Sorra emelik a polgármesterek fizetését, és van, ahol a képviselők étvágya is megnőtt

2022. január 27. – 18:05

frissítve

Sorra emelik a polgármesterek fizetését, és van, ahol a képviselők étvágya is megnőtt
A Fővárosi Közgyűlés 2021 szeptemberében – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A tavaly decemberben módosított önkormányzati törvény szerint az önkormányzatok kötelesek megemelni polgármestereik fizetését, pénzt azonban nem ad erre az állam. Újbudán vagy Győrben az önkormányzatok simán lekövetik a központi döntést, Pécsen kelletlenül élik meg, hogy a szűkös költségvetésből erre kell költeni. De van, ahol a lehetőség megnövelte a képviselők étvágyát is: Ferencvárosban a polgármesteri illetményemelések farvizén a képviselők egy része 280 százalékos tiszteletdíj-emelést szeretett volna magának.

2021 decemberében módosította a parlament az önkormányzati törvénynek azt a részét, ami a polgármesterek illetményéről szól, átlagosan 30 százalékkal emelve az önkormányzati vezetők „fizetését”. A jogszabályt végre kell hajtani, ezért az év elején az ország összes önkormányzatánál napirendre került a téma, sok helyen nagy port kavarva. Az önkormányzatok nagy része a január végi ülésén dönt vagy döntött az emelésről.

A fő probléma az, hogy az illetményemeléshez a kormány nem adott pénzt, így azt a járvány és az elvonások miatt anyagilag megroggyant önkormányzatoknak kell valahogy kigazdálkodniuk. Mivel a megugró polgármesteri javadalmazás magával húzza az alpolgármesteri illetményeket is, sok önkormányzatnál az ő tiszteletdíjuk, valamint a képviselők, tanácsnokok, bizottsági tagok-elnökök tiszteletdíjának emelése is napirendre került.

Újbudán Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője emelte fel a hangját az emelés miatt, de név szerint csak Orosz Anna momentumos alpolgármesterre támadt, holott a többi vezetőnek is emelkedett az illetménye. Novák felhozta, hogy Orosz Anna havi illetménye mintegy 1,3 millió forint lett, és még havi 175 ezer forint költségtérítést vehet fel számla nélkül, pedig ezeken kívül BKV-bérletet, igény szerint gépkocsit, korlátlan mobiltelefon-használatot, laptopot, otthoni internet-előfizetést és egy alpolgármesteri stábot is biztosítanak neki közpénzből. Hozzátette: az önkormányzati cégvezetőik havi juttatását is megemelték: 750 ezerről 1,7 millióra. Ezzel párhuzamosan viszont Novák szerint megvonják az Újbuda-pótlék felét a rendelőintézet mintegy 450 dolgozójától, így a munkaerőhiányok és a várólisták növekedni fognak.

A kerületben a napokban döntöttek a polgármester és az alpolgármesterek illetményéről: a polgármester 1,3 millió forintot kap, az alpolgármesterek 1,17 millió forintot. Mint Várkonyi Gyula, az újbudai önkormányzat kommunikációs vezetője elmondta, a 2019-es önkormányzati választás után a koalíciós pártok megállapodása alapján az alpolgármesterek a polgármester mindenkori illetményének 90 százalékát kapják. A járványhelyzet és a kormányzati megszorítások következtében ez az arány az elmúlt évben – átmenetileg – 80 százalékra csökkent. A feszes gazdálkodás most lehetővé tette, hogy visszatérjenek az eredeti állapothoz – így alakult ki Orosz Anna illetménye is: az 1,3 milliós polgármesteri pénz 90 százaléka, ami 1,17 millió forint, plusz 96 ezer forint nyelvvizsgapótlék (C1, B2), azaz összesen 1,266 millió forint, amihez a felsorolt juttatások jönnek hozzá.

