Hadházy Ákos a vita egyik sarokpontjává vált

2021. szeptember 12. – 22:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jakab Péter ugyanis beszólt Fekete-Győr Andrásnak, hogy ha legfőbb ügyésznek szánná Hadházyt, akkor miért képviselő-jelöltként indítják. Márki-Zay szerint a korrupció elleni küzdelemről aligha beszélhet valaki, aki Hadházyval szemben a szocialista Tóth Csabát támogatja. Fekete-Győr tisztázta, ő Hadházy Ákos kaliberű emberekre gondolt megjegyzésével, de szerinte világosan fogalmazott, és a kormányváltást követő elszámoltatás, valamint kormányzás szellemisége szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte ő is ezt a hozzáállást.

Hadházyval nem, de a korrupciós gyanút felvető nemzetközi megállapodásokat – mint a Fudan Egyetem budapesti campusát, vagy Paks II-t érintő szerződéseket – kiemelte a vitához hozzászólva Dobrev Klára, aki azt mondta, nem fog megremegni a térde, hogy felmondja ezeket a szerződéseket.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Karácsony Gergely erre reagálva azt mondta, „a fideszes bűnözőhálózat” felszámolásához nyilván ezeknek a lopáskísérleteknek, titkos megállapodásoknak a felmondása elkerülhetetlen, miközben szerinte az alkotmányos rendszernek a helyreállítása sem megkerülhető az elszámoltatáshoz, hiszen a fővárosban is rengeteg feljelentést tettek korrupciógyanús ügyekben, de a nyomozati szervek jelenleg nem végzik el a feladatukat.

Jakab Péter odaszólt Karácsonynak, aki egy szabolcsi körzetben támogatja azt az MSZP-s jelöltet, akit egy hangfelvétel alapján azzal vádol pártja, hogy együttműködik a Fidesszel. Azt kérdezte, hogy a barátokat is el fogják-e számoltatni.

Erre lecsapva Fekete-Győr ugyanezt a kérdést tette fel ismét Jakabnak címezve, aki szerint azonban a zuglói szocialista jelölt, Tóth Csaba esetében eddig semmiféle konkrét gyanú nem fogalmazódott meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!