„Özönlenek az emberek, kezelhetetlen a helyzet” – közös fellépést sürgetnek az agglomerációs polgármesterek

2022. január 13. – 15:45

Másolás

Vágólapra másolva

„Ma hallunk olyan hangokat, hogy hogyan lehet Budapestet kisebbé tenni. Én azt gondolom, hogy Magyarországot kell nagyobbá tennünk. Ehhez nagyon fontos belátnunk azt is, hogy Magyarország szíve az agglomeráció és Budapest, közel 3 millió ember otthona, a magyar gazdaság és társadalom meghatározó régiója” – fogalmazott Karácsony Gergely egy csütörtöki sajtótájékoztatón, amit a Magyar Önkormányzatok Szövetsége ülése után tartottak Érden.

A főpolgármester szerint egy olyan kormányra van szüksége Magyarországnak, amely „nem csonkolni akarja Budapestet, nem arról beszél, hogy mit lehet tönkretenni a nemzet fővárosában”, hanem partnerként tekint az önkormányzatokra. A nevét nem mondta ki, de Matolcsy György szavaira reagált a főpolgármester.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke egy decemberi cikkében a főváros feldarabolására tett javaslatot, mert szerinte demokratikus és piacgazdasági keretek között Budapest eddig sem volt képes olyan fejlődésre, amire az ország és a Kárpát-medence felzárkózásához szükség lenne. Az elképzelést itt elemeztük szakértők segítségével.

Özönlenek a családok az agglomerációba, de a szolgáltatások nem tudnak bővülni

Az önkormányzati szövetségben most egy olyan koncepción kezdtek el dolgozni, hogy miként tudna a főváros és a nyolcvan agglomerációs település partnerként együttműködni. A részletek még nincsenek meg, de Karácsony arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy szerinte regionális szinten újra kellene gondolni a közösségi közlekedést, az építési szabályzatot és a közszolgáltatások működtetését is.

Az agglomerációs együttműködésről beszélt Csőzik László, Érd polgármestere is. Azt mondta, az elmúlt pár évben tömegével költöztek ki a családok a fővárosból az agglomerációba, 2019 óta Érd lakossága 68 ezerről 75 ezerre duzzadt, és ezzel Magyarország tizedik legnagyobb vidéki városa lett. Az önkormányzatnak gondoskodnia kellene a szolgáltatások (pl. bölcsődék, óvodák) bővítéséről, de alig működik Érden olyan cég, amely bevételt jelentene a településnek.

„Kezelhetetlen a helyzet, az emberek áramlanak, özönlenek” – panaszkodott Csőzik, és a folyamatból szerinte csak a társasházak építtetői profitálnak. Az agglomerációs politika célja az lenne az érdi polgármester szerint, hogy a főváros és az agglomerációs települések közös megoldást találjanak a mindannyiukat érintő problémákra, mert azok nem állnak meg egy település határában.

Gémesi: Bajban az önkormányzatok

A település méretétől függetlenül, közös problémát jelent most az önkormányzatoknak a források hiánya. A következő hetekben kell elfogadni a települések éves költségvetését, ez azonban Gémesi György gödöllői polgármester szerint idén nem megy egy könnyen az önkormányzatoknak.

„Megakadt a tű a lemezen, hiszen amikor a bevételi oldalt összehasonlítják a kiadási oldallal, akkor nem tudják szinkronba hozni. Márpedig nullás költségvetést kell csinálni, hiánnyal nem lehet tervezni”

– fogalmazott a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Az infláció és a kormányzati döntések (pl. minimálbér emelése) komoly fejtörést okoz a polgármestereknek. „Kevesebből nem lehet többet adni. Bármennyire igyekszünk megszorítani a saját költségvetésünket, bármennyire igyekszünk befordítani minden tartalékot, nem elég a pénz” – jelentette ki Gödöllő polgármestere.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége ezért ismét a kormányhoz fordul, és az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának azonnali összehívását kezdeményezi. Erre azután kerül sor, hogy Gémesi szerint a Megyei Jogú Városok Szövetsége – Szita Károllyal, Kaposvár kormánypárti polgármesterével az élen – nem járt sikerrel, amikor a kormánytól kért segítséget.

Ennek részleteiről Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester beszélt. Történelmi egység alakult ki szerinte, amikor 13 fideszes és 10 ellenzéki vezetésű önkormányzat közösen kérte a kormánytól, hogy száz százalékban kompenzálja az önkormányzatokat az iparűzési-adó megfelezése után, és teremtsék elő a városoknak a minimálbér emelésének fedezetét. Ezen felül a közétkeztetésben, a tömegközlekedésben és az energiaellátásban is sürgős kompenzációra van szükség Márki-Zay szerint.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje úgy tudja, egyelőre csak a minimálbér-emelés kompenzálására van kormányzati ígéret, az azonban nem lesz szerinte elég, mert a az emelésnek felhajtó ereje lesz a bérekre, és az önkormányzatoknál elkerülhetetlen lesz a béremelés.

„Ha ezt a jelenlegi kormány nem teszi meg, és nem biztosítja legalább azon szinten a 23 megyei jogú város lakosainak a szolgáltatások színvonalának fenntartását, mint ahogy eddig volt, akkor azt a következő kormánynak kell megtennie” – mondta Márki-Zay, átkapcsolva kampányüzemmódra.

Azt ígérte, a következő kormány nemcsak kompenzálni fogja a városoktól elvett bevételeket, hanem visszaadja az önkormányzatok autonómiáját, jogköreit és intézményeit, amit a Fidesz elvett az elmúlt 12 évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!