Orbán Hatvanpusztáról: Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba

2021. szeptember 20. – 12:58

frissítve

Orbán Hatvanpusztáról: Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba
A parlament első őszi ülése 2021. szeptember 20-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követtük a parlament őszi ülésszakának első napját, amin Orbán Viktor is felszólalt, a képviselők pedig őt kérdezték az azonnali kérdések órájában, ahol szóba került a Pegasus-ügy, a hatvanpusztai birtok és Fudan is.

Vége az azonnali kérdések órájának, ezzel pedig a tudósításunknak is.

A jobbikos Szilágyi György felemlegette, hogy Orbán az egyik posztjában azt írta a Facebookon, szereti az angol humort. Szilágyi szerint az is egy vicc volt, amikor Orbán azt mondta, „sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek”. Szilágyi ezután azt mondta „hát a vagyonnyilatkozata szerint nem vagyonos, ellenben mindenki tudja, hogy ön vonzódik a luxushoz, luxus magángépekkel jár meccsekre”, legjobb barátját, Mészáros Lőrincet pedig „a leggazdagabb magyarrá tette, de azt is mindenki tudja, ön rendelkezik a vagyon felett”.

De van egy fontos kérdés még: miből telik egy „kacsalábon forgó kastély építésére Hatvanpusztán?”

Orbán Viktor szerint „többedszer próbál meg provokálni, most sem sikerül. Harminc éve a nyilvánosság előtt élek, minden kiolvasható a vagyonnyilatkozatomból”, az üzleti élethez nincs köze, „én pedig itt maradok a parlamentben”, mondta.

Hatvanpusztáról pedig azt mondta: „Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba”, utalt arra, hogy korábban is azt mondta, Hatvanpusztán az apja építkezik.

  • Vállalja-e a felelősséget a 30 ezer Covid-halottért?
  • Mit szól ahhoz, hogy az előválasztásról nem adott hírt az MTI?
  • Ha nem volt semmilyen törvénytelenség az ellenzékiek és az újságírók megfigyelésekor a Pegasus-ügyben, akkor miért titkosították a hétfői nemzetbiztonsági ülés tartalmát?
  • Támogatja-e, hogy a Diákváros megépüljön?

Ezt a négy kérdést tette fel a parlamentben Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a kormányfőnek. Orbán azt mondta, halottak hozzátartozóinak érzelmeivel játszani, és ezt politikai játszmára felhasználni ízléstelen, így ebben nem vesz részt.

Tordai Bence – Fotó: Huszti István / Telex
Tordai Bence – Fotó: Huszti István / Telex

Az, hogy az MTI nem tudósított az előválasztásról, az „kedvez az ellenzéknek” – mondta Orbán, amire nagy derültség tört ki a fideszes képviselők körében.

Nagyon helyes, hogy három hónapos az álláskeresési járadék, utána van lehetőség közmunkára.

Tordai szerint Orbán gyáva, elviccel egy nyilvánvaló törvénysértést az MTI esetében. És a Pegasussal kapcsolatos titkolózás is gyávaságra vall.

Az LMP-s Csárdi Antal azt javasolta a miniszterelnöknek, menjen el egy piacra, és nézze meg, mennyivel emelkedtek az alapvető élelmiszerek árai. „Elszabadult az infláció, és van a kormánynak eszköze ennek a tehernek a csökkentésére”, mondta a képviselő.

Orbán Viktor erre úgy reagált, komolyan veszi Csárdi felszólalását, mert ő egy élelmiszer-kereskedő, de tájékoztatja arról, hogy több élelmiszer áfáját lecsökkentették: tej, tojás, hal, marha, szóval „láthatja, igyekszünk”.

Csárdi szerint ez nem elég, a zöldségek, gyümölcsök, rizs áfáját is le kéne csökkenteni.

Orbán úgy reagált, azért választották az említett élelmiszerfajtákat, mert úgy látták, a magyar emberek azokat fogyasztották leginkább, de mindent egyszerre nem lehet, most a munkaadókról tárgyalnak.

Miért adósítják el minden eddiginél jobban az országot? – tette fel a kérdést a DK-s képviselő. Csak 2016 után kezdett csökkenni az államdósság, majd a Covid-válság miatti nagy hiányok okán nagyon megugrott az államadósság – sorolta Varju László. Önök ellopják a pénzünket! Felszólítom, ne adósítsák el a magyar embereket!

