Tarlós szerint Karácsony úgy hazudott, hogy megpróbált úgy tenni, mintha nem hazudna

2021. november 9. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest egykori főpolgármestere, Tarlós István volt hétfő este a vendég a Hír TV Napi aktuális című műsorában, ahol a Városháza állítólagos ingatlankavarási ügyéről beszélt, főleg arról a kijelentésről, hogy az egész ügy még az ő korszakában kezdődött, de hosszan részletezte véleményét Karácsony Gergelyről, a város jelenlegi főpolgármesteréről is.

Az elég zavaros ügyről egyelőre annyit tudni biztosan, hogy az Indexen megjelent egy állítólagos szerződés, amiben két magáncég, a Northern Rock Kft. nevű, amúgy alkalmazott és bevétel nélküli, immár kényszertörlési eljárás alatt álló cég, valamint a Beák és társa Ingatlaniroda kötöttek egy megállapodást 1,15 millió euróról, amelyben a Főpolgármesteri Hivatalra mint a megállapodás tárgyára hivatkoznak.

A zűrzavar fokozódott egy videó megjelenésével, amiben egy Anonymous-maszkos figura bemond egy helyrajzi számot, ami egy XXII. kerületi ingatlannak felel meg, és amit az önkormányzat 2020-ban eladott a Grébics Ingatlan Zrt.-nek 101,6 millió forintért.

A főpolgármesteri hivatal még pénteken napközben reagált ezekre az információkra, közleményben elmondták, hogy a közgyűlés 2019. március 27-én, még az előző önkormányzati ciklusban döntött arról, hogy a budafoki ingatlant eladják. A közleményt azzal zárták, hogy

„egy olyan ingatlanértékesítést, amely Tarlós István ideje alatt indult, ahol a vevő a NER-hez ezer szállal kötődik, amelyet a Fidesz által javasolt bizottsági tagok is támogattak, és amivel szemben a budafoki fideszes városvezetésnek sem volt kifogása, ellenben minden szempontból átlátható és korrekt volt, nehéz baloldali korrupciós ügyként tálalni. Főleg, hogy ehhez a lakájmédia egy olyan hangfelvételt használ, amin a szövegből kikövetkeztethetően Tombor András egykori munkatársa beszél. Gratulálunk.”

(Tombor András fideszes háttérember, többek között a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium alapítója.)

Tarlós most a Hír TV-ben azokra a vádakra reagált, miszerint az ingatlan eladását még az ő korszakában kezdték meg. Az egykori főpolgármester szerint ugyan a telek 2015 óta elvileg eladható volt, a pályázatot a jelenlegi önkormányzat írta ki 2020 áprilisában, a vevő az igényét pedig 2020 júniusában jelentette be. Tarlós azt is elmondja, hogy ő nem akar Tombor Andrással foglalkozni.

Tarlós a Városháza épületének potenciális eladásáról elmondta, hogy szerinte rendeletmódosítás nélkül nem tudná eladni a főváros. Az épületegyüttes felújítására pont most írták ki a pályázatot, erről itt írtunk.

Tarlós az interjú jelentős részében próbálja máshogy és más szavakkal elmondani, hogy Karácsony Gergely hazudik:

  • Szerinte Karácsony úgy hazudott, hogy megpróbált úgy tenni, mintha nem hazudna.
  • Szerinte Karácsony Gergely mindig hajlamos volt a hazudozásra, például a zuglói parkolás ügyében.
  • Szerinte „mint a szirakúzai könnyező Madonna, olyan ábrázatot lövell a közönsége irányába az ártatlanság szobraként, de hát ettől a hazugság hazugság marad”.

Az interjú egy adott pontján a háttérben lévő vetített Karácsony-képhez is beszél, amit meg is magyaráz: azért néz oda, mert ott van a főpolgármester. Tarlós elmondja, hogy ugye az is kiderült, hogy Karácsony leszerepelt az előválasztáson, és nem is biztos, hogy önszántából lépett vissza. Azt viszont egy adott ponton tisztázza, hogy a mondandójával nem üzen senkinek.

A beszélgetést itt lehet visszanézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!