Orbán Hatvanpusztáról: Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba

2021. szeptember 20. – 12:58

frissítve

Orbán Hatvanpusztáról: Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba
A parlament első őszi ülése 2021. szeptember 20-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követtük a parlament őszi ülésszakának első napját, amin Orbán Viktor is felszólalt, a képviselők pedig őt kérdezték az azonnali kérdések órájában, ahol szóba került a Pegasus-ügy, a hatvanpusztai birtok és Fudan is.

„Önökben láthatóan nincs felelősségérzet” – kezdte az LMP-s Keresztes László Lóránt a reakcióját. Keresztes szerint Orbán kihagyta a beszédéből, hogy az önkormányzatokat megszorításokkal sanyargatták, és „tovább rohasztották az emberek számára legfontosabb közszolgáltatásokat”, vagy azt, hogy az egyetemeket alapítványokba szervezték ki, a Fudan Egyetemmel pedig a magyar embereket adósítják el.

Az LMP-s politikus ezután arról beszélt, a Fidesz tizenegy éve kormányoz, de eredményes kormányzás helyett propagandát folytatnak, most meg az ellenzék ellen gyűjtenek aláírásokat.

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint nem hallottunk Orbán beszédében a járvány miatt meghalt 30 ezer emberről, ami világrekordhoz közeli szám. Az oltások lakosságarányos számában már rég lehagyott minket Európa nagy része, erről sem hallottunk. Nem hallottunk arról sem, hogy ápolók és orvosok ezrei hagyták el a magyar egészségügyet.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A jövedelmi egyenlőtlenségek pedig nagyot nőttek, a leggazdagabbak sokkal gazdagabbak, mint a járvány előtt, a magyarok 60 százaléka azonban nem részesült a magyar gazdasági növekedésből. A nyugdíjak nagyon elértéktelenedtek. És a termelékenység is csökkent, romlott az ország versenyképessége. Az államadósság az egekben, a forint pedig tragikus állapotban van. Lakhatási válság van az országban, nincs bérlakásépítés. Hatalomféltésből pedig megfigyelnek ellenzékieket és újságírókat. Mindezek miatt van szükség kormányváltásra.

A miniszterelnök-helyettesnek sincs megengedve, hogy bekiabáljon, amíg más beszél – mondta Semjénnek az ülést vezető Kövér.

Szabó szerint a nyugdíjasokat érintő rekordinflációról sem beszélt Orbán, pedig ma kevesebbet ér egy nyugdíj, mint egy évvel ezelőtt, mellette az élelmiszerárak is nagyot emelkedtek, „miközben a lánya, Orbán Ráhel kétszázezres karórában” járkál, mondta Szabó.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Elég volt az ön által épített tolvaj, korrupt, gazember kormányzásból”, és Karácsony Gergely kormányra jutása után elszámolnak vele – mondta végül a párbeszédes politikus, aki szerint „tudjuk, hogy rettegnek Karácsonytól”. Utóbbi egy kisebb nevetést váltott ki a kormánypártok oldaláról.

A kormány voodoobábukkal játszik, kezdte Szabó Tímea a felszólalását, majd azt kérdezte Orbántól, miért nem beszélt például a Pegasus-ügyről, a közpénzlenyúlásokról, a Fudan Egyetemről.

„Ön nem egy tisztességes világot épített az elmúlt tizenegy évben, hanem egy alvilágot” – mondta Szabó.

A házelnök ezután Szabó Tímeának adta át a szót.

A kormány az általa teremtett démonokkal küzd, emiatt romlásnak indul – mondta a DK elnöke. A kormány démonként küzd egy 91 éves emberrel (Soros Györggyel). Démonként küzd brüsszeli öltönyös emberekkel és Gyurcsánnyal is. És azokkal is, akik szabadon szeretnének szeretni. A démonokkal való küzdelemtől nem fog felemelkedni az ország – hangsúlyozta Gyurcsány. „E mögött a mentalitás mögött végzetes önbizalomhiány áll, és a félelem egy az önökénél összetettebb, színesebb világgal szemben. Menekülni nem tudnak ez elől, ezért inkább belekötnek.”

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Egy ilyen kormányfőnek „párttitkár-mentalitása” van. Egy ilyen kormányfő képtelen elfogadni, hogy a haza sokszínű. Ez a politika a nyugati világ szélére sodorja az országot. Miért nem kérdezték meg a nemzeti konzultációban, hogy a magyarok akarják-e ezt az Alaptörvényt, vagy akarják-e bővíteni Paksot, esetleg akarnak-e Fudan Egyetemet. Nem akarnak. De ezeket nem kérdezték meg, mert gyávák ehhez – mondta a volt kormányfő. „Sokan szeretnék önt elzavarni, és magukat, ország és nemzetrontókat, hazaárulókat el kell küldeni oda, ahová valók” – mondta Gyurcsány Orbánnak.

