilliókkal segíteni. Aztán ez az összeg 2020-ra láthatóan jócskán megugrott. Az alapítvány elnöke a fideszes Simon Beatrix, aki a Miniszterelnökség nemzeti konzultációs titkárságának vezetője is volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!