Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki hamis ajánlásokkal lett képviselőjelölt a 2018-as választáson

2021. november 29. – 14:57

Másolás

Vágólapra másolva

Választási csalás miatt 10 hónap börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélt egy férfit a Tatabányai Törvényszék. A szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették – írja a Győri Fellebbviteli Főügyészség sajtóközleménye.

A vádirat szerint a választási csalás itt is hasonlóképpen zajlott, mint például Tolna megyében. A többszörösen bűntett előéletű férfi képviselőjelöltként szeretett volna indulni a 2018-as országgyűlési választáson, de a nyilvántartásba vételhez szükséges számú ajánlást nem tudta összegyűjteni. Az egyéni választókerületben a jelöltté váláshoz legalább ötszáz választópolgár ajánlása szükséges, az ajánlás ajánlóíven történik. Az ajánlóívre az ajánlást adó ráírja a nevét, és egyéb személyi adatait, majd ha megvan egy ív, akkor azon az ajánlást gyűjtő is feltünteti nevét és aláírását.

Mivel a férfi nem tudta összegyűjteni az ötszáz ajánlást, úgy döntött, hogy több száz hamis ajánlást szerez, amiket aztán a kérelmével együtt benyújtott a választási bizottsághoz. A férfit így már nyilvántartásba vették, az ezért járó támogatásról a pártja javára lemondott, az összeget a Magyar Államkincstár folyósította a pártnak. A párt azóta végelszámolás alatt áll.

Hasonló módszerrel épült fel az választási állami támogatásokra rámenő nagy kamupártbiznisz, amiről rengeteget írtunk mi is, például itt, itt vagy itt. De ha valaki még többet olvasna a témáról, a „kamupárt” gyűjtőcímkénkre kattintson.

A férfi ugyanebben a választási időszakban egy ismerősének is segített választási csalást elkövetni. A férfi megkért két nőt, hogy egy másik párt érdekében gyűjtött ajánlóívekről személyes adatokat másoljanak át, az ismerőse által képviselt párt részére kiadott ajánlóívekre. A férfi ismerőse a hamis ajánlásokat használta fel egyéni képviselőjelöltként történő nyilvántartásba vételéhez. A nyilvántartásba vétel után járó összeget a Magyar Államkincstár ennek a pártnak is folyósította. Ez a párt szintén végelszámolás alatt áll.

A Tatabányai Törvényszék a férfit választás rendje elleni bűntett, költségvetési csalás, bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása és többrendbeli felbujtóként elkövetett személyes adattal visszaélés miatt 10 hónap börtönbüntetésre és pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették, a pénzbüntetés megfizetésére pedig 20 havi részletfizetést engedélyeztek a számára.

Az első fokú ítélet ellen az ügyész a részletfizetés törvénysértő megállapítása, a férfi és védője pedig a felmentés érdekében fellebbeztek. A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a pénzbüntetés részletfizetésének törvényben írt feltétele ebben az esetben nem volt megállapítható, ezért annak mellőzését indítványozták. Szerintük a férfi büntetése – a nagyszámú bűncselekményre figyelemmel – arányos és szükséges. Másodfokon a Győri Ítélőtábla fog döntést hozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!