Fideszes bűnözők elszámoltatását és az alaptörvény érvénytelenítését ígérték

2021. szeptember 12. – 22:22

frissítve

Fideszes bűnözők elszámoltatását és az alaptörvény érvénytelenítését ígérték
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A fideszesek felelősségre vonásában egyetértettek, a mikéntjén már vitáztak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek egy héttel az előválasztás kezdete előtt. A legnagyobb vita az esetleges adóztatás, illetve Hadházy Ákos és Tóth Csaba támogatása miatt alakult ki. Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter csapott össze az ATV-ben. Olvassa és nézze vissza a vitát!

Jövő szombaton indul az előválasztás. Még két miniszterelnök-jelölti vita lesz az RTL Klub szervezésében: az első szeptember 24-én, a második pedig október 4. és 10. között valamikor.

Jakab az összefogás fontosságáról beszélt az utolsó megszólalásában. A Jobbik elnöke szerint hibáztak a 2018-as pártelnökök, amikor nem fogtak össze, és miattuk került újabb négy évre kormányra a Fidesz. Arról is beszélt a Jobbik elnöke, hogy miniszterelnökként kiszámítható országot teremtene, és azt ígérte, hogy harminc év után végre lesz elszámoltatás. Ha nem fog kattanni a bilincs a bűnözők kezén, lemondok a miniszterelnöki posztról – tette hozzá.

A DK jelöltje szerint a jövő évi választást meg fogják nyerni, de Orbán rendszerét azzal még nem, csak megfelelő kormányzással lehet leváltani. Úgy vélte, hogy erre ő képes, és rendelkezik ehhez a megfelelő tudással, tapasztalattal és elhivatottsággal is. Ezt tűzte ki célul, és ehhez kérte a választópolgárok támogatását is.

Azért van előválasztás, hogy megújítsák az ellenzéket – mondta Fekete-Győr András. Ha ugyanazok az emberek lépnek jövőre pástra a Fidesz ellen, mint az elmúlt 12 évben, akkor semmi értelme az egésznek – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a Momentummal nyugati országot szeretnének Magyarországból. Azért van két fordulója az előválasztásnak szerinte, hogy az első fordulóban ne kelljen taktikázni, és ezért azt kérte a választóktól, hogy szavazzanak rá, és akkor korszakváltás következik.

A főpolgármester kortesbeszédében felidézte, hogy két éve ő volt a közös nevező, és azóta is akként igyekszik irányítani a fővárosi koalíciót. Arra kérte a választókat, hogy tartsák szem előtt, hogy a majdani miniszterelnöknek is a közös nevezőnek kell lennie, és:

ne azt nézzék, ki tudja a legjobban megosztani az ellenzéki pártokat, hanem hogy ki tudja egybentartani őket, valamint ki tudja megszólítani és elérni a pártot nem választókat.

Karácsony úgy vélte, ő képes a leginkább integrálni, és összehozni Magyarországot, ezért ő a legalkalmasabb.

A baloldali emberek támogatását is kéri Márki-Zay Péter, mint ahogy Hódmezővásárhelyen is rá szavaztak. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje szerint a vidéki szavazók megszólítása nélkül nem lehet leváltani Orbánt, és ez az ország szerinte nem bír ki még négy évet, még 800 ezer kivándorló magyart.

Jakab Péter ugyanis beszólt Fekete-Győr Andrásnak, hogy ha legfőbb ügyésznek szánná Hadházyt, akkor miért képviselő-jelöltként indítják. Márki-Zay szerint a korrupció elleni küzdelemről aligha beszélhet valaki, aki Hadházyval szemben a szocialista Tóth Csabát támogatja. Fekete-Győr tisztázta, ő Hadházy Ákos kaliberű emberekre gondolt megjegyzésével, de szerinte világosan fogalmazott, és a kormányváltást követő elszámoltatás, valamint kormányzás szellemisége szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte ő is ezt a hozzáállást.

