Márki-Zay: Az elmúlt évtizedek egyik legkegyetlenebb megszorítócsomagját kapta karácsonyra az ország

2021. december 23. – 21:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Elmondom, mit kapott karácsonyra az ország: az elmúlt évtizedek egyik legkegyetlenebb megszorítócsomagját” – írta csütörtök este Facebook-oldalán Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay a Facebookra feltöltött videóban reagált a kormány közelmúltban hozott intézkedéseire: a lakossági kamatstopra, valamint a 755 milliárdos kiadáscsökkentő csomagra. Hogy hol spórol ennyit a kormány, arról ebben a cikkben írtunk részletesen.

„A legkorruptabb, a legszegényebb és a Covidban is a leghalálosabb ország Magyarország. Ez Orbán Viktor igazi öröksége” – mondta Márki-Zay, aki szerint még 2010 előtt sem volt ekkora bajban az ország, mint most. „Az infláció az egekben, 370 forint egy euró, a román bérek is megelőzték a magyart, miközben a költségvetés hatalmas hiánnyal küzd, a rendszer kegyeltjei pedig külföldre lapátolják a magyarok pénzét. 2021 karácsonyára ezt tették Magyarországgal” – írta Márki-Zay.

Szerinte „a gonosz és embertelen politika vezetett ide, ami a gyenge forintra, az alacsony bérekre, a munkavállalói jogok semmibevételére és egy vékony milliárdos kiváltságos kaszt támogatására épült”. Márki-Zay úgy véli, ennek a beismerése a szerdán bejelentett kiadáscsökkentő csomag, ami már a második egy héten belül. Néhány nappal korábban egy 350 milliárdos intézkedéscsomagot jelentett be a Pénzügyminisztérium.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely szintén azt írta csütörtök este a Facebook-oldalán, hogy Magyarország egy hatalmas megszorítócsomagot kapott karácsonyra az Orbán-kormánytól.

„Orbánék úgy viselkednek, mint Móricka, mindig ugyanaz jut eszükbe: ha megszorítás, akkor Budapest. A csak nagyvonalaiban, fontos részletek nélkül közzétett megszorítócsomag megnyirbálja az Egészséges Budapest Program forrásait, több mint 13 milliárd forintot vesz el a budapesti egészségügy fejlesztésétől” – írta Karácsony, aki szerint a kormány megszorítócsomagja világos értékválasztás.

„Nem csak arról van szó, hogy tovább büntetik a budapestieket, de arról, hogy a sok felesleges és pazarló presztízsberuházást fontosabbnak tartják az egészségnél, az emberéletnél. Az a kormány, amelyik itt és most, járvány idején, az általa tovább rombolt egészségügyből von ki újabb forrásokat, az bűnt követ el. Bűnhődnie is kell, legkésőbb a jövő évi választásokon” – írta a főpolgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!