Debrecenben, Miskolcon és Szegeden is elmaradnak a szilveszteri városi ünnepségek

2021. december 27. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha a helyzet megkívánja, akkor vezetünk be korlátozásokat. De pillanatnyilag pont fordított a helyzet” – mondta a szilveszteri szabályokról Orbán Viktor a karácsony előtti kormányinfón.

Mindössze egyetlen korlátozás van érvényben jelenleg a szilveszteri bulikra Magyarországon: az 500 fő feletti rendezvények csak védettségi igazolvánnyal látogathatók. Több nagyvárosban ugyanakkor nem tartják meg a hagyományos ünnepségeket. Az RTL Klub riportja szerint

elmarad a városi ünnepség Debrecenben, Miskolcon és Szegeden, Pécsen pedig csak a tűzijátékot tartják meg.

A főváros vezetése a csatorna megkeresésére azt válaszolta, hogy csak a kormány vezethet be korlátozásokat. A Vörösmarty téri adventi vásár hajnali egyig nyitva lesz.

Tavaly a járványhelyzetre hivatkozva nagyon beszűkítette a kormány szilveszteri tűzijátékozás lehetséges időtartamát, idén azonban már a korábbi szabályoknak megfelelően lehet értékesíteni és felhasználni pirotechnikai eszközöket. A szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni a több mint 600 kijelölt árusítóhelyen, jellemzően plázák vagy nagy üzletek parkolóiban felállított konténerekben, melyeket a rendőrség és a katasztrófavédelem is folyamatosan ellenőriz.

A koronavírus omikron variánsának terjedése miatt a világ számos nagyvárosában lefújták a nagy újévi ünnepségeket vagy az országos korlátozások miatt nem lehet ezeket megtartani.

Nem lesznek nagy bulik Athénban, Berlinben, Münchenben vagy Frankfurtban sem, és elővigyázatosságból Londonban is törölték a Trafalgar térre tervezett eseményt.

A párizsi vezetés is bejelentette, hogy nem lesz tűzijáték a Champs-Elysées felett, ahogy Rómában sem tartják meg a nagy ünnepségeket, Velencében is lemondták a szabad téri koncerteket és tűzijátékokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!