A kiperelt dokumentumok bizonyítják, hogy a magyar szakemberek aggódtak a keleti vakcinák alkalmazása miatt

2021. december 21. – 07:24

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar szakembereknek is voltak aggályaik a kínai és az orosz vakcina alkalmazásával kapcsolatban – ez derül ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) dokumentumaiból. Az iratokat a Transparency International Magyarország perelte ki sikerrel, és a 24.hu közölt belőlük részleteket. Összefoglaltuk röviden a legfontosabb megállapításokat.

  • Itthon is tengerimalacokon próbálták ki a Szputnyik-V vakcinákat a hatóságok még január közepén. Az állatkísérletre mindössze két nappal azelőtt került sor, hogy az orosz oltóanyag megkapta az ideiglenes gyógyszer-alkalmazási engedélyt az OGYÉI-től.
  • Ugyanakkor ezek megnyugtató eredménnyel zárultak. „A vizsgálat során az állatok végig jó egészségi állapotúak voltak” – olvasható a jelentésben.
  • Az oroszországi vakcinagyárba bemehettek a magyar szakemberek, de „teljeskörű helyes gyártási gyakorlat megállapítására illetve ellenőrzésére nem volt lehetőség”.
  • Kínában január közepén jártak, a helyszíni ellenőrzés során tizennégy hiányosságot állapítottak meg. Több részletet kitakartak az ellenőrzésről készült dokumentumból.

A 24.hu megkérdezett egy szakértőt, aki a neve elhallgatását kérte. Az orvos-akadémikus azt mondta, hogy „a Sinopharm vakcina esetében az OGYÉI-engedélyezés és az NNK által az orvosi alkalmazások elindítása egyértelműen egy kormányhatározat következménye volt. Az engedélyezéskor sem a biztonságos gyártás, sem a széleskörű, hatékony és biztonságos alkalmazás kérdésében nem voltak egyértelmű információk, és sem az engedélyezéskor, sem az utánkövetésben nem történtek megfelelő hazai vizsgálatok”.

Januárban a Telex elsőként számolt be arról, hogy az OGYÉI annak ellenére adott vészhelyzeti engedélyt a Szputnyik V-nek, hogy a hatóság által felkért szakértők problémákat fogalmaztak meg a vakcinával szemben.

Magyarország nem éppen a transzparencia éllovasa a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos adatok közlésében, a vakcinák teljesítményével kapcsolatban pedig különösen rossz volt a helyzet, hiába kérte minden szakértő és a média is az ezzel kapcsolatos adatok közzétételét. Nemrég azonban megtört a jég: megjelent egy tanulmány, amely vakcinatípusra lebontva mutatja be, mennyire védenek Magyarországon a vakcinák a megfertőződés és a halálozás ellen. Erről itt írtunk részletesen>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!