Karácsony szerint már közel százezer aláírás gyűlt össze az ellenzéki népszavazásra

2022. január 5. – 11:31

Karácsony szerint már közel százezer aláírás gyűlt össze az ellenzéki népszavazásra
A sajtótájékoztató 2022. január 5-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Már közel százezer aláírás gyűlt össze az ellenzék népszavazási kampányában Karácsony Gergely szerint, de azt nem konkretizálta, hogy ez pontosan mennyi aláírást is jelent.

Az ellenzék szerda délelőtt tartott nagy közös ellenzéki sajtótájékoztatót, amit azért hívtak össze, hogy felpörgessék az ellenzék népszavazási kampányát. Márki-Zay Péter mellett valamennyi együttműködő párt elnöke ott volt a sajtótájékoztatón, kivéve Jakab Pétert, a Jobbik elnökét. Jakab kedden a Telexnek erről azt mondta, egy előre egyeztetett vidéki programja van pont ebben az időpontban, amit nem tudott lemondani.

Az ellenzék kétkérdéses népszavazási kampánnyal rázná fel az előválasztás után lankadó választói lelkesedést, egyelőre azonban kétséges, hogy sikerrel járnak-e. Azt tervezték, legkésőbb január közepéig meglesz a 200 ezer szignó, sőt, már január első hetét is említették, de keddig körülbelül 75 ezer körül jártak, és nagyon kevés idő maradt, ha azt akarják, hogy az áprilisi választások idején a Fudan ellen és az álláskeresési támogatás mellett is szavazni lehessen, ne csak a kormány genderkérdéseiről. A népszavazási kezdeményezés igazából Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampányához tartozott, és azóta, hogy visszalépett, ez a téma nála is elcsendesedett, december vége felé posztolt erről utoljára. Minderről itt írtunk bővebben.

Aláírásgyűjtő standok a Nyugati téren – Fotó: Huszti István / Telex
Aláírásgyűjtő standok a Nyugati téren – Fotó: Huszti István / Telex

Márki-Zay Péter egy kisebb „MZP”-taps után arról beszélt, az ország ezeréves történetének legkorruptabb kormánya a mostani, de most politikai hovatartozástól vagy szexuális orientációtól függetlenül mindenki felfelé akar menni, mondta. A miniszterelnök-jelölt szerint „a kínai kommunista migránsegyetemmel szemben a magyar vidéki diákoknak akarnak szállást”, és ez a „népszavazás átvezet a kormányváltáshoz”.

A sajtótájékoztatón felszólalt még Dobrev Klára is, aki szerint a DK-sok az elsők között voltak, akik ezt aláírták. Dobrev szerint csupán egy perc az aláírás, és már az is annyit jelent, mint egy választói szavazat a tavaszi választásokon. Donáth Anna elismételte, hogy egy perc az egész aláírás, aztán a választásra is menjenek el a szavazók.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes szerint nemet kell mondani a kínai egyetemre, igent pedig a Diákvárosra, majd felidézte, hogy három évvel ezelőtt a túlóratörvény elleni tüntetésekkor állt össze az ellenzék, azóta menetelnek előre szerinte. „Minden szocialistát, baloldali érzelmű embert, demokratát, aki választást akar, jöjjön, írja alá, aztán válasszuk meg Márki-Zay Pétert miniszterelnöknek”. Ugyanezt kérte az LMP-s szavazóktól Kanász-Nagy Máté, a Jobbikból Jakab Péter helyett pedig Z. Kárpáti Dániel.

Ezután újságírói kérdések következtek – a kedden a kampányba beugrott Péterfi Judit moderálta azokat, aki előre szólt, hogy aki nem a népszavazásról akar kérdezni, az nem kérdezhet. Karácsonyt megkérdezték, hány helyen gyűjtik az aláírásokat, annyit válaszolt, „rengeteg helyen”. Márki-Zayt a hetedik frakció elvetéséről is akarták kérdezni, a miniszterelnök-jelölt azt mondta, válaszolna, de Péterfi nem engedi.

Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón – Fotó: Huszti István / Telex
Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón – Fotó: Huszti István / Telex

A Telex azt kérdezte, melyik párt mennyit kapott ebből a közel százezer aláírásból. Kunhalmi Ágnes szerint ezt nehéz tudni, mert vegyesen gyűjtik az aláírásokat, nem tud válaszolni. A Telex már kedden megkereste az összes ellenzéki pártot, megkérdeztük, hogyan állnak az aláírásgyűjtéssel, hány aláírást gyűjtöttek, hány helyszínen vannak kint a standjaik, hány aktivistával gyűjtenek, és mekkora az érdeklődés a pultoknál. A pártoktól többnyire az a válasz jött, hogy most ezekre a dolgokra részletesen nem szeretnének válaszolni, de ezen a szerdai sajtótájékoztatón majd fel lehet tenni kérdéseket a pártok vezető politikusainak. A sajtótájékoztatón viszont nem tudtak konkrét számokkal válaszolni a kérdésekre.

Márki-Zay úgy zárta le a sajtótájékoztatót, minden más kérdésre szívesen válaszol egy Orbán Viktor elleni miniszterelnök-jelölti vitán, ha a közmédia azt megszervezi.

A Telex a sajtótájékoztató után arról kérdezte Donáth Annát, hogy értékeli az ellenzék teljesítményét a novemberi Telex-interjúja óta, amiben arra utalt, szerinte elvesztegetett időnek tűnik az előválasztás óta eltelt időszak. Donáth úgy válaszolt, ha „döcögött is egy ideig az ellenzéki együttműködés, akkor most már beindult”, de ő már nem szeretne a múlttal foglalkozni. Arra a kérdésre, hogy ha a Momentumon múlik, marad-e Márki-Zaynak beleszólási joga a közös ellenzéki lista összeállításába azután, hogy lemondott a saját frakciós igényéről, Donáth azt mondta, a Momentum kompromisszumra törekszik, és szeretné, ha működne az ellenzéki összefogás. De amikor arról kérdeztük, ha a Momentum lemondana-e saját helyekről Márki-Zay jelöltjeinek javára, arra azt mondta, „ezt még meg kell beszélnünk egymás között”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!