Orbán: Az, hogy az MTI nem tudósított az előválasztásról, kedvez az ellenzéknek

2021. szeptember 20. – 18:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva
  • Vállalja-e a felelősséget a 30 ezer Covid-halottért?
  • Mit szól ahhoz, hogy az előválasztásról nem adott hírt az MTI?
  • Ha nem volt semmilyen törvénytelenség az ellenzékiek és az újságírók megfigyelésekor a Pegasus-ügyben, akkor miért titkosították a hétfői nemzetbiztonsági ülés tartalmát?
  • Támogatja-e, hogy a Diákváros megépüljön?

Ezt a négy kérdést tette fel a parlamentben Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a kormányfőnek. Orbán azt mondta, halottak hozzátartozóinak érzelmeivel játszani, és ezt politikai játszmára felhasználni ízléstelen, így ebben nem vesz részt.

Tordai Bence – Fotó: Huszti István / Telex
Tordai Bence – Fotó: Huszti István / Telex

Az, hogy az MTI nem tudósított az előválasztásról, az „kedvez az ellenzéknek” – mondta Orbán, amire nagy derültség tört ki a fideszes képviselők körében.

Nagyon helyes, hogy három hónapos az álláskeresési járadék, utána van lehetőség közmunkára.

Tordai szerint Orbán gyáva, elviccel egy nyilvánvaló törvénysértést az MTI esetében. És a Pegasussal kapcsolatos titkolózás is gyávaságra vall.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!