Orbán azt válaszolta: az ön beszéde kommunista beszéd. Ők csinálták azt, hogy amit elkövettek, azt ráfogták a másikra. A 2010 előtti baloldali kormányok adósították el Magyarországot, és ami nagyon fontos: a 2010 utáni kormányok nagyon lecsökkentették a külföldi devizában fennálló adósságot, ami nagy könnyebbséget jelent a magyar adófizetőknek.

Varju azt kérte a miniszterelnöktől, hagyják abba a költekezést, vágják vissza a kiadásokat. Orbán viszontválaszában azt mondta: nem tudják abbahagyni a költekezést, mert akkor nem lesznek béremelések, nem lesz 13. havi nyugdíj, nem lesz adóvisszatérítés, stb. Márpedig ezekre szükség van a kormányfő szerint.

Az MSZP-javaslatát nem szavazzák meg, mert „épelméjű ember nem szavaz meg egy olyan javaslatot, ami egyszer már tönkretette Magyarországot”, egyébként pedig nagyon helyesen olyan az adórendszer ma az országban, hogy aki tízszer többet keres, az tízszer többet adózik.

Az MSZP-s Tóth Bertalan arról beszélt Orbánnak, a magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az unióban, ma kétmillióan élnek létminimum alatt az országban, ez pedig a Fidesz-kormány szégyene. Ezután azt mondta, az MSZP azt vallja, hogy a minimálbéreseket ne adóztassák meg.

Orbán erre úgy reagált, arra az egyszerű tényre akarja felhívni a figyelmét, hogy 2022. január 1-jétől nagyobb lesz a minimálbér, mint a Gyurcsány-kormány alatt az átlagbér. „A puding próbája az evés, önöknél csődbe ment Magyarország, a miénk működik”.

Az elmúlt 12 évben ön lopott magának egy országot. De ennél nagyobb bűn, hogy elérte, hogy egymásnak ugorjanak az emberek. Most épp a szivárványosokat gyűlöli. Ők nekem sem a szívem csücskei, de nem fogom bántani őket, mert a gyűlölet visszahull a gyűlölködőre – mondta Orbánnak Jakab.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Orbán válaszában arról beszélt, hogy kormányzása alatt nőtt az ország és az állampolgárok vagyona, míg Gyurcsányék idején ez pont fordítva volt.

„Ennyi bűnöző előtt még nem beszéltem” – kezdte Orbán Viktornak címzett kérdését Jakab Péter az azonnali kérdések órájában, majd felemlegette, hogy Orbánt gengszernek nevezte Joe Biden amerikai elnök.

Majd azt kérdezte Orbántól, mit válaszoljon Bidennek, mire Orbán azt mondta: összekeverte Magyarországot Ukrajnával, utalva ezzel arra, hogy a New York Times a pápáról szóló cikkében összekeverte a két országot.

A Fidesz államtitkára nem érzi komolynak ezt a kérdést egy járvány idején. Azért fogunk ilyet gyártani, mert minden vakcina, így ez is működik. „Kérhetne egy bohócsipkát Jakabtól” – mondta. A baloldal továbbra is oltásellenes. „Önök bármikor képesek lennének vágóhídra küldeni az embereket” – tette hozzá Menczer. „A magyar emberek életével szórakoznak.”

– kérdezte a DK képviselője. Szerinte Kína pont most áll át a modernebb mRNS-vakcinák gyártására, mi meg pont most akarunk majd ilyet gyártani a leendő debreceni vakcinagyárban. Ráadásul az EU-ba be se lehet utazni ezzel. Ez egy újabb olyan biznisz, amelynek kizárólagos haszonélvezője Kína lesz, vagy esetleg az Orbán család – mondta Varga.