Testületi ülés Újbudán – Forrás: ujbuda.hu
Testületi ülés Újbudán – Forrás: ujbuda.hu

Az Újbuda-pótlék megvonásáról Várkonyi azt mondta: az orvosok az elmúlt évben jelentős és teljesen megérdemelt béremelést kaptak, ami a törvény alapján 2022-ben további 28,5 százalékkal nő. Az ő esetükben az akár több millió forintos bruttó bér mellett eltörpül a kerület néhány tízezer forintos támogatása, amelyet egészségügyi-pótlék néven folyósított a kerület. A pótlék teljes keretösszege idén minimum 90 millió forint. Arról azonban az intézmény főigazgatója dönt, hogy ezt az összeget hogyan osztja szét a dolgozók között.

Várkonyi elmondta, hogy az önkormányzati cégvezetők fizetését is kénytelen emelni az önkormányzat, máskülönben elmennének máshova jobb pénzért. A Novák Előd által említett nagyságú emelés (750 ezerről 1,7 millió forintra) azonban sehol nem történt, mondta Újbuda kommunikációs vezetője, a költségtérítés hozzászámításában vagy nem hozzászámításában lehet számítási hiba. Várkonyi kiemelte, hogy a cégvezetői prémiumrendszert ugyanakkor átalakították, a prémium a fizetés 80 százalékáról 20 százalékra csökkent, így a cégvezetők kézhez kapott pénze végső soron nem nőtt jelentősen, legalábbis a duplájára biztos nem.

A pécsi polgármester szerint nem etikus az emelés, visszautalja a pénzt

Péterffy Attila pécsi polgármester ugyan nem értett egyet a polgármesteri illetmény kötelező emelésére vonatkozó kormánydöntéssel, mégis kénytelen volt az önkormányzat megemelni a fizetését a keddi ülésen. Ezért Péterffy és alpolgármesterei kerülőutat választottak: mint az a keddi ülésen is elhangzott, a nettó különbözetet visszautalják a városnak. A polgármester szerint amikor Pécs költségvetését a feszes gazdálkodás és a takarékosság határozza meg, sem elvárt, sem etikus nem lehet a polgármesteri illetmény emelése. A vállalás csak az idei évre és nem a ciklus végéig szól.

A közgyűlés korábbi határozataiban a főállású alpolgármesterek illetményét a polgármester illetményének 90 százalékában határozta meg. Az alpolgármesterek illetménye a 90 százalékos mérték alapján 2022. január 1-től a korábbi 897 500 forint helyett 1 170 000 forint lesz. A főállású alpolgármesterek havonta illetményük 15 százalékában meghatározott költségtérítésre jogosultak. Ez mostantól havi 175 500 Ft lesz (a korábbi 134 625 forint helyett).

Tehát Ruzsa Csaba alpolgármester illetményét havi 1 170 000 forintban, idegennyelv-tudási pótlékát (ez nem változott) 77 300 forintban, költségtérítését 175 500 forintban, Zag Gábor és Nyőgéri Lajos alpolgármeseterek havi illetményét 1 170 000 forintban, költségtérítésüket havi 175 500 forintban határozta ma meg a pécsi közgyűlés.

Győrben nem volt vita az emelésen, gyorsan átment a javaslat

Győrben is a keddi közgyűlésen fogadták el a polgármester és az alpolgármesterek fizetéséről szóló előterjesztést. E szerint Dézsi Csaba András városvezető havi illetménye bruttó 1 millió 300 ezer forint január 1-jétől, a három alpolgármesteré (Szeles Szabolcsé, Pergel Elzáé és Radnóti Ákosé) pedig 1 millió 170 ezer forint. Könnyen kiszámítható: az alpolgármesterek a polgármesteri bér 90 százalékát kapják. Költségtérítés is mindenkinek jár, Dézsinek 195 ezer, helyetteseinek pedig szintén az összeg kilencven százaléka, vagyis 175 500 forint. Ez is bruttó összeg. A nyelvvizsgapótlék a városvezetőnél a legmagasabb: 46 380 forint, rajta kívül Szelesnek jár még 28 988, Radnótinak pedig 11 595 forint.