Hadházyval nem, de a korrupciós gyanút felvető nemzetközi megállapodásokat – mint a Fudan Egyetem budapesti campusát, vagy Paks II-t érintő szerződéseket – kiemelte a vitához hozzászólva Dobrev Klára, aki azt mondta, nem fog megremegni a térde, hogy felmondja ezeket a szerződéseket.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Karácsony Gergely erre reagálva azt mondta, „a fideszes bűnözőhálózat” felszámolásához nyilván ezeknek a lopáskísérleteknek, titkos megállapodásoknak a felmondása elkerülhetetlen, miközben szerinte az alkotmányos rendszernek a helyreállítása sem megkerülhető az elszámoltatáshoz, hiszen a fővárosban is rengeteg feljelentést tettek korrupciógyanús ügyekben, de a nyomozati szervek jelenleg nem végzik el a feladatukat.

Jakab Péter odaszólt Karácsonynak, aki egy szabolcsi körzetben támogatja azt az MSZP-s jelöltet, akit egy hangfelvétel alapján azzal vádol pártja, hogy együttműködik a Fidesszel. Azt kérdezte, hogy a barátokat is el fogják-e számoltatni.

Erre lecsapva Fekete-Győr ugyanezt a kérdést tette fel ismét Jakabnak címezve, aki szerint azonban a zuglói szocialista jelölt, Tóth Csaba esetében eddig semmiféle konkrét gyanú nem fogalmazódott meg.

Egyetért Márki-Zay Péter Fekete-Győr Andrással abban, hogy jó lenne, ha tettekben is látszódna, hogy az ellenzék számára fontos az elszámoltatás. Példaként saját városát, Hódmezővásárhelyt említette, ahol számos esetben tettek büntetőfeljelentést. Meg kell szerinte szabadítani az ügyészséget Polt Pétertől, és állítja, az ügyészek akkor le fogják tudni folytatni a nyomozásokat, megvannak a bizonyítékok. Arról is beszélt, hogy a főbűnösöket kell börtönbe zárni, és akár vádalkuval jutna el hozzájuk. Csak az lesz Márki-Zay szerint hiteles az elszámoltatás témakörében, aki Hadházyt támogatja a zuglói csatában Tóth Csaba ellen.

Aki azt gondolja, hogy a részleteket fel fogjuk tárni, ezzel menekülőútvonalat fogunk biztosítani a bitangoknak, az nagyon téved – kezdte a korrupció felszámolását érintő kérdésre adott válaszát Jakab. A Jobbik jelöltje ugyanakkor több konkrétumot is említett, ezek között nemcsak az uniós ügyészséghez való csatlakozást, de olyan intézkedéseket is, mint például a mentelmi jog eltörlésére vonatkozó javaslatukat, valamint azt, hogy közbeszerzésen semmilyen politikai funkcióval rendelkező ember, se annak közvetlen családtagjai ne indulhassanak.

„Aki lopott, annak börtönbe kell kerülnie, a lopott vagyont pedig el kell kobozni.” Dobrev Klára szerint ilyen egyszerű az elszámoltatás. Arról beszélt, hogy az idei költségvetésből 2000 milliárd forintot kidobnak vagy másként fogalmazva ellopnak. A korrupció felszámolása a DK jelöltje szerint nem fog menni a kétharmados törvények módosítása nélkül, ezért azonnal felszámolná a kétharmados törvényeket, amelyekkel bebetonozták a lopásokat.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A Momentum az egyetlen párt, amely lerakott egy konkrét, 25 pontos jogállami javaslatot tett le az asztalra ahhoz, hogy a mostani rendszer lebontható, és egy új, európai jogállam pedig megteremthető legyen, mondta Fekete-Győr.

A korrupció témakörében a Momentum jelöltje Zuglót említette, és azt, hogy többen is felsorakoztak egy másik jelölt mellett helyben, szemben a korrupciós elleni harc élharcosával, Hadházy Ákossal. azt is megemlítette, hogy egy magyar korrupcióellenes ügyészség élére éppen Hadházyra lenne szükség.

Az egyik legfontosabb kérdés Karácsony Gergely szerint az elszámoltatás, és az, hogy miként lesz újra alkotmányos demokrácia Magyarországon. Arról beszélt, hogy a jelenlegi rendszer lényege a közpénz, és ha fel akarják számolni, akkor nem jogi szempontból kell hozzányúlni, hanem el kell zárni a pénzcsapokat. Ebben kell kreatívnak, keménynek és következetesnek lenni – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy népszavazással fogadná el az új alkotmányt, hogy stabilabb alkotmányos rendet hozzanak létre.

