Mészáros Lőrinccel közös cége után saját alapítványa is lett Várkonyi Andreának

2021. szeptember 21. – 08:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jelek szerint újabb érdekeltséggel gyarapodott Várkonyi Andrea portfóliója, a cégpapírok alapján ugyanis nemrég új szervezet költözött a Mészáros Lőrinchez és Vida Józsefhez kötődő Andrássy úti villaépületbe, melynek kuratóriumi elnöke nem más mint Mészáros leendő felesége – vette észre az mfor.hu.

A nyáron létrehozott civil szervezet az Alapítvány az innovatív oktatásért névre hallgat, június 18-án alapították, július 31-én pedig a Fővárosi Törvényszék elrendelte a szervezet nyilvántartásba vételét is. A szervezet, melynek Várkonyi Andrea a kuratóriumi elnöke, szeptember 9-én költözött be a Mészároshoz köthető épületbe. A szervezet nem meglepő módon az oktatáshoz kötődik, a célja egészen pontosan

köznevelési vagy szakképzési intézmény oktatástechnológiai, infrastrukturális fejlesztése, dolgozó pedagógusainak szakmai fejlődésének támogatása, a tanulók tehetséggondozása vagy felzárkóztató esélyteremtése, továbbá hazai és határon túli tudásmegosztásának támogatása.

Várkonyi mellett két bejegyzett képviselőről lehet még tudni, az egyik Horváth Ádám, a másik pedig Szentes Richárd, műsorvezető, kreatív producer, szerkesztő-rendező, aki korábban dolgozott az Echo TV-nél (később HírTV), 2019-től pedig az Ozone TV-nél.

Várkonyinak idén nem ez az első olyan cége, amely Mészáros Lőrinc palotájába költözött. A Whitedog Media Kft.-ről januárban derült ki ugyanez, majd nem sokkal később már arról szóltak a hírek, hogy szárnyal a cég, amely hogy, hogy nem, a Mészáros-csoport társadalmi felelősségvállalási programjának keretében elindított High Tech Suli pályázaton dolgozott. A tavaly szeptemberben alapított kommunikációs cégből Várkonyi Andrea idén nyáron 35 millió forintot vehetett ki. A kitűzött célok alapján a most létrehozott alapítvány is folytathat majd hasonló jótékony tevékenységet.

Várkonyi a saját cégei mellett Mészáros Lőrinccel is osztozkodik, nemrég derült ki, hogy az idén júliusban alapított Ekho Belvedere Kft.-nek augusztus 31-étől Mészáros Lőrinc és párja, Várkonyi Andrea lettek az új tulajdonosai, a cégbírósági papírok alapján 50-50 százalékban osztoznak a társaságon. A menedzsmentben pedig a több Mészáros-cég vezetésében is szerepet vállaló Gombai Gabriella helyére Mészáros Lőrinc ült be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!