Orbán a pápalátogatásról: Kerültük azokat a kérdéseket, amiben nem értünk egyet

Legfontosabb

2021. szeptember 17. – 07:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét a Kossuth rádióban mondja el a szokásos, péntek reggeli, interjú formájú nyilatkozatát Orbán Viktor miniszterelnök. Kövesse élő közvetítésünket!

Miről beszélgettek Ferenc pápával? – érkezett a kérdés. Rossz ízlésről tanúskodik, aki arról beszél, hogy a pápa mennyi ideig volt itt – mondta Orbán. A pápa meg akart minket látogatni, fontosak vagyunk neki. Ez felértékeli Magyarországot. „Kerültük azokat a kérdéseket, amiben nem értünk egyet” – mondta, ilyen volt például a migráció kérdése. Ezt nem hozták szóba. Egyetértenek viszont a családok kérdésében. Keményen fogalmazott a pápa, azt mondta, hogy nem lehet relativizálni a család kérdését, azt mondta, hogy a család az apából, anyából és gyerekekből áll, és pont. Biztatott minket, hogy folytassuk a családpolitikánkat.

A kormányfő nem akar senkit lebeszélni a maszkviselésről, de nem ez a kulcs, hanem az oltás. Arra biztat mindenkit, hogy oltassa be magát. Az elszigetelés, a karantén stb. nem oldja meg a problémánkat, csak az oltás segít. A harmadik oltást is érdemes felvenni, mert akkor valóban nagyon kicsi a megfertőződés esélye. Akinek krónikus vagy daganatos betegsége van, azt különösen biztatja, de mindenki mást is. A kormány nem teheti általánosan kötelezővé az oltást, „mert ezt a magyar ember gyomra nem veszi be”. De fontos, hogy minél többen legyenek beoltva.

Nálunk a pénz munkából van a fejlesztésekre. Nincsenek ásványkincsek ebben az országban, ezeket a területeket Trianon idején elvették tőlünk. Csak abból élhetünk meg, amiért megdolgozunk. Segélyre nem lehet építeni az országot, mert csődbe megyünk. Ha dolgozunk, akkor van pénz. 2010 után a gyurcsányi segélyalapú gazdaság után munkaalapú társadalom jött létre. MA többen dolgoznak az országban, mint bármikor 1990 után.

EU-s forrásokból jön ide pénz, de ha ebből levonjuk azt, amit a nyugati cégek kivisznek aztán innen, akkor negatív irányban van a mérleg nyelve. Az EU-ban azért kell ott lennünk, mert csak így tudjuk eladni a nyugati piacon az itt, a mi munkánkkal előállított termékeket. Nem azért mert támogatás érkezik onnan. De az LMBTQ-témában nem szabad engednünk Brüsszelnek. Ne mehessenek be a propagandisták az iskolákba! Ezért nem adja oda Brüsszel a újraindítási pénzeket, mert ezt akarják.

A nemzeti konzultáció azért is fontos, hogy megkérdezzük az embereket az életünket érintő fontos dolgokról, és most nem úgy fog folytatódni az emberek élete, mint ahogy a járvány előtt volt. Nehéz évtized előtt állunk. A migráció és a járványok kora fog következni. Ilyenkor jó, ha az emberek el tudják mondani, hogy mihez ragaszkodnak. Ezért jó, hogy beszéltünk a minimálbérről, arról, hogy legyen-e saját vakcinagyár, és kellett beszélni a családokról is, hiszen ebben az ügyben is kihívások fognak minket érni az EU felől. Brüsszel azt akarja, hogy a gyerekek nevelése a szülőktől átkerüljön a politikai aktivisták kezébe. De ki kell állnunk ez ellen. A konzultációk révén én tudom, hogy mi a fontos az embereknek – mondta Orbán, ezért tudom az egész ország álláspontját képviselni Brüsszelben.

A gazdasági kérdések tekintetében pedig fontos elmondani, hogy a magyar gazdaság gyorsítópályára lép, bizonyos intézkedésekre szükség volt, hogy sikerüljön év végére az 5,5 százalék feletti növekedés. Ez magától nem ment volna. És ha sikerül elérni ezt az 5,5 százalékos eredményt, akkor valóban adómentessé lehet tenni a fiatalok jövedelmét, és valóban lehet adni nyugdíjprémiumot, stb.

Most zárult a legutóbbi, részben a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultáció, megvannak az eredmények. A nemzeti konzultáció fontos gyakorlata lett a magyar politikának. Nem csak négyévente kell megkérdezni – választások formájában – az embereket. Nagyon nagy sikerrel vezette be ezt a nemzeti kormány 2010 után, az Alaptörvény is részben ezért állja az idők viharát – mondta a miniszterelnök.

Az őszödi beszéd egy dermesztő dolog volt, de a legdermesztőbb, hogy még ma is aktív a magyar politikában az az ember, aki akkor ezeket a dolgokat mondta, és csődbe vitte az országot. Még ma is ugyanez az ember a baloldal vezetője. Ez nem a múlt, hanem a velünk élő múlt, ami állandóan vissza akar térni. Véresre vertek 2006-ban embereket, de gazdasági megszorítások is követték mindezt. Elvették a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatási rendszert, háromszorosára emelték a gáz árát és csődbe vitték az országot stb., csak azért, hogy a hazugsággal megszerzett hatalmat megtarthassák – kezdte pénteki interjúját Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából beszélt erről. De a konzervatív kormány azóta ezeket helyreállította: visszaadtuk amit ők elvettek – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor tíz éve szinte kizárólag csak a kormányközeli sajtónak ad interjút, a Kossuth rádióban rendszeresen szólal meg péntekenként.

A közszolgálati rádiónak adott interjúkban váratlan, meglepő kérdések nem hangzanak el, ráadásul a kérdések sokszor leginkább állítások. A kormányfő maga mondta el 2019-ben, miért nem áll szóba nem baráti sajtóval: szerinte egy interjú nem bikaviadal, és máshogy is el tud jutni a választókhoz.

Orbán 2019 elején azt hangoztatta, hogy Magyarországon baloldali, liberális és kormányellenes médiatöbbség van, majd tavaly ősszel Olaszországban már arra utalt, mintha ez kiegyenlítődött volna: „ha a magyar médiára vetünk egy pillantást, akkor a baloldalnak maximum 60, de inkább csak 50 százaléka van, és a keresztény-konzervatív jobboldalnak szintén 40-50 százaléka van”.

A magyar média helyzetéről itt olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!