Rosszul járhatnak a tűzijáték-kereskedők, ha marad a kijárási korlátozás

2020. december 10. – 09:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 2020. 12. 10. 11:46-kor:

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy idén nem lehet majd tűzijátékot venni, a kijárási tilalom miatt be fogják tiltani ezek árusítását.

Korábban írtuk:

Kizárólag december 28. és 31. között vehetők meg a szilveszteri szórakozást kiegészítő pirotechnikai kellékek a kijelölt értékesítési pontokon, a szabályozás szerint azonban felhasználni csak december 31-én este hat órától 1-je reggel hat óráig lehet. Aki nem kertes házban él, az csak közterületen tudja felhasználni az értékesítési pontokon vásárolt kellékeket, a kijárási korlátozás értelmében azonban, ami január 11-ig marad érvényben a hétfőn bejelentett döntés alapján, este 8 óra és hajnal 5 óra között nem lehet az utcán tartózkodni, és az eddigiek alapján ezen nem is tervez változtatni a kormány. Azaz összesen 3 óra marad a felhasználásra.

A Világgazdaság cikke szerint a nagykereskedelmi szinten évi kb. kétmilliárdos értékű szektor alapvetően két lábon áll: év közben a rendezvényszervezéshez kapcsolódó megrendelésekből él, év végén pedig a lakossági vásárlásokból. Az előbbi 30, az utóbbi 70 százalékát adja a forgalmának. A tömegesemények betiltása főleg a profi fellövő vállalkozásokat sújtotta, szilveszterkor azonban ennél jóval többen árulnak tűzijátékot: tavaly országszerte kb. 700 értékesítési ponton lehetett pirotechnikai eszközöket vásárolni.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Az egyik, pirotechnikai termékek értékesítésében Magyarországon piacvezető cég kereskedelmi igazgatója, Molnár István a lapnak azt mondta, hogy az alapvető problémát a fentebb is vázolt felhasználási időszak okozza. Itthon 2003 óta vásárolhatnak magánszemélyek legálisan pirotechnikai termékeket, és az év végén több százezren élnek is ezzel a lehetőséggel. „Optimista forgatókönyv szerint azokon a helyeken, amelyek egyáltalán kinyitnak, 20-25 százalékkal eshet a kereslet” – mondta Molnár a lapnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!