Jelentem, megszületett az ellenzéki összefogás!

2021. október 1. – 00:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Előválasztási Bizottság szavazatszámlálást lezáró tájékoztatóján elhangzott, hatalmas erőfeszítés volt az előválasztás megszervezése, lebonyolítása, de

ennek eredményeképp lehet 2010 után újra tisztességes választást rendezni Magyarországon.

A tagok köszönetet mondtak a szavazóknak, a több ezer önkéntesnek, a civil- és pártaktivistáknak, hogy segítettek Magyarország első ellenzéki előválasztásában, külön kiemelték az aHang és a Számoljuk Együtt Mozgalom hozzájárulását, illetve az önkéntes-, illetve pártok által alkalmazott informatikusokat, akik a múlt szombati hekkertámadást követően segítettek helyrehozni az informatikai rendszert. Konklúzióként pedig elhangzott, hogy az első forduló következményeképp

Jelentem, megszületett az ellenzéki összefogás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!