A napirend előtti felszólalások után a fideszes Vitályos Eszter Zsuzsanna teheti le képviselői esküjét, aki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának kinevezett L. Simon Lászlót váltja. A jogász végzettségű Vitályos jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU-s fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Vitályos Eszter szelfit készít Németh Szilárddal – Fotó: Huszti István / Telex
Vitályos Eszter szelfit készít Németh Szilárddal – Fotó: Huszti István / Telex

Dömötör Csaba államtitkár minderre úgy reagált, Jakab „csak népes testőrgárdával mer azok közé menni, akikre itt reggeltől estig hivatkozik”, utalt itt arra, hogy a Jobbik-elnök arról beszélt, a kormánytagoknak ki kéne mennie az emberek közé.

Nem gondolják, hogy most már ki kéne menni az emberek közé? – kérdezte Jakab Péter a fideszes képviselőktől. Az tudja irányítani az országot, aki ismeri az embereket. Mi ezt csináljuk, járjuk az országot, találkozunk az emberekkel. És olyat még senki nem kért tőlem, hogy állítsam meg Brüsszelt. „Kéne kérni egy beutalót az elmére, mert a bolondoknak ott a helyük” – mondta a kormánypárti képviselőknek.

Nagyon súlyos anyagi gondjaik vannak az embereknek. Az árak már nyugatiak, a bérek viszont még nem. A fiatalok például azt várják, hogy az állam építsen bérlakásokat, amivel időt nyernének. A még fiatalabbak pedig jobb oktatást szeretnének, ahol megtanítják őket gondolkodni, hogy megértsék, ha egy kormány át akarja verni őket.

Ekkor közbeszólt Kövér László, és azt mondta Aratónak, alkotmányellenes cselekményt hajtanának végre akkor, ha a kétharmados törvényeket kétharmados többség nélkül akarják megváltoztatni, Arató pedig ilyen dolgokat az Országgyűlésben nem mondhat, mert beszéde uszításnak számít.

A DK-s Arató Gergely ezután arról beszélt, hogy a kormány most megint meg akarja hosszabbítani a veszélyhelyzetet, de „tudjuk, hogy az mire kell: hogy kidömperezzék a közpénzt a költségvetésből az önöknek kedves célokra”, a parlamentet megkerülve.

Az, hogy a kormány már másfél éve fenntartja a veszélyhelyzetet, Arató szerint azt bizonyítja, hogy az Alaptörvény „fabatkát sem ér”, és Dobrev Klárának nem fog megremegni a keze, amikor azt ki kell dobni a kukába.

Ne nevezze kamunak a népszavazás tárgyát a baloldal, mert nem az. Arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy olvassanak híreket, tele vannak az újságok azzal, hogy Nyugaton a liberálisok a szülők akarata ellenére átnevelik a gyerekeket. Olyan hírek érkeznek onnan, ami a teljes képtelenség kategóriájába tartozik. Nem engedhetjük, hogy az LMBTQ-lobbisták szexuális propagandája elérje a magyar gyerekeket.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ezután a napirend előtti felszólalások következtek.

A párbeszédes Tordai Bence előbb azt mondta, „erkölcsi és szellemi mélyrepülést” mutatott Orbán Viktor, majd arról beszélt, Karácsony Gergely vezetésével jövő tavasszal elüldözik a jelenlegi kormányt.

Gyurcsány már nincs a teremben, de Orbán szólni akar hozzá is. A kormányfő idézett az őszödi beszédből, főként a hazudozásra vonatkozó részt. Ezek után ne oktasson ki minket erkölcsiségből – mondta Orbán. „Kész kabaré! Jakab Péter jó helyen van” – fűzte hozzá.

Az a magyar emberek érdeke ellen beszél, aki azt mondja, hogy a kínaiakkal ne üzleteljünk, mert mindenkivel jóban kell lenni, mondta Orbán, aki szerint „ez nehéz, de lehetséges”. A miniszterelnök szerint az a helyes magatartás, ha az amerikaiakkal, az oroszokkal és a kínaiakkal is jóban van a magyar kormány, és üzletel.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Orbán ezután azt mondta, most nem érdemes a parlamentben a Fudan Egyetemről beszélnie, mert arról úgyis lesz népszavazás.

„Nagy lelkesedés nincs bennem, mert az egész helyzet nagyon szürreális. Itt a tények és a múlt sem számít, mindenki arról beszél, amiről akar” – kezdte reakcióját az ellenzéki felszólalásokra Orbán Viktor, aki ezután a Jobbik-elnökről beszélt.