Dézsi Csaba András polgármester beszédet mond a győri állatkertben megvalósult fejlesztések ünnepélyes átadásán 2021. május 12-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Dézsi Csaba András polgármester beszédet mond a győri állatkertben megvalósult fejlesztések ünnepélyes átadásán 2021. május 12-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Vita, felszólalás az összegek kapcsán egyáltalán nem volt, a közgyűlésen a képviselők egy gyors szavazással el is fogadták azokat. Győr idén a gázhelyzet miatt nehezebb helyzetben van, mint eddig volt. Szoros költségvetésről nyilatkoztak a városi vezetők, de ezek az illetmények a hárommilliárdos gáztétel mellett nem osztanak, nem szoroznak – vélik az ellenzéki oldalon is. Győrben egyébként is jellemző már ciklusok óta, hogy a törvényileg adható összeg plafonját megszavazzák a polgármesternek és az alpolgármestereknek.

Ferencvárosban megjött a képviselők étvágya

Ferencvárosban az borította ki Baranyi Krisztina polgármestert, hogy a polgármesteri illetményemelések farvizén a képviselők egy része 280 százalékos tiszteletdíj-emelést szeretett volna magának. „Ferencváros tizennyolc képviselőjéből tízen, a Momentum, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd helyi politikusai írták alá azt a javaslatot, hogy az önkormányzat emelje meg a testület tagjainak tiszteletdíját. Közülük kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, akik az eddigi bruttó 290 ezer forint tiszteletdíj helyett 730 ezret szeretnének kapni. A tizedik képviselőnek, valamint a fideszeseknek (akik között csak egy bizottsági elnök van) az eddigi 223 ezer forint helyett 520 ezer járna” – írta Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Facebookon.

Baranyi szerint „a képviselők előterjesztése alapján ők maguk a teljes főállásért, napi nyolcórás munkáért járó átlagos magyar bérnél 70 százalékkal többet kapnának”, ami 80 milliós többletkiadást jelentene évente az önkormányzatnak, de ő ezt a „gátlástalan lépést” nem fogja támogatni. A ferencvárosi testület csütörtökön dönt az ügyben.

Szegeden a korábbi – járvány előtti – gyakorlat szerint februárban mutatja be a tervezett költségvetést Botka László polgármester. Kérdés, most ez majd hogy alakul, és az is, mikor tárgyalják a közgyűlésen, de várhatóan februárban. Az elérhető információk szerint Hódmezővásárhelyen is februárban tárgyalják meg a város idei költségvetését, várhatóan akkor derül ki, mit döntenek a polgármesteri és alpolgármesteri béremelések ügyében.

Szombathely polgármestere szerint nem időszerű az emelés

Frissítés 19:00: Szombathely polgármestere, Nemény András (Éljen Szombathely!) nem tesz javaslatot fizetésének kormányrendeletben előírt emelésére – írja az MTI.

Nemény azt mondta, ha a kormányhivatal felszólítaná az önkormányzatot a kormányrendeletben foglaltak végrehajtására, akkor az illetményemelés összegét jótékony célra vagy nem kötelező önkormányzati feladat finanszírozásának támogatására fordítja.

A polgármester a csütörtöki közgyűlésen tájékoztatta a testület tagjait, hogy Szombathely adóerő-képessége alapján idén sem kap a polgármesteri illetmény finanszírozásához központi forrást, az önkormányzat jelenlegi helyzetében pedig a városvezetők fizetésének emelése szerinte nem aktuális. Nemény szerint több, a „közösségért dolgozó” ember bérének emelésére lenne szükség, amire nem jut pénz. Példaként említette az önkormányzati cégek dolgozóit, megjegyezve ugyanakkor: a minimálbér emelése gondokat okoz egyes önkormányzati cégeknek, amelyek a szolgáltatásaik árát nem emelhetik.

Az alpolgármesterek jelezték, hogy csatlakoznak a polgármester kezdeményezéséhez. A szombathelyi közgyűlés 12 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztést, hárman nem szavaztak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!