Karácsonykor egy olyan családot ünneplünk, amelyet ez a világ nem akart befogadni

Legfontosabb

2021. december 24. – 12:55

Karácsonykor egy olyan családot ünneplünk, amelyet ez a világ nem akart befogadni
Illusztráció: Jorisvo / iStock / Getty Images Plus
Beer Miklós
római katolikus püspök

Másolás

Vágólapra másolva

Az elmúlt hetekben számos olyan cikk jelent meg ezen az internetes felületen, amelyek a kereszténység és a szexualitás kapcsolata mentén hívták párbeszédre az olvasókat. A zsidó-keresztény gondolkodásban a kétneműség értelmében valljuk, hogy a Teremtő Isten a „saját képmására alkotta” az embert. Ez azt is jelenti, hogy az ember a teremtésben folyamatosan társa is a Teremtőnek, ennek bizalmával és felelősségével együtt. Pál apostol még magasabb szempont szerint beszél a férfi és a nő kapcsolatáról, amikor így ír: „Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. (Szent Pál Efezusiakhoz írt levele 5,32)

Nincs kész válasz minden kérdésre

A házasság a férfi és a nő szeretetben-szerelemben megélt elköteleződése, amelyben a természet rendje szerint benne van az új élet csodája és annak felelős vállalása. Az ember személyi méltósága, a megismételhetetlen, egyedi léte, sorsa, jövője. Senki sem választja maga, hogy hol szülessen. Éppen így az élethez való jog is mindenkit megillet. Hát valóban nagy titok ez.

Roppant bonyolult, végtelenül összetett kérdés, amit sosem lehet csupán egyetlen szempontból nézni. Az abortusz ebben az összefüggésben éppen úgy nem egyértelmű. Honnan nézzük? Ki dönti el? Mindenképpen egy kétségbeesett döntés.

Úgy gondolom, hogy mindazok a témák, amelyek a házassággal, nemi identitással, demográfiai helyzettel, túlnépesedéssel, szexuális szokásokkal kapcsolatosak, egy szempontból rokoníthatók: nincs egyértelmű egyházi válaszunk a bennük felmerülő egyéni problémákra. Ugyanakkor szükségünk van irányokra, értékrendre, amelyek mentén mégiscsak próbálunk eligazodni.

Az utóbbi időben a homoszexualitás kérdéskörében feszültek egymásnak az indulatok. Kétségtelen, hogy ennek a jelenségnek a megítélése sem egyszerű. Ferenc pápa megnyilatkozásaiból kitűnik, hogy őket sem elítélni, sem kirekeszteni nem lehet, de követendő példaként sem lehet a homoszexualitásról beszélni.

Mit keres az egyház a háztartásban és a hálószobában?

A kereszténység és magánélet kapcsolatáról indított publicisztikasorozatot a Szemlélek magazin a Telexen.

A Szemlélek szerzői arra vállalkoznak, hogy a sorozatban feltárják a család, a szexualitás, az örökbefogadás és a kereszténység összekapcsolódásának legkülönfélébb aspektusait. Itt találja a korábbi cikkeket, amelyekben

A test teológiájától a házaspárok belső ügyéig

Egyházunk – és most elsősorban a katolikus egyházunkra gondolok – a bibliai alapokon fogalmazza meg alapelveit: a többi között az emberi élet védelmét minden megkülönböztetés nélkül, a házasság egységét és felbonthatatlanságát, az egyéni élethelyzetek tiszteletét, a faji, vallási, világnézeti különbségek elfogadását. Ezek mind-mind iránymutató fogalmak és tények. Ugyanilyen fontos vallási-hitbeli szempont a katolikus egyházban a megbocsátás és az irgalom. Egyik oldalról az eszmény, amit a nevelésnek, a társadalmi kontrollnak kell képviselnie, a másik oldalon a tolerancia, a megértés, a krízishelyzetek kezelésének, a gyógyításnak a törekvése jelenik meg.

El kell ismernünk, hogy ezeket az elveket történelmünk során nem mindig kellő hangsúllyal és nem mindig kellő következetességgel képviseltük. Fájó örökség, amit időről időre felül kell vizsgálni. Az utóbbi évtizedek pápai megnyilatkozásai reményre adnak okot, hogy ez a felülvizsgálat, belső kontroll jól működik. Egyik példája ennek II. János Pál pápa tanításának összefoglalása a szexualitás témakörében, amely „A test teológiája” címmel kötet formájában is elérhető, a másik pedig a közelmúltban megjelent, „A családban megélt szeretetről” (Amoris laetitia) kezdetű állásfoglalás Ferenc pápától.