„Jakab Péterről mindenki tudja, hogy bohóckodni jár a parlamentbe, a bohócokat pedig nem kell komolyan venni. Bár ő az egyetlen bohóc, aki testőrrel jár.” Orbán szerint Jakabról azt lehet tudni, hogy az az ember, „akit börtönnel fenyeget, azokkal összeáll. Én jól emlékszem, hogy Gyurcsány Ferencet fenyegette börtönnel, most meg a hóna alá jár demokráciát tanulni” – mondta már félig nevetve Orbán.

„És hiába mondja Dobrev Klára, hogy a Fidesz-kormány adósította el az országot. Lassan mondom, hogy mindenki megértse: önök adósították el” – mondta Gyurcsánynak Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki az adóemeléseket is felrótta a korábbi kormányfőnek. A Fidesz ezzel szemben jelentősen csökkentette az adókat.

– reagált Kocsis Máté az ellenzéki felszólalásokra. Rengeteget fejlődtek viszont személyeskedésben, demagógiában, rágalmazásban. A hideg futkos a hátunkon, és szekunder szégyent érzünk Jakab Péter felszólalásától. Egy dolgot szeretnék önnek elmondani. Egy olyan kormány volt, amikor a titkosszolgálatokat ellenzékiek megfigyelésére használták: „ez pedig a főnöknek a kormánya volt” – utalt Gyurcsány Ferencre Kocsis. Gyurcsánynak pedig azt mondta: mondja már meg Jakab beosztottnak, hogy „túltolja”.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A KDNP-s Simicskó István az ellenzéki frakciók felszólalásaira úgy reagált, „mintha más országokban tetszenének élni”, majd Gyurcsány Ferencről és annak kormányzásáról beszélt.

Simicskó nem érti, miért látja problémásnak az ellenzék azt, hogy a kormány nemzeti konzultációval kérdezi meg az emberek véleményét, majd arról beszélt, milyen „bölcs döntéseket” hozott a kormány az elmúlt időszakban.

Kövér László házelnök nagyon nehezen viseli az ellenzéki felszólalásokat. „Azt a betyárját…” – akadt ki Jakab beszéde után.

„Követeltük, hogy emeljék már meg a családi pótlékot, követeltük, hogy hosszabbítsák meg az álláskeresési járadékot, de önök nem tették ezt meg. A magyar emberek valóban keményen dolgoznak, csak az a baj, hogy ebből az ön családja és barátai gazdagodnak. Ön tényleg bérből és fizetésből él, a magyar emberek béréből és fizetéséből” – mondta Jakab Péter a miniszterelnöknek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Odáig jutottak, hogy belenéznek a telefonjainkba, belenéznek az üzeneteinkbe kémszoftverekkel? A hálószobánkba nem akarnak bejönni? A Szájer Józsi nem akar bejönni a hálószobánkba? Nem fogjuk elfelejteni, hogy kik vették el az életünket és a hazánkat, és nem fog megremegni a kezem, amikor önt bilincsbe kell majd verni” – mondta a Jobbik elnöke Orbánnak.

Nem sikerült kipihennie magát Orbánnak, pedig a luxusjachtjukat még nagyobbra cserélték. Addig provokálják a népet, amíg egy nagy pofonba fognak belefutni. Több mint kétmillió ember él a létminimum alatt. Egymillió ember él minimálbérből. Az árak meg az egekben. „Ezek után önnek van bőr a képén megkérdezni az embereket óriásplakátokon, hogy emeljük-e a minimálbért. Ön annyit tudott elérni, hogy a román minimálbér lehagyta a magyart” – mondta a Jobbik elnöke Orbánnak.

Keresztes szerint a kormány nem élt, hanem visszaélt a rendkívüli jogrenddel, így a veszélyhelyzet meghosszabbítására nemet fognak mondani. Majd arra emlékeztette Orbánt, miközben a migrációról beszélnek, ők voltak azok, akik megengedték 20 ezer menekültnek a letelepedést.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Önök propagandát folytatnak a magyar ellenzék ellen”, azt állítják, a baloldal a Fidesz ellenfele, de Keresztes szerint ez nem igaz, mert „az egész ellenzék az önök ellenfele”, akik le fogják váltani jövőre a kormányt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!