Vizsgálóbizottságot állíthat fel a főváros a Városháza eladásáról szóló hírek miatt

2021. november 24. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálóbizottság felállítását tervezi a fővárosi önkormányzat a Városháza eladásáról szóló hírek miatt – közölte Gy. Németh Erzsébet a Spirit FM-nek adott interjúban.

„Én azt tudom mondani, hogy a Városházát nem kívánjuk eladni, nem kívántuk eladni, és a közeljövőben sem fogjuk eladni. Szó nincs ilyen tervről” – idézte az ATV a főpolgármester-helyettes nyilatkozatát.

A Városháza-ügyet Gy. Németh szerint a Fidesz fújta fel, amely a parlamentben egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. A főpolgármester helyettesének „tudomása szerint” Karácsony is támogatja a vizsgálóbizottság létrehozását. „Mégpedig azon egy fő okból, hogy ha már az ellenzék az Országgyűlésben azt követeli, hogy a felmerült ügyekben legyen vizsgálóbizottság, akkor ugyanezt városvezetőként mi is el kell, hogy fogadjuk és meg kell, hogy tegyük.”

Miről szól a Városháza ügy?

  • November 4-én furcsa szerződésből szivárgott ki két oldal az Index portálon. Egy ingatlaniroda és egy, ma már kényszertörlési eljárás alatt álló cég a Városháza épületéről kötött valamilyen megállapodást, írtuk.
  • Karácsony Gergely főpolgármester hamar reagált a cikkre, amelynek tényállítása szerinte mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök” megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. A főpolgármester hozzátette, nem tudják, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek, az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.
  • Másnap Karácsony feljelentést tett az ügyben. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte, szerinte is nonszensz hogy lett volna eladási szándék.
  • November 9-én újabb hangfelvétel szivárgott ki, amely alapján úgy tűnik, mégis volt olyan időszak, amikor a főváros a Városháza épülete eladásának lehetőségét vizsgálta.
  • Felmerült, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője, Barts J. Balázs eljárt egy ilyen verzió ismertetésének ügyében. Karácsony magyarázatot kért Bartstól, majd fegyelmiben részesítette.
  • Később Bajnai Gordonról is kikerült egy nyári felvétel, amelyen valakivel a Városházáról beszél – jelezve, hogy ő az ügybe nem folyik bele, de tudomása szerint gondolkodik a városvezetés az épület racionális hasznosításán, ám ezt a volt kormányfő csak politikai konszenzussal tartja elképzelhetőnek.

Az, hogy a 150 éves, eredetileg kaszárnyának épült és nem is teljes egészében megvalósult épülettel valamit kezdene a főváros, már a 2000-es években is felmerült. 2008-ban egy nemzetközi pályázatot is kiírtak, amelynek győztese Erick van Egeraat építészirodája lett. A korábbi átalakítási tervekről itt olvashatja cikkünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!