22 kamupárt ügyében még mindig tart a büntetőeljárás 2018 óta

2021. január 22. – 13:57

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 47 büntetőeljárás indult a 2018-as országgyűlési választásokon indult kamupártok miatt – válaszolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Szabad Európának.

Költségvetési csalás, választás rendje elleni bűncselekmény és magánokirat-hamisítás körében nyomoznak, jelenleg 22 büntetőeljárás van folyamatban.

10 büntetőeljárás iratait már vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

2013-ban vezették be a pártok kampányának állami támogatását, az indulás után akár többszáz millió forintos összeget markolhatnak fel.

Ezután rendesen meg is szaporodtak a kamupártok, amelyeket a választás előtt pár hónappal alapítanak, hogy felvegyék a jelöltállítás után automatikusan járó állami támogatást. A választás után pedig nem fizetik vissza az Államkincstárnak a pénzt, és gyakorlatilag elérhetetlenné válnak. Seres Mária és férje ellen például tavaly júniusban emeltek vádat, mert a 2014-es választáson 117 millió forint kampánypénzt csalhattak el.

A probléma az, hogy pártokat semmilyen előírás nem kötelezi arra, hogy komolyan vehető kampányelszámolást készítsenek, és azt nyilvánosságra hozzák.

A Transparency International Magyarország korrupcióellenes civil szervezetnek több mint két évig kellett pereskednie azért, hogy megkapja a 2018-as választásokon elindult képviselőjelöltek elszámolásait.

A dokumentumok alapján tíz politikai szervezetről lehet beazonosítani, hogy az állami támogatás megszerzéséért jött létre, vagyis kamupárt, ráadásul az államtól kapott kampánytámogatással nagyon kevéssé komolyan vehető módon számoltak el. (A Transparency jelentése itt érhető el.)

Ligeti Miklós, a Transparency igazgatója szerint azért is érthetetlen, hogy miért nem történt még a kampányfinanszírozással kapcsolatban vádemelés, mert a birtokukba jutott 2018-as kampányelszámolásokban jó néhány lehetséges elkövető név szerint is azonosítható, a kamupártok vezetői ráadásul közszereplők, akiknek az adatai ismertek a hatóságok számára.

Tavaly decemberben módosították a választási törvényt, de a K-Monitor és a Political Capital elemzései szerint az új jogszabályokkal sem akadályozták meg, hogy a 2022-es választáson is induljanak kamupártok, erről részletesebben itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!