Ügyészség: Nem a Belügyminisztérium vásárolta meg a Pegasust, így Kósa Lajos nem követett el bűncselekményt

2021. november 25. – 18:59

Másolás

Vágólapra másolva

Minősített adattal való visszaélés és hivatali visszaélés miatt jelentették fel Kósa Lajost, miután november elején a zárt bizottsági ülés után elismerte, hogy a Belügyminisztérium megvásárolta a Pegasus nevű kémszoftvert.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kevesebb mint két hét alatt lezárta az eljárást, és elutasította a két magánszemély feljelentését.

„Az ügyészség hivatalos tudomással bír arról, hogy a Belügyminisztérium Pegasus néven nem vásárolt szoftvert”

– olvasható az ügyészségi határozatban.

A feljelentés nem tartalmaz olyan konkrét adatot, tényt, amely azt támasztaná alá, hogy a fideszes országgyűlési képviselő minősített adatot tett volna jogosulatlan személyek részére hozzáférhetővé – írják. „Kósa Lajos országgyűlési képviselő nyilatkozatában ugyanis konkrét adatnak az tekinthető, hogy igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint a Belügyminisztérium beszerzője volt a Pegasus-szoftvernek.”

„Az, hogy a Belügyminisztérium megvásárolt a Pegasus-szoftvert – a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján – tényszerűen nem felel meg a valóságnak, így ez a valóságnak meg nem felelő adat nem minősülhet minősített adatnak, vagyis a nyilatkozat ezen részében a minősített adattal visszaélés bűncselekményének elkövetése kizárt.”

Kósa Lajos a honvédelmi és rendészeti bizottság november eleji ülése után válaszolt az újságírók kérdéseire. „A Pegasus szoftver beszerzője a Belügyminisztérium?” – tette fel a kérdést az RTL Híradó újságírója, amire Kósa határozottan azt válaszolta, hogy igen. A Fidesz alelnöke szerint a vásárlásban nincs semmi kivetnivaló, az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, amihez bírói, igazságügyi miniszteri engedélyt kaptak. A bizottsági ülés anyagát 2050-ig titkosították.

Stummer: Igaza van az ügyészségnek, de a kormány megvásárolta az eszközt

A jobbikos Stummer János később Facebookon megerősítette, hogy igazat mondott Kósa, a nemzetbiztonsági bizottság elnökeként ő is látta a szerződést. A fideszes képviselő Stummer szerint minősített információt hozott nyilvánosságra, ezzel bűncselekményt követett el, és a jogszabály szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. „Most akkor mindkettőnket elvisznek, vagy egyikőnket sem? Hogyan lesz, belügyminiszter úr? Én mindenesetre megteszem a szükséges jogi lépéseket” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében november elején Stummer.

„Igaza van az ügyészségnek, és fenntartom a korábban nyilvánosságra hozott álláspontomat”

– mondta Stummer János a Telexnek csütörtök este. Ismét megerősítette, hogy látta a kémszoftver beszerzésről szóló szerződést.

„Magyarország kormánya megvásárolta ezt az eszközt.”

Azt azonban nem árulta el a Jobbik országgyűlési képviselője, hogy melyik szerv neve szerepelt a szerződésben. Azt viszont az ügyészségi határozat után már biztosan tudjuk, hogy nem a Belügyminisztérium volt az.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságában december 9-én lesz Pintér Sándor és Szijjártó Péter éves meghallgatása, Stummer azt ígérte, központi téma lesz a Pegasus-kémszoftver.

A Belügyminisztérium Kósa novemberi elszólása után csak annyit közölt lapunkkal, hogy „Magyarország demokratikus jogállam, nemzetbiztonsági és bűnüldöző szolgálatai 2010. május 29. óta illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak és járnak el, ahogy teszik ezt a jövőben is”.

Kósa nyilatkozatának nem mindenki örült a pártjában, de több hónap után sikerült megszólaltatni Völner Pált, akiről Varga Judit azt állította, hogy ő engedélyezi a titkos megfigyeléseket.

Júliusban jelent meg a Telexen a Direkt36 tényfeltáró cikksorozata, amiben egy nemzetközi újságírókból álló csoporttal bemutatták, hogy több mint 50 országban, köztük Magyarországon is megfigyelésre használták az izraeli NSO kémszoftverét, a Pegasust. A célpontok között nagy számban szerepeltek újságírók és jogvédők is, de az is kiderült, hogy Emmanuel Macront is lehallgatták a szoftver segítségével.

Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük újságírókét, ellenzéki politikusokét és üzletemberekét. Némelyikük telefonjának vizsgálata során kiderült, hogy valóban feltörték a készüléküket.

A gyártó szerint a programot csak és kizárólag állami szerveknek adják el, és csak terroristák, bűnözők megfigyelésére készítették

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!