Megérkeztek a sportszerű gratulációk is

2021. szeptember 30. – 12:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy előválasztáshoz méltó módon a vesztes jelöltek az előválasztási folyamatot, a szervezők és saját csapatuk teljesítményét méltatva gratuláltak a győztesnek, és támogatóikat is összefogásra szólították fel a 2022-es megmérettetésre.

A momentumos Paróczai Anikó, aki lebuktatta Kránitz Krisztián egykori kispesti MSZP-s vagyonkezelő be nem vallott spanyol villáját (a botrány ugyan megakadt az ügyészségnél, viszont lendületet adott Paróczai politikai karrierjének) a várakozások ellenére csak a harmadik helyet érte el. Posztja szerint telefonon gratulált a jelöltséget elnyerő DK-s Arató Gergelynek, és leszögezte, „Minden támogatásom az övé!” A 28 éves Paróczai az előválasztás egyik pozitívumaként hozta fel azt is, hogy „sikerült bebizonyítanunk: egy fiatal nő is lehet érdemi kihívója a rutinos, tapasztalt, profi politikusoknak”.

Fotó: Paróczai Anikó / Facebook
Fotó: Paróczai Anikó / Facebook

Csordás Anett civil aktivista (aki sérült gyerekekért folytatott lobbitevékenységéről a Telexnek is beszélt) – a Pikó Andrást a polgármesteri székhez segítő C8 nevű józsefvárosi szervezet és a Momentum jelöltjeként – négy jelölt közül a második lett a Mérce-alapító Jámbor András mögött, a kiposztolt borongós kép ellenére „óriási siker”-ként értékelte eredményét, és azt írta:

Köszönöm a többi jelöltnek, Demeter Mártanak, Manhalter Dánielnek és Jámbor Andrásnak azt, hogy ilyen nagyszerű küzdelemben versenghettünk egymással! Szívből gratulálok Jámbor András győzelméhez és azt kérem az engem támogatóktól, hogy segítsék őt 2022-ben annak érdekében, hogy együtt győzhessük le a Fideszt!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!