A Nemzeti Választási Bizottság is nyilvántartásba vette Gattyán György pártját

2022. január 27. – 17:20

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nyilvántartásba vette Gattyán György nemrég bejegyzett pártját, a Megoldás Mozgalmat, írja az MTI. Az NBV csütörtöki ülésén újabb négy jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra, köztük volt a magyar milliárdos pártja is. Rajtuk kívül a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget, a Szociáldemokrata Reform Pártot és az Országos Szlovák Önkormányzatot vették még nyilvántartásba.

Ezzel 38-ra emelkedett a nyilvántartásba vett jelölőszervezetek száma, az NVB korábban már nyilvántartásba vett 27 pártot, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok közül hetet. Négy évvel ezelőtt 101 pártot vett nyilvántartásba a bizottság, továbbá mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzatot.

Gattyán György december 17-én jelentette be, hogy pártjával elindul a 2022-es választásokon, de hogy pontosan mi lehet az internetes vetkőzésből nemzetközi cégbirodalmat építő 51 éves vállalkozó célja, az továbbra sem tiszta. Nyílt levélben kérte az ellenzéki pártokat, hogy tárgyaljanak vele, eközben országszerte óriásplakátokon kampányol a digitalizáció mellett, pártjának Facebook-oldalára több videó is felkerült, amiben az utca emberével beszélget. Gattyán esetleges NER-es kötődéseiről ebben a cikkünkben írtunk, a vele készült interjúnkban ugyanakkor határozottan állította, hogy nincs köze a NER-hez.

Az országgyűlési választásokon indulni szándékozó jelölőszervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat; a szervezetek folyamatosan juttatják el kérelmeiket az NVB-hez. A közös jelöltet, listát állító jelölőszervezeteknek külön-külön kell nyilvántartásba vetetniük magukat. Az NVB-nek a bejelentéstől számított négy napon belül kell döntenie a jelölőszervezet nyilvántartásba vételéről, ehhez előbb a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában.

A határozatok nem jogerősek, három napon belül felülvizsgálat kérhető ellenük a Kúriánál.
Az április 3-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Az országos listákat legkésőbb február 26-án 16 óráig kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!