Fekete-Győr és Dobrev hamar belecsapott a lecsóba, amikor a műsorvezető megnyitotta a szabad vita lehetőségét négy percre. A Momentum és a DK jelöltjei a pedagógusok béremelésének szükséges mértékében nem értettek egyet, Márki-Zay pedig ehhez csatlakozva azt mondta, noha fizetésemelés is kell, de a tanárok szabadságát kell visszaadni ahhoz, hogy motiválni lehessen őket az iskolai munkában.

Karácsony szerint ugyanakkor jelölttársai minden érvével egyet lehet érteni, de alapvetően az állami finanszírozás átalakítására, és az önkormányzatok újbóli bevonására van szükség az egészségügy és az oktatás területén is, méghozzá úgy, hogy az igazságtalanságokat, például az egyházi és állami intézmények közötti különbségtételt meg kell szüntetni.

Jakab Péter erre lecsapva azt mondta, egyetért Karácsonnyal abban, hogy vissza kell adni az iskolafenntartás jogát az önkormányzatoknak, és ezt az intézkedést a kormányváltást követően Karácsony főpolgármesterként élvezheti majd az ő – mármint Jakab – kormányzása alatt.

Visszaállamosítaná az alapítványi kézbe adott felsőoktatási intézményeket Karácsony Gergely, de arról is beszélt, hogy bérkiegészítést adna a hátrányos helyzetű iskolákban tanítóknak, mert fontosnak tartja a felzárkóztatást az oktatásban is.

A járóbetegellátásban lehet centralizálni, de a fekvőbeteg-ellátásban igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár falvakban élők közelében. Márki-Zay szerint az egészségügynek és az oktatásnak párhuzamosan kell fejlődnie vidéken is ahhoz, hogy a magyar kistelepülések ne néptelenedjenek el végleg.

Jakab Péter sokkal szigorúbban lépne fel a pedofilokkal szemben, a kémiai kasztrálást is megemlítette, amiben vita van az ellenzéki politikusok között. A Jobbik által is megszavazott törvényben ugyanakkor a homofób passzusokat korrigálná. Azt is megemlítette, hogy ő nem tud olyan iskoláról, ahol népszerűsítenék a homoszexualitást.

A DK miniszterelnök-jelöltje kész elképzelésekkel vágna neki a két témában, az oktatás és az egészségügy területén ahhoz, hogy a két nagy ellátórendszerben legyen megfelelő számú ember, azaz tanár, orvos és egyéb egészségügyi dolgozó. Dobrev egyébként külföldről és itthonról egyaránt biztosítaná a korábban már említett szakembereket az egészségügyben.

Ingyenessé tenné az első diplomát Fekete-Győr András és a Momentum. Szerinte nincs jól, hogy egy egyetemi oktató 180 ezret keres, és azt is mondta, hogy Fudan helyett Diákvárosra van szükség, valamint az egyetemi oktatók bérfejlesztésére.

A kérdésben különösen kevés vita van a jelöltek között Karácsony szerint. A jelölt arról beszélt, hogy ma az államból csak az működik, amit gyűlölünk: a propaganda és a korrupció, de amit elvárnánk, az nem működik: az oktatás és az egészségügy.

Karácsony szerint az egészségügyi bérrendezés szükséges, de nem elégséges lépés volt, ezt tovább kell folytatni, és ki kell mondani a kötelező és egységes kockázatközösség (azaz az egységes társadalombiztosítás) elvét, azaz azt, hogy nem lehet különbséget tenni az egészségügyi ellátás tekintetében sem a társadalom különböző anyagi helyzetben lévő tagjai között.

Karácsony szerint a kritika, a kooperáció és a kreativitás az a „három K”, amelynek meg kell határoznia a jövő oktatáspolitikáját.

