Kormányzati tájékoztatót kapnak az adó-visszatérítésről a gyereket nevelők

2022. január 12. – 21:29

Másolás

Vágólapra másolva

Kormányzati tájékoztatást küld ki a gyereket nevelő magánszemélyeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Ebben az adó-visszatérítéssel kapcsolatos kedvezményről, az ekhokedvezményről, valamint a visszatérítés előlegének kiutalásáról is tájékoztatni fogják az adózókat. A levelek kiküldését az EPDB Nyomtatási Központ Zrt. intézni – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából.

2022. január elsején egy rakás adózási, valamint egyéb szabályváltozás lépett hatályba, ezekről ebben a cikkben írtunk bővebben. Az egyik ilyen változás, hogy a tervek szerint februárban visszakapják a 2021-ben befizetett szja-t azok, akik 18 éven aluli vagy iskolás gyermeket nevelnek. Az adó-visszatérítés éves maximuma 809 ezer forint, ez összesen mintegy 600 milliárd forintot tesz majd ki, és a visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult – ha mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindkettőnek.

Orbán Viktor még júniusban ígért be jelentős adókedvezményt a gyereket nevelőknek: azt mondta, a kisgyerekes szülők visszakaphatják azt az átlagjövedelem alatti szja-t, amit 2021-ben befizettek. Később kiderült, hogy a várandósoknak, az ekhósoknak (az ekho kétharmada) és katásoknak (a tételes adó negyede) is jár az adókedvezmény, a részletekről pedig még itt és itt is írtunk. Az szja-visszatérítés részleteiről már magyarázót is írt a NAV októberben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!