Akár 1,6 millió forintos adó-visszatérítést is kaphatnak jövőre a családok

2021. június 9. – 20:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ha mindkét szülő dolgozik, akár 1,6 millió forint visszatérítést is kaphat egy család a választások előtt. Erről beszélt Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója a közmédiában szerda este.

Nagyjából 1,1 millió családot, összességében 1,5 millió keresőt érinthet Orbán Viktor délelőtti bejelentése. Ha sikerül elérni idén az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a gyermeket nevelő szülők még a választás előtt visszakaphatják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat.

Nagy azt is elmondta a műsorban a Portfolio összefoglalója szerint, hogy

maximum 800 ezer forintot kaphatnak vissza az érintettek, azaz azok se kaphatnak többet, akik az átlagbér felett keresnek.

Átlagosan egyébként 400 ezer forintra számíthatnak a családok – mondta a miniszterelnöki tanácsadó.

A Pénzügyminisztérium 4,3 százalékos GDP-növekedéssel kalkulálta az idei költségvetést, és minden 1 százalékponttal magasabb növekedés 250 milliárd forint mozgásteret nyit a költségvetésben, vagyis 5,5 százalékos gazdasági növekedés felett lesz fedezet a most bejelentett intézkedésre.

Nagy arról is beszélt, hogy Magyarország a sikeres egészségügyi védekezés következtében másfél-két hónappal hamarabb nyit, mint az uniós átlag. Ez 1 százalékponttal nagyobb növekedési többletet jelent az országnak. Mivel a második negyedévben már jóval 10 százalék feletti lehet a GDP-növekedés, ezért mondható az szerinte, hogy a nyárra, a harmadik negyedévre visszatérhet az ország a 2019. év végi teljesítményhez.

Nem választási, hanem újraindítási költségvetés lesz a jövő évi – fogalmazott Orbán a Világgazdaság konferenciáján szerda délelőtt. Az újraindítást két operatív törzs fogja majd irányítani, a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzset Szijjártó Péter fogja vezetni, és lesz társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs is, amelyet Novák Katalin vezet majd.

Orbán szerint a járványok elleni védekezésben az ország nem függhet másoktól. Önellátónak kell lenni kórházi felszerelésből, eszközökből, illetve gyógyszerből és vakcinából. Magyarországnak emellett nemcsak a nyugati, hanem a keleti lábán is állnia kell, ekkora országmérettel nem tehetünk mást. A keleti piacokon is boldogulnunk kell.

Budapesten 90 százalékban a külföldiekre épült a turisztikai szektor, de „ennek vége van”, ez a nemzetközi rend nem fog visszaállni. Turisztikai üzleti modellváltásra van szükség a miniszterelnök szerint, a fővárosban a vidéki magyarokra is kell építeni a külföldiek mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!