Orbán Hatvanpusztáról: Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba

2021. szeptember 20. – 18:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jobbikos Szilágyi György felemlegette, hogy Orbán az egyik posztjában azt írta a Facebookon, szereti az angol humort. Szilágyi szerint az is egy vicc volt, amikor Orbán azt mondta, „sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek”. Szilágyi ezután azt mondta „hát a vagyonnyilatkozata szerint nem vagyonos, ellenben mindenki tudja, hogy ön vonzódik a luxushoz, luxus magángépekkel jár meccsekre”, legjobb barátját, Mészáros Lőrincet pedig „a leggazdagabb magyarrá tette, de azt is mindenki tudja, ön rendelkezik a vagyon felett”.

De van egy fontos kérdés még: miből telik egy „kacsalábon forgó kastély építésére Hatvanpusztán?”

Orbán Viktor szerint „többedszer próbál meg provokálni, most sem sikerül. Harminc éve a nyilvánosság előtt élek, minden kiolvasható a vagyonnyilatkozatomból”, az üzleti élethez nincs köze, „én pedig itt maradok a parlamentben”, mondta.

Hatvanpusztáról pedig azt mondta: „Nálunk az a szokás, hogy a gyerekek nem beszélnek bele a szülők dolgaiba”, utalt arra, hogy korábban is azt mondta, Hatvanpusztán az apja építkezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!