280 százalékos tiszteletdíjas emelést akarnak a ferencvárosi ellenzéki képviselők, Baranyi Krisztina vétózná ezt a „gátlástalan lépést”

2022. január 21. – 10:14

Másolás

Vágólapra másolva

F„Ferencváros tizennyolc képviselőjéből tízen, a Momentum, a DK, az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd helyi politikusai írták alá azt a javaslatot, hogy az önkormányzat emelje meg a testület tagjainak tiszteletdíját. Közülük kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, akik az eddigi bruttó 290 ezer forint tiszteletdíj helyett 730 ezret szeretnének kapni. A tizedik képviselőnek, valamint a fideszeseknek (akik között csak egy bizottsági elnök van) az eddigi 223 ezer forint helyett 520 ezer járna” – írta Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Facebookon.

Az előterjesztést Takács Krisztián és Torzsa Sándor képviselők nyújtották be, de mind a tíz összellenzéki képviselő aláírta. A Telexnek megküldött előterjesztésben azt írják, a rendeletet például úgy kéne módosítani, hogy ha a képviselő valamilyen bizottsági tag is, akkor tiszteletdíjként a képviselői alapdíj 200 százalékát kapja meg, tehát dupla annyi pénzt. Ha pedig bizottsági elnök vagy tanácsnok az illető, akkor annak a 280 százalékát.

Mivel Baranyi szerint a tíz aláíróból kilencen bizottsági elnökök vagy tanácsnokok, így rájuk a 280 százalék vonatkozna.

Az indokolás szerint az emelésre azért lenne szükség, mert a tiszteletdíjak 2014 óta változatlanok, nem emelkedtek.

Baranyi minderről azt írta a Facebookon, „a képviselők előterjesztése alapján ők maguk a teljes főállásért, napi nyolcórás munkáért járó átlagos magyar bérnél 70 százalékkal többet kapnának”, amivel „jóval több mint másfélszeresét vinnék haza annak, mint amennyit a Fővárosi Önkormányzat bizottságainak elnökei”. Baranyi szerint mindez nyolcvanmilliós többletkiadást jelentene évente az önkormányzatnak, de ő ezt a „gátlástalan lépést” nem fogja támogatni. Ha pedig ezt a testület január 27-én megszavazza, akkor ő polgármesterként azt vétózni fogja.

Baranyi bejegyzése után a Momentum közleményt küldött ki, amiben azt írják, bár az előterjesztést a momentumos képviselők is aláírták, nem fogják megszavazni, „miután a Momentum elnökségével egyeztettek, és a Momentum vezetése nem támogat ilyen mértékű emelést”.

FRISSÍTÉS

Ezt követően az MSZP-s Torzsa Sándor, ferencvárosi ellenzéki frakcióvezető is küldött a Telexnek egy közleményt, melyben azt állítja, hogy „teljesen megdöbbenéssel ért minket polgármester asszony ma reggeli posztja, hiszen tegnap a képviselők arról tájékoztatták illetékes kollégáján keresztül, hogy egy sokkal szerényebb mértékű díjemelést tudnak elképzelni”. A Baranyi által megírt konkrét összeget nem cáfolva Torzsa azt hangsúlyozza, hogy ők a képviselői tiszteletdíjat csak a duplájára szerették volna emelni, és „polgármester asszony amiről ír, annyit csak a legtöbb munkát vállaló képviselők kereshettek volna, de azt sem támogatjuk”. Ez alapján már az sem világos, hogy támogatják-e a saját előterjesztésüket, főleg hogy Torzsa most már az egész jajavaslatot lebegteti: „nekünk ferencvárosi képviselőknek nem ez a legfontosabb kérdés, hogy mennyit keresünk. Így nem kizárható egyáltalán nem lesz ilyen javaslat” – írja. Az ellenzéki frakcióvezető végül visszatámad, bedobva, hogy valójában Baranyi akar a kerületvezetésnek emelni, nem is ők a képviselőknek: „polgármester asszony tegnap éjjel a megdöbbenésünkre kiküldött egy javaslatot, amiben 1,1 millió forintra emelné az alpolgármesternek az illetményét. Lehet, hogy erről szerette volna elterelni polgármester asszony a figyelmet a ma reggeli posztjával” – állítja Torzsa Sándor.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!