Ferenc pápa látogatása után alázatról, segítségnyújtásról beszél Márki-Zay Péter az egészségügy és az oktatás területén. Felzárkóztatásra van szerinte szükség Magyarországon, mint sok más országban már sikeresen működik. Kompetenciaalapú oktatást tartana fontosnak, és mint fogalmazott, el kell érni, hogy egy közmunkás is lehessen orvos vagy jogász.

Egy ország csak akkor képes fejlődni, ha a polgárai képzettek és egészségesek, kezdte válaszát Jakab Péter. A Jobbik jelöltje szerint nagyon mélyről kell indulni, ezért számos oktatáspolitikai intézkedésre van szükség, hogy a rendszer ne gyári sormunkásokat termeljen ki, hanem kritikus, gondolkodó állampolgárokat.

Jakab – a többi között – visszaemelné 18 évre a tankötelezettséget, használhatóvá és hasznosíthatóvá tenné a kötelező tananyagot, rendezné a béreket az oktatásban és az egészségügyben, utóbbira pedig kiemelt, a GDP 6 százalékát meghaladó összeget fordítana ahhoz, hogy a gyógyítás feltételei valóban adottak legyenek.

Teljes szemléletváltásra van szükség az egészségügyben és oktatásban Dobrev Klára szerint, ez lesz a legfontosabb feladata a következő kormánynak. Miniszterelnökként nem szalagokat szeretne átadni a DK jelöltje, hanem kezet fogna új orvosokkal, ápolókkal, egészségügyi dolgozókkal. Szerinte addig nincs értelme a finn típusú oktatási rendszerről beszélni, amíg nincs hozzá tanár. Növelné a tanárok bérét is, hogy vonzó pálya legyen a fiataloknak.

A Momentum jelöltje a magánellátásba szorult, fizetni képes, valamint az állami egészségügyben reménytelenül várakozó, alacsony keresetű emberek igazságtalan helyzetéről beszélve azt kezdeményezte, hogy ha az állami rendszer nem képes ellátni a betegeket, akkor az állam vásároljon a magánegészségügyben ellátást az adófizető polgároknak.

Fekete-Győr új rendszerváltást kezdeményezett az oktatásban, a finn-modellt példaként említve, amelyből a piacképes tudás átadását, a csapatban gondolkozást és a közös munkára nevelést, valamint az iskolák közötti különbségek csökkentését átemelendő jellemzőként emelte ki.

A főpolgármester szerint nem szabad megdicsérni a mai adórendszert, mert szerinte az jelentősen igazságtalan, és azokat jutalmazza, akik sok esetben tisztességtelenül gazdagodnak. Karácsony azt mondta, a munkát, a béreket terhelő adók igenis magasak európai viszonylatban, ezért igazságosabbá, a gazdagabbakat nagyobb mértékben terhelő adókkal lehet tenni a jelenlegi rendszert, és itt a jelentős bevételt termelő vállalkozásokat terhelő nagyobb hozzájárulási kötelezettséget említette példaként.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A munka törvénykönyvvel alapvető problémák vannak Fekete-Győr András szerint. Problémásnak nevezte, hogy nem kötelesek a munkaadók továbbképezni a munkavállalókat, ha megszűnik egy munkahely. Így tömeges munkanélküliséget és kivándorlást okoz például, ha bezár egy gyár, Ózdot említette példának a Momentum jelöltje.

Miközben Márki-Zay Péter az adócsökkentés ígéretének keürlését fogalmazta meg igényként, addig Jakab szerint igenis áfacsökkentésre van szükség az élelmiszerek esetében, és visszaigényelhető szja-t kell megteremteni az alacsony keresetűek számára.

Márki-Zay Péter szerint a tolvajokat nem adóztatni kell, hanem el kell venni tőlük a pénzt. Ehhez bírósági eljárásra van szükség, amely során bebizonyosodhat, hogy tisztességtelenül szerezték a pénzt. Azt is mondta, hogy Bojár Gáborra nem vetne ki külön vagyonadót, de Tiborcz Istvántól elvenné a tisztességtelenül szerzett pénzét.

Dobrev szerint nem nemzeti tőkésosztályra van szükség Magyarországon, hanem a kis- és középvállalkozásokat támogatná.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!