Nincs két egyforma életút, nincs két egyforma családi élethelyzet. Két kapcsolódó téma: a lombikbébi program és az örökbefogadás, illetve a nők társadalmi helyzete. Ismét két ellentétes oldal, szembenálló szempont: az egyik az abortusz, a nem-kívánt terhesség megszakítása, a másik pedig a várva-várt gyermek érkezése – egyik sem csupán orvosi kérdés. Azt is tudjuk, hogy az abortusznak, ugyanígy a lombikbébi programnak is vannak súlyos pszichikai következményei – az erkölcsi dilemmáról nem beszélve. Egyházi vezetőként kimondhatom: jó lenne, ha egyikre sem kerülne sor, és mindkét esetben megértjük a döntés indítékait. A családtervezés fogalma egy eszményi állapotot tételez fel, ez azonban nem a házaspáron múlik minden esetben. Úgy gondolom, hogy ezt a házaspár belső ügyének kell tekintenünk. Mind az abortusznál, mind a lombik programnál utólag a megértő, megbocsátó magatartás várható el mind egyházi, mind társadalmi oldalról. Nem ajánljuk a lombik programot, de a megszületett gyermeket magunkhoz kell ölelnünk.

Család: eszmény és kihívás

Ami pedig az örökbefogadást illeti, itt egyértelmű mind egyházi, mind társadalmi oldalról a tisztelet az örökbefogadó házaspárok felé. Ahogy fentebb említettem, a megszületett gyermek nem tehet arról, hogy hová született. Az egész társadalom szerető gondoskodására van szüksége. A gondoskodás, a féltő-szerető nevelés pedig legjobban a családban valósul meg.

A keresztény családeszmény az isteni teremtésrendből ered. Lélektanilag az apai-anyai személyiség együttes hatása jelenti a biztonságot, kiegyensúlyozottságot, harmóniát. A tágabb család, a rokonság, a baráti kör, a kulturális-társadalmi környezet – óvoda, iskola, egyházközség – határozza meg minden gyermek egészséges fejlődését az öröklött adottságainak függvényében. A társadalmunk jól felfogott érdeke, hogy a családok minden támogatást megkaphassanak.

A társadalom történelmi változása természetesen hatással van a családi életre is. A nők helyzete a civilizációs folyamatban évtizedek óta sokat változott. A tanulás, érvényesülés, a különféle közéleti szerepekben való megjelenés komoly változásokat okozott a családi élet belső rendjében. A szerepek módosultak, és kétségtelen tény, hogy a gyermekvállalás időpontja egyre inkább kitolódik. Nagy feladat megtalálni a helyes egyensúlyt. Keresztény szempontból a fizikai vagy lelki anyaság mindenképpen a nők legdrágább hivatása.

A férfi és nő, a szexualitás és minden, ami ezzel összefügg, állandó kihívást jelent a mindenkori társadalom számára. A teremtés rendjében csodálatos, szent adottság, másrészről pedig az emberi méltóság megalázásának fájdalmas területe is, ami a pornográfiát és a prostitúciót illeti. Sár és arany. Mindig időszerű, hogy összefüggésében gondoljuk át adottságainkat, és az ember személyiségéhez méltón éljünk a szabadságunkkal.

Mit üzen nekünk a betlehemi jászol?

Sajnos gyakran tapasztaljuk manapság, hogy akadnak, akik a kereszténységet amolyan elválasztó, felsőbbrendű adottságként hangoztatják. Nekik is üzen az állatok között, a lehető legkevésbé méltó körülményektől övezve, a civilizált társadalom által kirekesztve, teljes egyszerűségben világra jött Jézus. Ugyanúgy jött világra, ahogy élt. Benne létezett az esendő világban, miközben minden szavával és tettével Isten örök országát hirdette. Nem kioktatott, hanem meghívott, inspirált. Nem felülnézetből tekintett másokra, lekezelve a másként gondolkodókat, hanem ott járt, ott élt, ahol a "mások" – szegények, bűnösnek mondottak, betegek, nem templomjárók, tisztátalannak bélyegzettek – jártak, éltek, nem egyszer kérdésekkel csalogatva elő belőlük a szívük mélyén megbúvó tiszta vágyakat.

Miközben példaként tekintünk a szent családra, a legkevésbé sem nevezhetjük átlagosnak ezt a kicsiny közösséget. József nem vér szerinti apja volt Jézusnak, akinek viszont nem voltak testvérei, se felesége, se gyermekei, Mária pedig hivatalosan törvénytelenül foganta fiát, anyaként pedig megérte, átélte gyermeke halálát. Mennyi beszédes, ítélkezős szemmel nézve "hibának" tűnő jellemvonás, amelyekkel együtt mégis évezredek óta ünnepeljük ezt az igenis csodálatos családot!

A jászolban fekvő Jézus mindannyiunkat arra hív, hogy amikor családról, szexualitásról, életadásról gondolkodunk és szólunk, ezt ugyanazzal a lelkülettel próbáljuk tenni, amellyel Isten kifejezte irántunk való atyai szeretetét, amikor elküldte közénk fiát, a Megváltót.

Ez a cikk a Telex és a Szemlélek magazin együttműködésének keretében készült. Ha szívesen olvasna hasonló írásokat, kattintson a Szemlélek oldalára!

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!