Az új magyar–orosz gázszállítási szerződés 15 évre szól, október 1-jén lép hatályba. Ez „biztonságos ellátást ad” Ausztria, Szerbia mellé, mert „a bizonytalan Ukrajnát mellőzhetjük”, mondta Orbán. A kormány ezért szerinte képes lesz fenntartani hosszú távon a rezsicsökkentést.

Követeljük, hogy az Európai Bizottság hagyjon fel a tagállomok közötti részrehajló politikájával, emiatt nem kerülhet versenyhátrányba Magyarország. A fejlesztési pénzek késleltetése miatt Magyarország saját erőből előfinanszírozza a tervezett projekteket, ezért vettünk fel hitelt a nemzetközi pénzpiacokon. Magyarország háromszorosára növelte az aranytartalékát, nálunk a legmagasabb az egy főre jutó aranytartalék az EU-ban.

Követeléseik abszurdak, és ellenkeznek azzal a magyar közfelfogással, hogy a gyerekek szexuális nevelése kizárólag a szülők feladata. Ebben a kérdésben a végső szót a magyarok fogják kimondani az erről szóló népszavazáson. Brüsszel nem kíváncsi az emberek véleményére, nem várja meg a népszavazás eredményét, hanem már most zsarol és követelőzik, bele akarnak szólni a dolgainkba, pedig erre nem adott nekik senki felhatalmazást.

A balkáni útvonal újra megtelt migránsokkal, őket a Soros-szervezetek segítik, mondta Orbán.

Idén eddig több mint 70 ezer határsértőt kaptak el, tette hozzá a miniszterelnök, aki szerint „a tendencia világos, nem érdemes magunkat illúzióba ringatnunk”.

„Brüsszelből rendszeresen hátba lövik Magyarországot”, de a kormány nem enged, megvédi a határokat Orbán szerint. A menekülteket továbbengedik Németországba, ha azt kérik, tette hozzá.

Orbán az afgán misszióról is beszélt, arról, hogy az amerikaiak a döntésükkel veszélyes helyzetet idéztek elő. A magyar katonák feladata volt, hogy a magyarokat és az őket segítő afgánokat kimenekítsék, ezért pedig elismerést érdemelnek.

Az afganisztáni helyzet miatt viszont újra tömeges migráció jöhet, tette hozzá Orbán.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

1 millió 423 ezer válasz jött a nemzeti konzultációra, ezt köszöni a kormány. Már döntés is született az egyik témakörben, a moratóriumot már meghosszabbították a rászorulók számára. Jövőre vissza fogják téríteni az idei szja-t a gyereket nevelőknek. Emellett adó-visszatérítésben részesülnek a kisvállalkozók és a katázók is, ők a befizetett adó negyedét kapják majd vissza. A kormány visszaépíti a 13. havi nyugdíjat is, és a többi, közelmúltban bejelentett juttatást is elismételte a kormányfő.

Ha év végéig „nagyobb baleset nem történik”, akkor meglesz az 5,5 százalékos gazdasági növekedés idén. 4,7 milliónál is többen dolgoznak jelenleg az országban, a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak ennyien. 11 év alatt közel egymillió új munkahely jött létre, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatástól, sőt, a gazdaságban inkább már munkaerőhiány van. A kormány 270 ezer munkahelyet védett meg a válság alatt.

Három hullámmal a hátunk mögött tudjuk, hogy mi működik a vírus ellen. A korlátozások és a maszkhasználat nem oldja meg a problémákat. Csak az oltás jelenthet megfelelő védelmet. Két oltás is védelmet nyújt, de a harmadik oltás is „jobb, ha van, mint ha nincs”. Eddig 525 ezren vették fel a harmadik oltást – kezdte beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Akik nincsenek beoltva, azok az életüket kockáztatják. Van elegendő oltóanyag, gyógyszer és kórházi kapacitás. A kormány kezdeményezi a rendkívüli jogrend év végéig történő meghosszabbítását.

Legalábbis ezt mondta pénteken Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök akkor arról beszélt, az első, nemzeti konzultációból következő döntést már meghozták – ezt a hitelmoratóriumot érinti, amiről itt írtunk bővebben –, hétfőn pedig a parlamentben újabbakat is bejelentenek. Orbán minderről pénteken azt mondta, a konzultációkból tudja, hogy mi a fontos az embereknek, „ezért tudom az egész ország álláspontját képviselni Brüsszelben”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!